Hegedűs Kata: Megtanultam

Megtanultam már sorban állni hőbörgés nélkül,

időpontra hónapokat várni türelemmel,

megtanultam fizetni a pénztárnál készpénzzel,

amit előtte az automatából kellett kivenni vagy

a borítékból, tudok kártyával is fizetni,

fejben van legalább harmincnyolc pin kód,

jelszó, megváltoztatott jelszó, sőt a régi,

már semmire sem jókra is pontosan emlékszem,

megtanultam az önkiszolgáló kasszát,

az önkiszolgáló húspultot, a kenyérszeletelést

(a kávédarálást már elfelejtettem, azokban

a nagy közértes darálókban, pedig jó illata volt),

megtanultam a legkülönfélébb automatákat kezelni,

pénzkiadó-betevő-, csomagkiadó-feladó-, parkoló-,

üdítő-, csoki-adagolót, megtanultam száz kérdésre

válaszolni, csak a megadott lehetőségek közül,

mint a KRESZ vizsgán, a, b, c vagy d,

megtanultam nem gondolkodni,

a vonalon belül közlekedni,

szimbólumokat értelmezni,

megtanultam haszontalan dolgokat, mint

a kör átmérője vagy méterben az idő,

Püthagoraszt álmomból felriasztva is,

megtanultam nem csodálkozni,

nem kérdezni, 

nem megkérdőjelezni,

de most már, hogy ennyi mindent tudok, 

szeretném, ha valaki megtanítana,

hogyan kell úgy élni,

mint egy óvilági poszáta,

aki nem az előírt vonalon belül közlekedik

és fütyülni is akkor kezd, ha kedve van hozzá.

Egy fárasztó munkanap után bemegyek az egyik angyalföldi multi áruházába, hogy hazafelé menet megejtsem a bevásárlást. Van nálam néhány pénzdíjas vizespalack, visszaváltanám. Csak néhány száz forint, de ugye, a sok kicsiből lesz a még több. Az automatán jól látható felirat: technikai okok miatt nem működik! Az is idegesítő, hogy a dolgozók lépten-nyomon otthagyják a feltöltőkocsikat. Sokszor ezeket a vevőknek kell odébbtolniuk, ha egy-egy áruhoz hozzá szeretnének férni. Sok helyen nincsenek kiírva az árak, ráadásul az eladók sem tudnak segíteni, inkább az árleolvasó automatához küldenek. A zöldségeknél nincs műanyag zacskó, ha van, már akkor elkezd bomlani, amikor már benne van az áru. Amikor végre a kosárba került minden kívánt portéka, elindulok a pénztárakhoz. Mindegyik zárva. Az önkiszolgáló pénztáraknál három dolgozó áll. Hangosan beszélgetnek. Segítséget kérek, mert az árut nem olvassa be az okos gép. Az egyikük bosszús arccal odajön, pimasz hangon kioktat. A következő áru vonalkódját sem tudja beolvasni a gép. Figyelhetne jobban! – szól rám a kereskedő, aki állítólag értem van. Kész, betelik a pohár, a kosarat hátrahagyva, bosszúsan távozom. A másik kettő elém állna, az arcomat látva mégsem teszik. Írjanak be a vásárlók panaszkönyvébe! – mondom és távozom. Vásárolok a közeli kisközértben, ami valóban a közért van. Jóval drágább, de legalább emberibb. A pénztáros többet számol, észreveszem, elnézést kér. Dünnyögök valamit, holnap majd újra megteszi.

Másnap orvoshoz megyek, sorszámot húzok, második. Idős hölgy jön járókerettel, bemegy. Egy bácsikát hoznak tolókocsiban, bemegy. Középkorú nő, mankóval, bemegy. Nyílik az ajtó, a nővér kijön, végre én jövök. Katonás hangon kiáltja: hármas!

A postán levélfeladás és számlabefizetés bankkártyával. Sokan vannak, öt ablaknál van fogadás. Húzom a sorszámot: 279. Négy ablak dolgozik. Huszonöten vannak előttem. Három ablak dolgozik. Bárcsak az is így tenne, aki mögötte ül. Elindul a számláló, majd más számok sorban. Úgy látom, az én ablakom a 7-es lesz. A hetedik te magad légy! Egy óra várakozás. Sokan vagyunk. A postások kevesen. 278. Ez az! A következő én leszek. De nem most. A 7-es ablak bezár. Az ügyfeleket nem érkezési sorrendben szólítjuk.

Bosszantó, hétköznapi dolgok ezek, bárkivel megeshetnek, de csak akkor érzékeljük, akkor háborodunk fel, ha minket sújt a végzet. Kezdetben még háborgunk, hangoskodunk, valami jogokra hivatkozunk, de eljön az idő, amikor beérik az érzékenyítés, és magasabbra kerül az ingerküszöb. A korábbi kellemetlenséget természetesnek vesszük, olyan dolognak, ami az élettel jár. Pedig nem. Megtanuljuk, hogy hiába lázadozunk, nem lesz jobb. Nem változik semmi.

Hegedűs Kata verse szembesít minket azzal, hogy milyen élhetetlen világot alakítottunk ki magunk körül. Miközben azt gondoljuk, sokkal egyszerűbb és korszerűbb világban élünk, mint elődeink, nem vesszük észre, hogy magunkat kötjük gúzsba. Magunkat vesszük körül korlátokkal. Olyan dolgokat tanulunk meg, amiknek soha sehol nem látjuk a hasznát. Olyan dolgokért hozunk áldozatokat, amikre nincs szükségünk. Olyan szabályokat hozunk magunknak, amik nem szolgálnak minket, nem védenek. Eközben elfelejtettünk élni. Elfelejtettük, mi az élet, az élet szabadsága, a szabad élet. De talán eljön az idő, amikor ledobjuk arcunkról a maszkot és nagy falatokban habzsoljuk a friss levegőt.

Ha nem csupán várjuk, hogy eljöjjön ez a kor, hanem teszünk is érte, magunk is részesei leszünk az új létnek. Olvassunk például minél több kortárs magyar irodalmat! Olvassuk, olvassátok Hegedűs Kata verseit! A Budapesten élő költőnek a Parnasszus Könyvek sorozatban idén jelent meg a Spicc és nyújtott nyak című kötete, amely rajta volt az Írók Boltja júniusi sikerlistáján.

Lengyel János