Arany János: Az örökség
Azok a magyarok, kik e hazát
Véren vették, vérrel ótalmazák,
Azok a magyarok, ha riadót fúttak,
A halál képétől nem messzire búttak.
Lakásuk volt paripájok háta,
Vetett ágyok kemény nyeregkápa:
Ettek és aludtak vérmocskolta nyergen,
Jártak éjjel-nappal sok nehéz fegyverben.
Nem kérdezték: sok-e az ellenség?
Olvasatlan próbáltak szerencsét;
Tudták, a szerencse mindig ahhoz pártol,
Kinek szive még a halálban is bátor.
Elfogytak, elzülltek ottan-ottan,
Szép országok hevert elhagyottan,
Fölveré az isten mindenféle gyoma,
Éktelenné tette török, tatár nyoma.
Rongált zászló lőn az ő formája,
Nem volt annak színe, sem fonákja,
Itt-amott sötétlett rajta egy-egy vérfolt:
Szép zászlónk, az ország, váznál nem egyéb volt.
E becses zászlónak, a hazának,
Védelmében hányan elhullának!
Vérökben a rúdját hányszor megfereszték
Régi ősapáink! de el nem ereszték.
Igy a zászló, ránk örökbe maradt,
Ránk hagyák azt erős átok alatt:
Átok alatt, hogy, ha elpártolunk attul,
Ne legyen az isten istenünk azontul.
Most telik be, vagy soha, ez átok.
A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!
Ha minket elfú az idők zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja.
Arany János költeménye 1848-ban született, és talán a megszokottnál is több régies szóalakot foglal magába. Ez az örökségünk; ez a költői nyelvállapot uralkodott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején. A vers megértését kétségkívül nehezítik ezek a szavak, de még így sem lehet érthetetlennek nevezni a művet. Ezt az örökséget egyébként sem érheti érdemi kritika, hiszen az utókornak nyelvhasználat tekintetben nem szabad ítélkeznie. A leszármazottak dolga legfeljebb a megértő szembesülés lehet mindazzal szemben, mit elődeitől örökölt… A költemény is az örökség mibenlétét firtatja, mégpedig a zászló ürügyén. Ám a költőt itt nem csupán az örökség elfogadása vezérli, hiszen ő egyenesen átkot helyez kilátásba, amennyiben „elpártolnának” az örökül hagyott zászlótól. Ez érthető, hisz itt a zászló egyenrangú a haza fogalmával, ráadásul a nemzet a haza szabadságáért harcol…
Penckófer János