Takáts Gyula: Zsombék között
Planéták vagy
költők magánya,
– tűnődik Csu –
melyik nagyobb?...
És amíg a nádason
magány suhog és rettenet,
felütve hirtelen,
füzetjébe valamit ír!
Csu Fu valakinek izen.
A régi pásztornak talán?
Vagy az szorítja még
és újra válaszol,
mi is a Berzsenyi-,
vagy Hölderlin-magány?...
Vagy őt szólítja,
kivel hajdanán
zsombék között
egy vers előtt
térdeltek, hogy melyik magány...?
És az angyal,
a sűrű nádból
azt a sírófát kiveszi
és válaszul a Fényt
zsombék között
Csu Fu elé teszi.
És ott, ahol
a vers előtt
térdeltek tündöklő vizen
planétákon, magányon, versen túl
hallgatja Csu,
ahogy s amit
zsombék között
a mindről és az egyről
a Láthatatlan
és a Fény izen.
Líra és filozófia költői formában – mondhatnánk Takáts Gyula Zsombék között című versére. Ám a költemény megértését ez aligha segítené. Sokkal inkább érdemes újra elképzelnünk azt a helyzetet, amelyet a költő megidéz. Azt, hogy miközben Csu Fu a bolygók és a költők magányának az összehasonlíthatóságán töpreng, mi is történik vele és körülötte. Látjuk: Csu Fu írni kezd, s ezzel üzen valakinek. Nem fontos, hogy kinek, sokkal izgatóbb, hogy mit. Hiszen a Berzsenyi- és a Hölderlin-magány gondja is megjelenik előtte, valamint az a valaki, akivel már egyszer egy vers előtt „térdeltek, hogy melyik magány...?” Ez a „vers előtt” pedig azért fontos, mert az üzenet titka a vers utáni állapottal lesz egész. Az angyal által előhozott Fény s a Láthatatlan üzenete ez. Ezt hallja Csu Fu írás után, és ezt hallhatta meg, mikor írni kezdett – valószínűleg egy verset. Efféle titkokat érezhetünk mi is a Zsombék között elolvasása után. Hisz Takáts Gyula üzenete is magában hordja a késztetést: gondolkodjunk el: „Planéták vagy költők magánya” nagyobb-e, de vigyázzunk, mert a Fény s a Láthatatlan „a mindről és az egyről” beszél... Egy biztos: semmilyen versmagyarázat nem tud ennek a titoknak a közelébe férni – csak maga a vers.
Penckófer János