Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős, –

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,

mikor ki szót emelt, az bújhatott,

s rághatta szégyenében ökleit, –

az ország megvadult s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,

mikor gyermeknek átok volt az anyja,

s az asszony boldog volt, ha elvetélt,

az élő irígylé a férges síri holtat,

míg habzott asztalán a sűrü méregoldat.

. . . . .

Oly korban éltem én e földön,

mikor a költő is csak hallgatott,

és várta, hogy talán megszólal ujra –

mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –

a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

. . . . .

Radnóti Miklós ismert verse nem úgy töredék, hogy a költő befejezetlenül hagyta. Nem. A szerző maga írta címéül a költemény fölé, hogy Töredék, és ezzel azt kívánta hangsúlyozni, nem mondhatott el mindent, amit szeretett volna. Az utolsó versszak előtti és utáni kipontozással is azt hangsúlyozta, hogy torzó a mű: abban nem is férhet el mindaz, amit el kellene mondani a fasizmus erőszakáról.

A Töredék rendkívüli tanulsága nem csupán esztétikai értékében rejlik. Radnóti olyan pontos pszichológiai rajzot ad az erőszakról, hogy azzal nem csupán a fasizmus természetét írja le. Ha nem tudnánk, mi lett a sorsa a költőnek, azt hihetnénk, hogy még a fasizmus utáni kort – a szocialista-kommunista építést – is megtapasztalta. Mert amikor „besúgni érdem volt”, mikor „a gyilkos, / az áruló, a rabló volt a hős”, az bizony a XX. század második felét is kitűnően jellemzi. Sőt az is valószínű, hogy Radnóti Miklós verse ma is messze érő gondolatokat ébreszt az olvasóban.

Penckófer János