Kárpátalja középső területeit mutatja be egy most megjelent könyv

2015. november 13., 20:01

Kárpátalja középső területeit részletesen bemutató kötet jelent meg Verecke – a honfoglalás kapuja címmel a Romanika Kiadó gondozásában.

Kovács Sándor, a kötet szerzője az MTI-nek elmondta: eddig 10 könyve jelent meg Kárpátaljáról. Első munkája egy 1996-ban megjelent útikönyv volt, amelyet több, a térséget történelmi és földrajzi szempontból bemutató kötet követett.

2007-ben jelent meg a Kárpátalja keleti részét, Máramaros térségét magyar nézőpontból bemutató részletes útikalauza, amelyhez folytatásként írta meg a mostani, Kárpátalja középső területeire, a Borzsa és a Latorca völgyére koncentráló, történelmi, kulturális és földrajzi adatokat is közlő kötetet.

A gimnáziumi matematikatanárként dolgozó szerző Kárpátalján született, 1999 óta él Magyarországon. Mint fogalmazott, sajnos nagyon kevés könyv foglalkozik a térséggel, miközben az idegenforgalmi érdeklődés érezhetően növekedett az elmúlt évtizedben, és számos történelmi érdekesség merül feledésbe, ha senki sem ír róluk.

Kovács Sándor kiemelte: a Latorca völgyének leginkább ismert helyszíne a Vereckei-hágó, amelyen egykor a honfoglaló magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe. Itt korábban egy millenniumi határkőemlékmű állt, amelyet a szovjetek a galíciai Tuholka községbe szállítottak. A falu nemrégen visszaadta Magyarországnak az emlékművet, amelyet idén októberben avattak újra Ópusztaszeren, ez az esemény is belekerült a most megjelenő kötetbe.

Ugyancsak érdekes helyszínként említette a szerző a kevésbé közismert Borzsa-havasokat: az 1500-1600 méteres csúcsokat magába foglaló hegymasszívum szinte teljesen lakatlan, és kitűnő túralehetőségeket biztosít.

A Borzsa-völgyben fekszik a várkastélyáról ismert Dolha község, ahol 1703 júniusában a kuruc seregek elszenvedték a Rákóczi-szabadságharc első vereségét gróf Károlyi Sándor csapataitól – mondta el Kovács Sándor. A völgyben található az egykor a „kisvasutak királyságaként” is emlegetett Kárpátalja utolsó megmaradt kisvasútszakasza.

Hozzátette: a Latorca völgyében szintén fontos történelmi emlékekkel ismerkedhetnek a látogatók, ilyen például a szentmiklósi ódon kastély, ahol Thököly Imre és Zrínyi Ilona szerelmi kapcsolata kezdődött. A Rákóczi család birtokát képező szentmiklósi uradalmat a szabadságharc leverése után a császári udvart pénzzel segítő, bambergi Schönborn család kaparintotta meg, akik Kárpátalja egyik legszebb vadászkastélyát építették fel a város mellett.

A keménytáblás, színes térképekkel és több mint 200 fotóval illusztrált kötetet november 16-án, hétfőn délután mutatják be a budapesti Polgárok Házában. A könyvet Botlik József és Ravasz István történészek ismertetik, közreműködik a Noszti Fiúk együttes. Az estet Kovács Sándor képes előadása zárja.

A kötetet november 25-én, szerdán a budapesti Aranytíz Kultúrházban is bemutatják, a rendezvényen Horváth Zoltán György, a Romanika Kiadó vezetője és a szerző fognak beszélgetni.

(mti.hu/VV)