Kultúra

Jubileumi tábor Péterfalván

2015. július 15., 09:18 , 757. szám

20. alkalommal került megrendezésre július 5. és 12. között az Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor Péterfalván a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Tiszapéterfalvi Zeneiskola és a Pál család szervezésében.

Tovább »

Mindent a fiatalokért

2015. július 8., 10:11 , 756. szám

Ifjúsági tehetségkutató napot szerveztek július 5-én Beregdédában, ahol a helyi és környékbeli tehetséges gyerekek bemutathatták a szélesebb közönségnek, hogy mi az, amiben kiemelkedően tehetségesek.

Tovább »

Táncházmozgalom 2015 – a tánc és az ének a vérünkben van

2015. július 8., 09:07 , 756. szám

A Kárpátaljai Népfőis­kolai Egyesület (KNE) 2014 elején indított táncház­mozgalmat Kárpátalján nemzeti hovatartozásunk erősítése és a közösségépítés céljával. A múlt évben több mint félszáz táncházat tartott a mozgalomban részt vevő 3 népzenei együttes, illetve egy táncospár.

Tovább »

Ungvári fiatal művészek sikere Bulgáriában

2015. július 6., 18:35

Ma, július 6-án, sajtótájékoztatót tartanak az Ungvári 1. Számú Csajkovszkij zeneiskola tanárai és diákjai. A zeneiskola tanulói 19 helyezést hoztak haza a Bulgáriában megrendezett kiskorúak nemzetközi Nap – Boldogág – Szépség művészeti versenyéről.

Tovább »

Véget ért a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

2015. július 1., 09:38 , 755. szám

Nagyváradra került a 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fődíja.

A szombat esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át A mi osztályunk című előadásban nyújtott teljesítményért.

Tovább »

Hazug Pista bácsi is megmondta…

2015. június 24., 09:46 , 754. szám

Június 18-án a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott előadást Berecz András Kossuth-díjas mesemondó. No, de nem csak egy egyszerű meseelődásról írunk most.

Tovább »

Boldogasszony-kiállítás Ungváron

2015. június 24., 09:36 , 754. szám

Jubileumi Mária-évet hirdetett meg a 2014. szep­tember 14. és 2015. szep­tember közötti időszakra Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke, a Csíksomlyói Ferences Kolostor és a csodatévő Szűz Mária-szobor ötszáz éves évfordulója alkalmából.

Tovább »

Sislóci gyereknap

2015. június 24., 09:27 , 754. szám

Három szomszédos település, Sislóc, Botfalva és Ugtarnóc KMKSZ-alapszervezetei az említett települések római katolikus, görögkatolikus és református gyülekezeteivel közösen szerveztek gyereknapot a Sislóci Dobó István Középiskola udvarán, ahol ezúttal sokkal több gyerek volt, mint tavaly.

Tovább »

Koronavárosok találkozója – immár hetedszer

2015. június 24., 09:24 , 754. szám

Károly Róbert királyunk 1329-ben koronavárosi rangra emelt öt, a középkorban elsősorban a só kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó Máramaros vármegyei települést: Husztot, Visket, Técsőt, Hosszúmezőt és Máramarosszigetet.

Tovább »

Újra a néptáncé és népzenéé volt a főszerep Visken

2015. június 23., 18:09

Száz fiatal zenélt, táncolt a napokban a Felső-Tisza-vidék egyik varázslatos helyén, a hajdani koronavárosban, Visken. A Viski Zöld Falusi Turizmus Egyesület idén hatodik alkalommal szervezte meg az egykori Máramaros megye magyarsága számára a népzenei és néptánctábort.

Tovább »

Oldalak