Minden gyermek egyedi eset

Egy másfajta intézet a fogyatékos gyerekek számára

Az ungvári Optimiszt rehabilitációs központ két éve jött létre, mozgássérült gyermekek fejlesztése-gyógyítása, illetve napközi gondozása céljából. A jótékonysági, non profit szervezet által működtetett központ jelenleg 37 gyermeket fogad állandó jelleggel, harminc gyerek pedig időszakosan vesz részt a programokban. Ide tartozik a széles körű fizikai rehabilitáció, valamint a logopédusi és pszichológusi segítség, illetve a gyerekek egyéni fejlesztése képzett pedagógus-nevelők részvételével.

– Az általános felfogás szerint a mozgássérült gyermeket nevelő szülők két lehetőség között választhatnak: vagy intézetbe adják a gyermeküket, ami végeredményben egyfajta lemondáshoz, elidegenedéshez vezet, vagy a családhoz kötik, ami egyrészt gátolja a gyermek fejlődését, másrészt a szülőknek is nagy megterhelést jelent – mondja Mi­rosz­lava Szkubenics, a köz­­pont nevelési ve­zető­helyettese. – Ese­­tünkben ugyanakkor egy köztes megoldás született: a gyerekek családjukkal élnek, de a nap nagy részét nálunk töltik és egyéni, valamint közös fejlesztő prog­­ramokban vesznek részt.

– Mi az, amit eredményként fel tudnak mutatni?

– Az elérendő „cél” minden gyer­­mek esetében más és más. Összességében az önellátás formáinak elsajátítása, be­gya­korlása jelenti a fő fela­datot, mint az ét­kezés, öltözködés, tisz­tál­kodás stb. A fejlesztés azonban kizárólag individuális tervek alapján mű­ködhet, lévén az egykorú, egyazon betegségben szenvedő és hasonló fokú sérüléssel bíró gyerekek is nagyon különböző dolgokat képesek vagy képtelenek végrehajtani. Általában a beilleszkedés vagy az ún. beszoktatás sem egyszerű folyamat, főként azon gyerekeknél, akiknek 10-16 évig egyetlen szoba jelentette az életterét, és mindössze néhány, főként felnőtt személlyel voltak érintkezésben. Az egyik fiúcska például egy hónapon át ült szótlanul az ajtó előtt és minduntalan igyekezett megszökni, ma viszont a központ egyik legelevenebb és legközvetlenebb neveltje. A gyerekek egyébként nagyon nyitottak és barátságosak egymással, ritkán kell „igazságot osztani” közöttük. Sajnos olyan testvérpárunk is van, akik mindketten mozgássérültek. Az ő esetük jól mutatja, hogy amit a kilencéves öcsi képes megtanulni és elsajátítani, arra a tizenkilenc éves bátyja már soha nem lesz képes. Éppen ezért a legfontosabb minél korábban bekapcsolni a gyerekeket a különböző fejlesztési programokba, amivel a várható eredmény is többszörösére nőhet. A központ jelenlegi legfiatalabb neveltje egyébként alig három éves...

P. Zs.