Augusztusban Aréna

Médiatámogató a Kárpátalja

2007. július 13., 10:00 , 339. szám

Idén 2007. augusztus 8-12. között kerül megrendezésre az Aréna - Kárpátaljai Ifjúsági Fesztivál és Szabadegyetem. Az Arénának, mint minden évben, Bene község ad otthont. Az idén a szervezést az Aréna Produkció és a Kárpátaljai Fejlesztési Társaság végzi. Az előkészületekről megkérdeztük Gál Istvánt, az Aréna Produkció vezetőjét.

- Kárpátalján a fiataloknak szóló rendezvények közül a nyár legjelentősebb múltra visszatekintő programja az Aréna Fesztivál, melynek története pontosan 6 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Ekkor volt az első sátortábor a Beregszász melletti Benében, a kárpátaljai magyar fiatalok egyik legnagyobb szervezete, a KMKSZ ISZ kezdeményezésére. 2001 nyarán kb. 800 fiatal találkozott. A szervezést és a finanszírozást természetesen a KMKSZ ISZ vállalta. 2005-től a szervezőmunkát a Fesztivál Programiroda vette át.

A fesztiválok fő célja a fiatalok tartalmas szórakozása és kikapcsolódása. Épp ezért minden Aréna repertoárjában ott van a strandfoci, a strandröplabda, a szépségverseny, a különböző vetélkedők, számos sportbemutató, kulturális, közéleti és életmódprogramok. A zenei kínálat is változatos, és az évek múlásával mindig változó. Idén többek között fellép nálunk a Tankcsapda, a Neonbirds, a Granula, a Necas, a Soulrest, az Elvis and Marylin Show, a "G" and Mushroom, Sergio Santos, Szirmai Móni, a Desperado, az ABBA Show, Matyi és a Hegedűs, a Radar zenekar, a Neoton - Ádám és Éva, a Resident DJ: DJ Sipos (Beregszász-Nyíregyháza), vendég DJ-k: DJ Sasa, DJ Somogyi és DJ Lady Anne. De továbbra is várjuk zenekarok jelentkezését. A végleges programok összeállítása során támaszkodni kívánunk a fiatalok és támogatóink véleményére, javaslataira.

A Fesztivál hagyományosan mindig ugyanazon a helyszínen kerül megrendezésre. Az eddigi 6 fesztiválnak mindannyiszor a benei Borzsa-part adott otthont. A 6 év alatt a rendezvény híre bejárta az egész régiót. Az Aréna a fiatalok és az oktatási intézményekben tanuló diákok fesztiválja - igazi ifjúsági fesztivál. Az eddigi fesztiválok tapasztalatai alapján az idén az alábbi megoszlásra számítunk vendégeink körében: jelenlegi egyetemi és főiskolai hallgatók kb. - 65%; már nem tanuló fiatalok - 15%; még nem felsőoktatásban tanuló fiatalok - 12%; más országok fiataljai - 8%.

Természetesen voltak és vannak változások. Az első és legszembetűnőbb változás a látogatók száma. A 2001-es táborban még csak 800-an voltunk, később évente 3-5 ezer fiatal gyűlt össze. Köszönhetően egyedülálló helyszínünknek, remek koncertprogramunknak és egyéb szórakozási lehetőségeknek, hiszünk abban, hogy az eddigi legjobb Fesztivál lesz a 2007-es, melyet az idén szabadegyetemmel bővítünk. A szabadegyetemen neves magyarországi és kárpátaljai előadók beszélnek majd az önkormányzatiságról, a pályázati lehetőségekről, a magyar konzulátus képviselői a vízumkérdésről, helyi magyar politikusok pedig közösségünk jövőjéről, de tervezünk még más érdekes témákat is.

- Idén mennyibe kerülnek a jegyek és bérletek?

- Az Aréna bérlet a fesztivál teljes időtartamára elővételben 45 hr július 19-ig, 60 hr július 20-tól augusztus 5-ig, viszont a helyszínen már 70 hr. Az Aréna napijegy 1 napra, az adott napon délelőtt 10 órától másnap reggel 7 óráig érvényes: augusztus 8-án, szerdán 20 hr; augusztus 9-én, csütörtökön 30 hr; augusztus 10-én, pénteken 15 hr; augusztus 11-én, szombat 15 hr; augusztus 12-én, vasárnap 15 hr. Elővételben 2007. augusztus 5., vasárnap 16 óráig lehet jegyet váltani.

Továbbra is van diákok számára munkalehetőség a Fesztivál területén! Aki nem riad vissza egy kis munkától, az megkeresheti a buli árát, sőt még többet is. Több mint 10 diákmunka-lehetőséget kínálunk az Arénán. Már mostantól lehet jelentkezni július 21-ig.

dózsa