Lengyel védelmi miniszter: Az ukránoknak „rövid a memóriája”

2024. november 20., 18:26 , 1237. szám

Władysław Kosiniak-­Kamysz lengyel védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes úgy véli, hogy az ukránok megfeledkeztek a Lengyelország által nyújtott segítségről, és ezért Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt okolja – írja a Jevropejszka Pravda a TVN24 műsorában elhangzottakat idézve.

A lengyel politikus kijelentette, a Mark Ruttével folytatott megbeszélésen elmondta a NATO-főtitkárnak, „mennyit tett már Lengyelország, és mennyit segített Ukrajnának”.

„Ez Zelenszkij elnök szavaival összefüggésben fontos, amelyekből kicsengett, hogy Lengyelország nem tesz meg mindent, amit tud” – mutatott rá.

A miniszter szerint az ukránoknak „rövid a memóriája”, mert Lengyelország a teljes körű orosz invázió első hónapjaitól ad át katonai felszerelést és nyújt humanitárius segítséget.

Ugyanakkor Kosiniak-­Kamysz felhívta a figyelmet arra a „határra”, amelyet „soha nem fog átlépni”.

„Ha bizonyos berendezések átadása veszélyezteti a lengyel állam biztonságát, egyszerűen nem adom át ezeket a berendezéseket” – tette egyértelművé.

Korábban Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy országa többet tett Ukrajnáért, mint mások.

„Az Ukrajnát segítő országok közül, ha figyelembe vesszük a katonai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius és az ukrán menekülteknek nyújtott segélyeket, Lengyelország többet tett Ukrajnáért a GDP-hez viszonyítva, mint bármely más ország” – jelentette ki.

A lengyel elnöki hivatal egy infografikát is közzétett, amely szerint az ország a teljes körű orosz invázió megindulása óta GDP-jének 4,91%-át Ukrajna megsegítésére fordította, és ennek 85%-át az ukrán menekültek támogatására.

A vita előzménye, hogy Władysław Kosiniak-Kamysz korábban visszautasította Volodimir Zelenszkij elnök felszólítását, hogy Varsó gyorsítsa fel MiG‒29-es repülőgépeinek átadását Ukrajnának.

(zzz/eurointegration.com.ua)