Sej-haj, fekete vonat...
Az utóbbi időben nagyon sok borsot tört a vonatokon utazók orra alá a Lembergi Vasút ungvári igazgatósága, mely egyszerre hat helyi érdekű járatot törölt arra hivatkozva, hogy fenntartásuk veszteséges.
Az Ungvár-Munkács szakaszon három járat közlekedését szüneteltetik (az alábbiakban szereplő időpontok közép-európai idő szerint vannak feltüntetve): a 6515-ös számú Munkács-Ungvár járat, amely 3.52 órakor indult Munkácsról és 6.24 órakor érkezett Ungvárra; a 6530-as számú Munkács-Ungvár járat, (ind. 17.11-kor, érk. 19.22-kor); a 6516 számú Ungvár-Munkács járat (ind. 7.51-kor, érk. 9.58-kor). A Bátyú-Királyháza útvonalon két járat szűnt meg: a Bátyúból 22.03-kor induló és Királyházára 2.28-kor megérkező 6581-es, valamint a 6589-es, Királyházáról 19.35-kor induló és Bátyúba 21.50-kor érkező járatot. Legrosszabbul a Királyháza-Nevetlenfalu útvonalón ingázók jártak, mert az adott térségben élők hatalmas felháborodására itt az addig közlekedő mindkét járatot megszüntették.
Mivel nagyon sokan utaznak rendszeresen vidékünkről Magyarországra, nem árt, ha megismerik a Csap és Budapest között közlekedő vonatok menetrendjét. Csapról a következő időpontokban indulnak személyvonatok a magyar fővárosba: 03.43 - Tisza nemzetközi gyors (Budapestre 8.27-re érkezik meg); 05.00 - Latorca IC (érk. 9.57-re), 9,25 - Csap-Budapest gyors (érk. 14.27); 13.40 - Bereg IC (érk. 18.27); 16.35 - Csap-Budapest személyvonat (érk. 21.57). A vonatok indulásának időpontja Budapestről: 7.05 - Bereg IC (a Nyugati pályaudvarról indul és 13.15-kor érkezik Csapra); 8.15 - Budapest-Csap gyorsvonat (ind. a Nyugatiból, érk. Csapra 16.37-kor); 15.05 - Latorca IC (ind. a Nyugatiból, érk. 21.15-kor Csapra); 18.20 - Tisza nemzetközi gyors (ind. a Keletiből, érk. 00.28-kor Csapra).
Míg Magyarországon odafigyelnek a vonatok csatlakozására, addig Kárpátalján ez óriási problémát jelent. A Csapra érkező helyi járatok rendre lekésik a Magyarországra induló vonatokat. Például annak az aknaszlatinai, técsői, huszti magyarnak, aki az anyaországba kíván utazni, majdnem egy nappal a vonat indulása előtt fel kell szállnia egy helyiérdekű vasúti járatra, nehogy késve érkezzen Csapra, ahol így több órát kell rostokolnia. Szerencsére a közúti fuvarozóknak köszönhetően ezen a téren javult valamelyest a helyzet, mert Bátyú (vasúti csomópont: itt találkoznak az Aknaszlatina, Királyháza, Munkács és Csap, valamint Ungvár felől érkező vonatok, illetve innen is indulnak vonatok - a szerk.) és Csap között kisbuszok, úgynevezett iránytaxik is az utasok rendelkezésére állnak. Csapról Bátyuba 5.45 órakor, 7.30-kor, 9.50-kor, 11.20-kor, 13.00-kor, 14.50-kor és 17.40-kor indulnak a buszok, visszafelé pedig 6,25-kor, 8,10-kor, 10.30-kor, 12.10-kor, 13.40-kor, 14.05-kor és 18.25-kor indulnak. Ezekkel, csakúgy, mint az Ungvárról félóránként vagy még annál is gyakrabban induló Ungvár-Csap kisbuszjáratokkal már elérhetők a nemzetközi vonatok.
Baráth József