Palkó László: Hogy az embereknek legyen jövőképük

Portré

2002. március 22., 01:00 , 62. szám

Palkó Lászlót, a tízéves Pacobo Kft. igazgatóját, aki néhány éve politikai síkon is szűkebb környezetének gazdasági-társadalmi felemelkedésén fáradozik, sikeres üzletemberként ismeri a kárpátaljai vállalkozói szféra és közvélemény.

– Az elmúlt időszakban bizonyára számos esetben kérték arra, vonja meg a jubiláló Pacobo eddigi működésének mérlegét. Mennyire lehet címszavakba sűríteni a cégvezetés tízéves munkájának eredményeit, édes-keserű tapasztalatait?

– Nem könnyű, hisz mind sikerekben, mind kudarcokban jócskán volt részünk, melyek mindegyikének megvolt a maga sajátos hozadéka. Az 1993-as hiperinflációt követő csődhelyzetünk például arra tanított meg bennünket, hogy nem szabad „egy lábon állni”, vagyis egyetlen tevékenységre építeni a vállalatot. Az utóbbi két év viszont egyértelműen a vállalkozók pozitív támogatottságának jegyében telt, szemben az ellenőrzéseknek és különböző szankcióknak a korábbi időszakra jellemző dominanciájával. Mondhatni, könnyebb lett vállalkozni, és az üzletpartneri rendszer is némileg letisztultabbá, átláthatóbbá vált.

– Az előző választási ciklusban Ön a KMKSZ támogatottjaként vett részt a megyei tanács munkájában. Milyen tapasztalatokkal, eredményekkel járt ez a politikai szerepvállalás?

– Ezt megelőzően már voltam városi, illetve járási képviselő, az indítékok azonban nem változtak, fő célom – a költségvetési támogatások bővítése révén – Csap és térségének infrastrukturális és gazdasági fejlesztése volt. Egy fecske nem csinál nyarat, tartja a mondás, eredményeket azonban így is hozott az elmúlt négy év. A közbenjárásom és a vasúti befektetések révén mára megújult a régi csapi vasútállomás, a városközpont, de épült egy új vasúti kórház és öregek otthona is. Ami a tapasztalatokat illeti, főként a kampány volt tanulságos számomra, mivel kiderült, engem a legtöbben Palkó Lászlóként ismernek, míg a szovjet időkből megörökölt „hivatalos” nevem a Vaszilij. Ez nagy szavazatveszteséget jelentett, mivel sokan egyszerűen nem ismertek fel a választási íven. A hibát sajnos nem orvosoltam időben, így megyei képviselőjelöltként ez alkalommal is Palkó Vaszilijként jegyeztek be, de szent elhatározásom, hogy a választásokat követően új személyigazolványt igényelek, melyben a keresztnevem László lesz.

– Ön ismét a szövetség jelöltjeként indul a helyhatósági választásokon. Mik a tervei?

– Nem annyira tervnek, mint kötelességnek tartom, hogy egységes hozzáállással a Kárpátalján élő magyarokat olyan helyzetbe segítsük, hogy legyen biztos megélhetésük és megtalálják helyüket ebben az országban, legyen jövőképük. Szeretném továbbá elérni, hogy az Ungvári járás költségvetésének fejlesztési és támogatási tételeiből minden település egyforma arányban részesüljön, valamint hogy az útadóként befolyt költségvetési pénzek valóban az utak karbantartását szolgálják.

Popovics Zsuzsanna