1327. szám

Négy új sebességmérő kamera jelenik meg a kárpátaljai utakon

2026. augusztus 31., 20:17 , 1327. szám

Idén az automatikus sebességmérő kamerák már közel 3 millió szabálysértést rögzítettek Ukrajna útjain – jelentette ki egy televíziós műsorban Olekszij Bilosickij, a járőrrendőrség vezetője, akit a korrespondent.net idézett.

Tovább »

Az „elmért” telek adatainak helyreállításáról

2026. augusztus 31., 14:54 , 1327. szám

 „Még 1999-ben privatizáltuk a telket, amelyen a házunk áll, megvan róla a régi akt. 2015-ben a telek kataszteri számot kapott, és új aktot is készítettek. Évekkel később véletlenül derült ki – amikor a szomszéd is privatizálta a telkét –, hogy megváltozott a telkünk alakja.

Tovább »

Pótszabadság a gyermeküket egyedül nevelőknek

2026. augusztus 31., 12:01 , 1327. szám

 „Úgy hallottam, hogy a gyermekét egyedül nevelő anya pótszabadságra jogosult. A fiam januárban lesz 18 éves, az idei szabadságomat pedig már kivettem. Számíthatok még valamire?”

Tovább »

Egészségügyi Szűrés 40+: a résztvevők több mint 70%-ának magas volt a koleszterinszintje

2026. augusztus 31., 10:00 , 1327. szám

Több mint félmillió ukrajnai lakos élt már az „Egészségügyi Szűrés 40+” program kínálta lehetőségekkel. A vizsgálat során a résztvevők több mint 70%-ánál magas koleszterinszintet mértek és megállapították a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Tovább »

A. Túri Zsuzsa: A lusta vallomása

2026. augusztus 30., 21:49 , 1327. szám

Valamikor én is

hős akartam lenni:

hegyeket mozgatni,

hódítani jöttem,

úticélok nélkül nem lett aztán

semmi,

összecsaptak évek: hullámok

mögöttem.

Vágyból nem lesz házfal,

reményből se ablak,

nem látok már csúcsot, győztes

Tovább »

Milyen lehet az idei őszünk?

2026. augusztus 30., 18:52 , 1327. szám

Egy hatalmas hőhullámokat is hozó, amellett roppant aszályos nyár utolsó napjait morzsolgatjuk, s lassan bekopogtat ajtónkon az ősz. De milyen időjárásra számíthatunk szeptemberben, októberben és novemberben?

Tovább »

A trágyacsomó lehűlése és érése

2026. augusztus 30., 16:03 , 1327. szám

A trágyaérlelés második fele, legfontosabb két szakasza

Tovább »

Mennyiért megy iskolába az elsős?

2026. augusztus 30., 15:34 , 1327. szám

A szülők megkezdték gyermekeik felkészítését az első osztályra. Van, aki ezekben a napokban kapja meg ehhez az első osztályosok után igényelhető ötezer hrivnyás kifizetést a Diákcsomag («Пакунок школяра») program keretében.

Tovább »

Az oktatási ombudsman szerint idén sem csökkent a pedagógusok bürokratikus terhelése

2026. augusztus 30., 13:33 , 1327. szám

Idén sem változott a helyzet, ami a tanárokra háruló felesleges kötelezettségeket, tevékenységeket és jelentéseket illeti – állapította meg az osvita.ua szerint Nagyija Lescsik oktatási ombudsman, aki Facebook-oldalán reagált Andrij Butenko oktatási és tudományos miniszter nyilatkoza

Tovább »

Vasárnapi üzenet: 2026. augusztus 30.

2026. augusztus 30., 10:00 , 1327. szám

Pünkösd után a 14. vasárnapon a királyi menyegzőről hallunk. Megszokhattuk már, hogy amikor Jézus Isten országáról beszél az Őt hallgatóknak, szép képekkel írja le azt a helyet, amelyet az Atya az ember számára készített.

Tovább »

Az egészségügyi tárca szerint a kórházi kezelések jelentős hányada indokolatlan

2026. augusztus 30., 09:31 , 1327. szám

Ukrajnában a betegek jelentős részét nem kellő megalapozottsággal utalják kórházba – közölte Jevhen Honcsar egészségügyi miniszterhelyettes az Interfax–Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában, amelyet a korrespondent.net idézett.

Tovább »

A koledzsek és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak félévente kell meghosszabbítaniuk a halasztásukat

2026. augusztus 30., 08:30 , 1327. szám

Szeptember 1-jétől a hallgatók számára a halasztást a mozgósítás alól egy félévre (szemeszterre), azaz hat hónapra adják meg, ezt követően meg kell majd hosszabbítani – írta az osvita.ua.

Tovább »

Szeptembertől kötelező az óvodákban az angol

2026. augusztus 29., 20:22 , 1327. szám

Az ukrajnai óvodák több mint 75%-a már készen áll az angol nyelv oktatására, ami 2026 szeptemberétől kötelezővé válik az öt–hat éves gyerekek számára – közölte egy konferencián Anasztaszija Konovalova óvodai nevelésért felelős oktatási és tudományos miniszterhelyettes, akit az RBK–Uk

Tovább »

Hitből, hagyományból, összetartozásból – Szent Istvánra emlékeztek Komáromban

2026. augusztus 26., 21:37 , 1327. szám

Meghitt, családias ünnepséggel emlékeztek meg augusztus 20-án államalapító Szent István királyról Komáromban.

Tovább »

Sajtóértesülés: Több tucat ukrán katona szökött meg kiképzés közben Németországban

2026. augusztus 26., 20:17 , 1327. szám

Előfordult, hogy a Németországba kiképzésre küldött ukrán katonák a kiképzés befejezése után nem tértek vissza egységükhöz – jelentette a korrespondent.net a BILD Telegram-csatornájára és a Die Zeitre hivatkozva augusztus 21-én.

Tovább »

Augusztus 20.: Washington magyar kulturális központjában emlékezett az amerikai főváros magyar közössége az államalapítás ünnepére

2026. augusztus 26., 19:41 , 1327. szám

Washington magyar kulturális központjában, a Kossuth Házban emlékezett az amerikai főváros és környékének magyar közössége az államalapítás ünnepére múlt csütörtökön.

Tovább »

Képviselő: A kormányzat radikális változásokat készít elő a mozgósítási folyamatban

2026. augusztus 26., 18:35 , 1327. szám

Az ukrajnai hatóságok „radikális” változásokat készítenek elő a mozgósítási folyamatban, amelyek elsősorban a behívási korhatárt érintik majd – jelentette a DW augusztus 22-én a „Nagy Lviv beszél” című műsornak nyilatkozó Roman Kosztenkóra, a Legfelső Tanács Nemzetbiztonsági, Védelmi

Tovább »

Három képviselővel gyarapodott a kormánypárti frakció

2026. augusztus 26., 17:31 , 1327. szám

Marjana Bezuhla képviselő újra csatlakozott a Nép Szolgája (NSZ) parlamenti frakciójához – jelentette az Ukrajinszka Pravda (UP) Olekszandr Kornyijenkónak, a Legfelső Tanács első alelnökének a Rada augusztus 18-i ülésén tett hivatalos bejelentére hivatkozva.

Tovább »

Választások megtartására szólított fel Fedorov

2026. augusztus 26., 16:40 , 1327. szám

Mihajlo Fedorov volt ukrán védelmi miniszter augusz­tus 18-án közzétett videóüzenetében rámutatott: a háború ellenére szükség van a demokratikus folyamatok helyreállítására az országban – írta a DW.

Tovább »

A parlament kinevezte a védelmi és a külügyminisztert

2026. augusztus 26., 16:21 , 1327. szám

A Legfelső Tanács augusz­tus 19-én kinevezte Jevhen Hmara védelmi minisztert és Andrij Szibiha külügyminisztert. Hmara megbízását 312 képviselő támogatta, míg Szibiháét 266 – jelentette a DW.

Tovább »

Szibiha az ukrán pénzszállítók magyarországi őrizetbe vételében érintettek megbüntetését követelte

2026. augusztus 26., 15:57 , 1327. szám

Andrij Szibiha külügyminiszter reagált arra, hogy Magyar­országon a pénzmosás gyanújával őrizetbe vett ukrán pénzszállítók elleni büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, és felelősségre vonást követelt – írta a Jevropejszka Pravda a tárcavezetőnek az X közösségi oldalo

Tovább »

A kárpátaljai hétköznapokat bemutató fotókból nyílt kiállítás Kolozsváron

2026. augusztus 26., 13:44 , 1327. szám

Szöllősi Mátyás kárpátaljai hétköznapokat bemutató fotóiból nyílt kiállítás augusztus 18-án Kolozsváron, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében.

Tovább »

Irhóci bravúr az ukrán kupában

2026. augusztus 26., 13:19 , 1327. szám

A mögöttünk maradt hét végén nem rendeztek bajnoki fordulót az ukrán élvonalbeli labdarúgó-pontvadászatban, hiszen az ukrán kupában bonyolították le a legjobb 32 közé kerülésért lejátszandó mérkőzéseket.

Tovább »

Újabb gyanúsítottat fogtak el az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében

2026. augusztus 26., 13:01 , 1327. szám

A Német Szövetségi Ügyészség bejelentette Volodimir Zs. ukrán állampolgár őrizetbe vételét a horvátországi Pula városában az Északi Áramlat–1 és Északi Áramlat–2 gázvezetékek felrobbantásának ügyében.

Tovább »

Kijevben demonstrálta elszántságát a „tettre készek koalíciója”

2026. augusztus 26., 12:52 , 1327. szám

Augusztus 24-én Kijevben ülésezett a „tettre készek koalíciója”. Ezen országcsoport célja a Egyesült Királyság és Franciaország társelnöksége alatt, hogy segítsen Ukrajnának ellenállni az Oroszországi Föderáció fegyveres agressziójának, és hatékony biztonsági garanciákat dolgozzon ki számára – emlékeztetett az eseményről beszámolva a DW.

 

Tovább »

Az EU több mint 6 milliárd eurót különített el Ukrajna védelmére

2026. augusztus 26., 10:43 , 1327. szám

Az Európai Bizottság (EB) 6,1 milliárd eurót hagyott jóvá Ukrajna légvédelmének megerősítésére – jelentette be Ursula von der Leyen, az EB elnöke.

Tovább »

Újabb 103 hadifogoly térhetett haza

2026. augusztus 25., 19:01 , 1327. szám

Augusztus 19-én ismét hadifogolycserére került sor Ukrajna és Oroszország között, mindkét oldal 103 fogva tartottat adott át – jelentette a DW Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre hivatkozva.

Tovább »

Zelenszkij köszöntötte a baráti magyar népet augusztus 20-án

2026. augusztus 25., 18:40 , 1327. szám

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök köszöntötte Magyar Péter kormányfőt és a magyar népet Magyarország nemzeti ünnepe, Szent István napja alkalmából, és jelezte, hogy örömmel üdvözölné a magyar miniszterelnököt Kijevben – írta a Jevropejszka Pravda augusztus 20-án.

Tovább »

Augusztus 20-i megemlékezések Kárpátalján

2026. augusztus 25., 17:35 , 1327. szám

A magyar államalapítás, Szent István király szentté avatása és az új kenyér hármas ünnepén idén is megemlékezéseket tartott Kárpátalja magyarsága.

Tovább »

Állami kitüntetésben részesült Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

2026. augusztus 25., 14:29 , 1327. szám

Ukrajna függetlenségének 35. évfordulója alkalmából Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 755/2026. számú elnöki rendelettel magas állami kitüntetésben részesítette Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét.

Tovább »

Taste of Comorra 2026 tanulmányút a Kárpát-medence újságírói számára

2026. augusztus 25., 11:15 , 1327. szám

Tavaly Jókai Mór születésének 200. évfordulója és az emlékév alkalmából Észak-Komárom város önkormányzata és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ kezdeményezésére magyarországi, vajdasági, erdélyi, muravidéki és kárpátaljai újságírók kaptak meghívást egy hétvégére a szlovákiai Komáromba. A Duna bal partján elterülő Révkomárom nemcsak Jókai-emlékhelyekben gazdag, így idén ismét szerveztek egy tanulmányutat a Kárpát-medence újságírói számára.

 

Tovább »

Gyöngyösorosziban táboroztak a KMNE fiataljai

2026. augusztus 25., 09:31 , 1327. szám

Augusztus 17–23. között különleges nyári táborban vehettek részt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) fiataljai. A 13 gyermek és két kísérő, Balázs Erika és Zoltán, akik maguk is nagycsaládosok, egy teljes hetet töltöttek a Heves vármegyei Gyöngyös­orosziban a Segítő Kezek Alapítvány meghívására. A tábor programjairól és élményeiről velük beszélgettünk.
 

Tovább »

Augusztus 20-i megemlékezés Guton

2026. augusztus 24., 17:49 , 1327. szám

Szent István öröksége ma is a megmaradás egyik legerősebb üzenetét hordozza a kárpátaljai magyarság számára.

Tovább »

Szent István királyra emlékeztek Aknaszlatinán

2026. augusztus 24., 17:46 , 1327. szám

Aknaszlatinán a helyi római katolikus templom búcsúünnepsége a felső-Tisza-vidéki magyarság hagyományos találkozóhelye augusztus 20-án, egyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi ünnepi rendezvénye.

Tovább »

A Magyar Kultúra Lovagjává avatták Matl Péter munkácsi szobrászművészt

2026. augusztus 24., 13:34 , 1327. szám

Füzér várában, a Szent Korona hiteles másolata előtt avatták a Magyar Kultúra Lovagjává Matl Péter Munkácsy Mihály-díjas kárpátaljai szobrászművészt augusztus 22-én.

Tovább »

A tehetséggondozás újabb mérföldköve: nemzetközi mezőnyben mutatkozott be a Rákóczi GENIUS Válogatott

2026. augusztus 24., 12:34 , 1327. szám

A kárpátaljai magyar kézilabda-utánpótlás tehetségei augusztus 18–23. között közös sporttáborban készültek, majd a dunaszerdahelyi III. Határok nélkül – kézilabda és kulturális fesztiválon is bemutatkoztak.

Tovább »

Új kenyér megáldása és zenés műsor Ungváron

2026. augusztus 23., 14:49 , 1327. szám

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnep: Szent István király napja, a magyar államalapítás, a kereszténység felvételének emléknapja és az új kenyér ünnepe is.

 

Tovább »

Lovaglás, játék és közösségi élmények Tiszacsomán

2026. augusztus 22., 11:04 , 1327. szám

A Tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületével (KMNE) közösen augusztus 17–21. között napközis lovastábort szervezett Tiszacsomán.

Tovább »

119 család pályamunkáit díjazta a KMNE

2026. augusztus 21., 17:09 , 1327. szám

Államalapító Szent István királyra és a magyar államalapításra emlékeztek augusztus 20-án a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház udvarán a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében.

Tovább »

Szent István-napi megemlékezés Mezőkaszonyban

2026. augusztus 21., 11:00 , 1327. szám

A magyar államalapítás ünnepe alkalmából idén is megemlékezést tartottak Szent István király szobránál Mezőkaszonyban.

Tovább »

Szent István öröksége ma is utat mutat

2026. augusztus 21., 10:21 , 1327. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) augusztus 20-án, Szent István király és a magyar államalapítás ünnepén a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban szervezett csendes koszorúzást.

Tovább »