Egy „szibériai magyar” hazalátogat
Több ezer kilométernyire a szülőföldtől
Károly Sándor egy-két évente több mint hétezer kilométernyi utat tesz meg vasúton az oroszországi Uszty-Kut városától szülőfalujáig, Mezőkaszonyig, hogy meglátogassa édesanyját. Idén is megtette ezt a majd egy hétig tartó utat, miután több mint huszonöt éve úgy döntött, a távoli Szibériában telepszik le.
– Hogyan került ilyen messzire szülőföldjétől?
– 1975-ben az akkoriban megnyílt beregszászi műszergyárban kaptam munkát. Egy alkalommal Irkutszkba utaztunk kiküldetésbe, ahol a gyár termékeit mutattuk be. Majd négy hónapot kellett vesztegelnünk a városban, míg termékeink vasúton megérkeztek. Közben munkalehetőséghez jutottam, ott is ragadtam, miután megismerkedtem későbbi feleségemmel, Tatyjanával, akivel 1976 márciusától élünk boldog házasságban.
– Szerelem első látásra?
– Igen.
– Hogyan fogadták döntését a szülei?
– Mint minden szülő... Akkoriban azt mondták Kárpátalján, hogy Szibériába csak száműzetésbe mennek emberek, nem pedig saját akaratukból. Ám amikor látták, hogy jól megy a sorom, hogy rátaláltam életem párjára, megnyugodtak. 1976-ban költöztünk Irkutszkból Uszty-Kutba, mely 1100 kilométerre található Irkutszktól és 7600 kilométerre Kárpátaljától. Ma is ott dolgozom, a város víz- és hőszolgáltató vállalatának igazgatójaként.
– Felelősségteljes beosztás ez a hideg Szibériában…
– Valóban. A téli átlaghőmérséklet nálunk mínusz 30 fok, de nem ritkák az 50–60 fokos hidegek sem, ezért aztán óriási felelősség hárul a vállalatra. Ha télen csőtörés vagy egyéb meghibásodás történik a rendszerben, rendkívül gyorsan kell reagálnunk. Majdnem minden évben előfordulnak extrém helyzetek, ugyanis a város fűtési rendszerének infrastruktúrája elavult. Ha például 50 fokos hidegben egy 600 milliméteres vagy annál nagyobb átmérőjű főnyomócső eltörik, 3-4 óra alatt ki kell küszöbölnünk a hibát, ennél kisebb átmérőjű cső törésénél vagy repedésénél pedig ennél jóval kevesebb idő jut a helyreállításra, hiszen szinte pillanatok alatt befagy a víz, ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat a város hőellátására nézve.
– Mennyi időre van szüksége egy a kárpátaljai időjáráshoz szokott embernek az akklimatizálódáshoz?
– Eleinte számomra is kérdés volt, hogyan fogom megszokni a hideget, de szerencsére ez nem okozott gondot. Szibériának azon régiójára nem a nyirkos időjárás, hanem a száraz, szél nélküli hideg jellemző. A 15–20 fokos hideget szinte észre sem veszi az ember. Öltözni például még a legnagyobb hidegekben is majdnem úgy öltözünk, ahogy itt, tehát alaptalan a tévhit, miszerint Szibériában mindenki „subában” jár-kel.
– Gyakori a fagyhalál vagy a fagyási sérülés?
– Csak mint bárhol északon. Főleg az iszákosokkal vagy az óvatlanul hosszú gyalogútra indulókkal fordul elő, hogy fagyhalált szenvednek, illetve lefagynak a végtagjaik. Ha ugyanis útközben elbotlanak, elesnek valahol, s megsérülnek, könnyen halállal végződhet az eset. Amenynyiben 50 fokos hidegben egy részeg ember elesik, s nem kel fel azonnal, két-három órán belül beáll a fagyhalál.
– Összehasonlítható az ottani és a kárpátaljai életszínvonal?
– Másfél hetes itt-tartózkodásunk során kiváló alkalmunk nyílt erre. Viszonylag nagy a különbség a jövedelemszintek terén – míg például Ukrajnában a legmagasabb nyugdíj általában 140 hrivnya, nálunk, Szibériában ez 200 hrivnyának megfelelő vagy azt meghaladó összeg. Ráadásul ott jóval olcsóbbak a háztartási gépek, egyéb cikkek. Csupán az élelmiszerek terén egyforma majdhogynem az árszint. Egyszóval, odaát jóval több mindent tud venni a fizetéséből egy dolgozó. Ez persze annak is köszönhető, hogy Oroszországban újra termelni kezdtek a gyárak. Sok befektetés érkezik, s így évről évre emelkedik a munkahelyek száma, ráadásul az ottani dolgozók bérezése is jóval magasabb az ukrajnaiakénál.
– Találkozott-e a távoli Szibériában kárpátaljai magyarokkal?
– Találkoztam velük Irkutszkban, de 3-4 magyar él nálunk, Uszty-Kutban is.
– Soha nem volt honvágya?
– Dehogynem. Akárcsak mindenkinek, aki szülőföldjétől ily távol szakadt.
Baráth József
