Alapkőletétel a BMG-ben
Régóta várt eseményre került sor az elmúlt hét végén (június 26-án) a Beregszászi Magyar Gimnáziumban: ünnepélyes keretek között elhelyezték egy új épületszárny alapkövét, amelyben a tervek szerint korszerű tantermeken kívül helyet kapna egy tornaterem, díszterem és könyvtár is. Az 1991-ben újraindított nyolcosztályos gimnáziumnak – mely az 1944-ben megszüntetett főgimnázium internátusában működik állandó helyszűkével küszködve – a város gazdái az eltelt évek alatt nem találtak megfelelő helyet az egykor közadakozásból épült impozáns Vérke-parti gimnáziumi épület helyett, amelyben jelenleg más tanintézmények működnek. Az adminisztráció és a járási tanács jelenlévő tagjai hangsúlyozták: minden lehetséges módon elősegítik a több mint egymillió dolláros beruházás költségeinek előteremtését, s reményeik szerint három év alatt kulcsrakész lesz az épület. Ehhez a társadalmi szervezetek és az anyaország támogatásában is bíznak.
R. M.