Idén 21 éves a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT), melynek legfőbb célja, hogy elősegítse vidékünk magyar képzőművészeinek szakmai fejlődését, segítse munkájukat.
Hangversennyel méltatták a magyar–ukrán diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulóját hétfőn az ungvári Filharmóniában a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának szervezésében.
A Várnagy Andrea – Farkas Zsolt magyarországi zongoraművész házaspár a közelmúltban három hangversenyt adott Ukrajnában Liszt Ferenc, a XIX. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője születésének 200. évfordulója alkalmából.
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a híres zeneszerző, valamint kortársainak alkotásaiból összeállított emlékkoncerttel köszöntötték az adventet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) december második napján.
Sorozatunkban ezúttal Kacsur Andrást, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészét faggatjuk, aki a kötöttségeket utáló, mindazonáltal alapvetően közösségi embernek tartja magát.
Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága az úgynevezett „Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe” vette fel a magyar táncház módszert, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje.Tovább »
A munkácsi polgármesteri hivatal a városban élő nemzeti kisebbségek szervezeteivel karöltve hatodízben rendezte meg a Latorca-parti városban a nemzeti kisebbségek kulturális fesztiválját és az azzal egybekötött népművészeti kiállítást.
2011. november 9-től 13-ig a Tiszapéterfalvai Képtárban is kiállították a Kárpát-medence turulemlékműveit felvonultató, s a közelmúltban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is megtekintésre bocsátott fotókat.Tovább »
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380505435317-es mobilszámon.