Akkor és most

Reflexió „olvasói telefonokra”

Elkezdődött a KMKSZ-ellenes kampány a Kárpáti Igaz Szóban (KISZ). A támadás irányvonala nem kelthet meglepetést: radikalizmussal, a magyar közösség meg­osztásával vádolják érdekvédelmi szervezetünket, a KMKSZ-t.

A kárpátaljai magyarok tapasztalhatják, hogy az SZDPU(o) a kommunista párt igazi örököse Kárpátalján. A hatalmi pozíciók monopolizálásán túl a módszerek hasonlósága az, ami szembeötlő.

A Szovjetunió kommunistái mindig nagy igyekezettel próbáltak újabb területeket meghódítani. A Nyugat ellenállása azonban, különösen a II. világháború után, megerősödött, és a NATO létrehozásában öltött testet. A szovjet propaganda-apparátus ezután évtizedeken keresztül agressziónak bélyegezte a nyugati demokráciák önvédelmi kísérleteit a vörös agresszió ellen. Ideológiai szinten a szovjet propaganda-hadjáratot békeharcnak nevezték el, és igyekeztek mindenkit belerángatni, aki elvileg nem tartozott a marxistákhoz. Innen eredt a békepap-mozgalom is, amely egyszerre próbálta hitelesíteni a szovjet agressziót és diszkreditálni az egyházakat. Békeharcosként így szerepelhettek a Pravdában és akár a KISZ-ben is a fejőnőkön kívül papok, sőt nyugati értelmiségiek is.

Az egyesített szociáldemokraták az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövet­sé­g (UMDSZ) gyors kiterjesztésén keresztül próbálják a kárpátaljai magyar társadalmat gyarmatosítani. A KMKSZ, az itteni magyarok bizalmát továbbra is bíró érdekvédelmi szervezet, ennek a hódító hadjáratnak áll az útjában. Elsősorban azzal, hogy létével bizonyítja, ki lehet állni a magyar ügyekben a ve­reckei emlékmű kérdésétől kezdve a Tisza melléki járáson keresztül a státustörvényig minden fontos kérdésben. A megalkuvásmentes kiállás ténye önmagában diszkreditálja azokat, akik feladják ezeket az érdekeket. Azzal, hogy valaki állami alkalmazott vagy üzletember létére a KMKSZ-ben visel tisztséget, kényelmetlenné teszi azok életét, akik úgy szeretnék hinni, hogy nincs más választásuk, mint belépni az USZDP(e) / UMDSZ-be.

Teljesen elkerülhetetlen hát, hogy a szocdem hatalompárt magyarul beszélő ideológusai békeharcot hirdessenek a KMKSZ-szel szemben. Miután egyikük megkapta a KISZ főszerkesztői posztját (zsoldot természetben is lehet kapni), világos, hogy ennek a lapnak kell az élharcos szerepét játszania. Ha valakinek az a kényelmetlen szerep van kiosztva, hogy asszisztáljon a státustörvény kilúgozásához, majd megértést tanúsítson a vasfüggöny leeresztésekor, mindent meg fog tenni, hogy besározza azt, akiről tudja, nem lesz partner ezekben a magyarellenes akciókban. Aki tehát ellenállni mer, az radikális, megosztja a magyar társadalmat, megbélyegzi az embereket, ellenségképet fest stb.

A most elkezdődött KMKSZ-ellenes felvonulás résztvevői ezeket a lózungokat fogják ismételgetni. Újabbakat aligha tudnak kitalálni. Legfeljebb azt nem lehet előre látni, miféle váratlan egyének és csoportok csatlakoznak majd a békeharchoz. Most éppen két ’56-ost rángattak elő. Valószínűleg megszólalnak az UMDSZ-ben tisztséget vállalt egyházi személyek is. Felemelik majd szavukat méltóságukban sértett tanácselnökök, iskolaigazgatók és halk szavú poéták. Kampányoltak már a KMKSZ ellen magyarországi politikusok és kormánytisztviselők, diplomaták is; ha valaki emlékszik még a ’97–’98-as időszakra, előre láthatja, hogy ezek majd az ukrán–magyar viszonyt illetően ítélik el a KMKSZ felelőtlen kalandorpolitikáját.

Ha viszont így történik, minden egyes csatasorba állított békeharcos arra fogja emlékeztetni a magyarokat, a KMKSZ korábban soha nem rángatott bele senkit a politikába. Hiszen, mindenki – különösen az értelmiségiek – szolgálhatja jól a magyar közösséget azzal, hogy tisztességgel megfelel a hivatásának.

A végén sokan megtanulják, hogy nem létezik politizálgató tanító, pap vagy költő, hanem csak jó és rossz politikus. Olyan ez, mint bármely küzdősport, pl. az ökölvívás: ha beléptél a ringbe, akkor mindenki bunyósként kezel, és senkit nem érdekel, tudsz-e hegedülni. Az ukrán szocdemek, UMDSZ-esek is tudják ezt, de az ukrán nagypolitikai küzdelemben szükségük van a magyar nemzetiségű ágyútöltelékre is.

Még egy párhuzam a kommunistákkal. A szovjet hadvezetésre volt jellemző, hogy nem sajnálta a sajátjait, kiképzés nélkül hajtotta a csapatait az aknamezőkre, belügyis záróosztagokkal a hátuk mögött, hogy megakadályozza a visszavonulásukat. A KISZ is ilyen záróosztag: az UMDSZ-eseményekről szóló tudósítások, hosszú névsorok (a 2002-es kampánykor is ez volt), azt a célt szolgálják, nehogy valaki a KMKSZ-szel is cimboráljon. Mert azok, akikre adminreszurszos módszerekkel lehet hatni, ha tehetnék, jóban lennének a szövetséggel is. Ezért is kell a KMKSZ-t vádolni a magyarság megosztásával.

Az antiimperialista békeharcnak volt hatása az emberek tudatára, ezt nem szabad elfeledni. Az oroszokra, ukránokra nagyobb, a magyarokra, észtekre és más meghódított népekre kevesebb.

A monopólium azonban fontos összetevője volt ezeknek a kampányoknak. Ha az emberek más véleményeket is hallanak, akkor ez a kampány kudarcra van ítélve. Ezt biztosan meg lehet jósolni.

Kovács Miklós