Oravecz Imre: Halottak napja

1.

Eső esett, csúszós, sáros a hegyoldal,

erős szél fúj, rohannak az égen a felhők,

nem tudom meggyújtani a gyertyákat,

a láng köré kapott két markom közt

egymás után lobbannak el a gyufaszálak,

de nem adom fel,

a hiábavaló próbálkozások nyelvén

így beszélgetek anyámmal,

ki odalent van apámmal.

2.

Régen sötétedés után kezdtük az égetést,

most sötétedés után már egyedül vagyok a temetőben,

mindenki hazament, elült a szél,

köröskörül csend és sercegés,

magukban égnek tovább a gyertyák, a mécsek,

és olyanok a kivilágított sírok,

mint terített, fényes asztalok valami nagy kerti ünnepségen,

ahonnan hirtelen eltűntek a vendégek.

Oravecz Imre Halottak napja című költeménye egy különleges, de nem ismeretlen, hisz minden évben újra és újra megismétlődő alkalom néhány epizódját, gondolatát idézi elénk. Mondhatni általánosan ismert epizód az egyik, mert aligha van olyan felnőtt, sőt gyerek, akinek ne lenne valamilyen tapasztalata a november elsejei, a mindenszentek napi, vagy másodikai, a halottak napi gyertyagyújtást illetően.

„Erős szél fúj…, nem tudom meggyújtani a gyertyákat, a láng köré kapott két markom közt egymás után lobbannak el a gyufaszálak” – olvasható a vers első részében, ami mindnyájunk tapasztalata. Ez úgynevezett külsőség, de ilyenkor a bennünk, a saját bensőnkben folyó „beszélgetések” ugyancsak hasonlíthatnak egymásra. Például aligha jelent ismeretlen tapasztalatot a következő gondolat: „a hiábavaló próbálkozások nyelvén így beszélgetek anyámmal, ki odalent van apámmal”. Mert (szinte) mindenkinek van szerette, aki már nem él, de akivel ilyenkor mégis „szót tud váltani” az ember.

Aztán egy kimondottan sajátos gondolattársítást lehet tapasztalni. A vers második részében így tűnik fel az a különleges, megigéző helyzet, amikor „köröskörül” már csak „csend és sercegés” tapasztalható, mert „magukban égnek tovább a gyertyák, a mécsek, és olyanok a kivilágított sírok, mint terített, fényes asztalok valami nagy kerti ünnepségen, ahonnan hirtelen eltűntek a vendégek”.

„Hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy, ismeretlen Úrnak

vendége voltam” – juthatnak eszünkbe Kosztolányi Dezső örök értékű sorai, de az egy másik történet…

Penckófer János