Kányádi Sándor: Zsörtölődő

Elegünk van már,

elegünk.

Meddig kell még di-

deregnünk?

Mondják a kupás-

cserepet

megülő fagyos

verebek.

Télen átal is

nyaraló

fecskének lenni

volna jó,

csettegeti a

porkahó

alatt csőrölő

kis rigó.

Varjú körözget,

billeget,

letácsol rigót

s verebet.

Hogyha kedves a

tollatok,

annyit ne sopán-

kodjatok.

Megértem én már

eleget,

ennél is zordabb

teleket.

De olyat eddig

sohasem,

hogy vége egyszer

ne legyen.

Egy kedves gyermekvers Kányádi Sándortól, és egy kis könnyed verselési forma. Pontosan kiszámított szótagszámú sorokkal felépített négy szabályos versszak. Egy öt szótagú sort egy három szótagú sor követ, és ez négyszer ismétlődik meg mindegyik szakaszban.

Annál a történetnél pedig, amit „elmesél” e vers, egyszerűbb tán nem is létezik. Nyafogó-siránkozó verebek és egy szintén nyűgösködő kis rigó véleményét foglalja magába az első két szakasz. A vers második két szakaszát pedig egy varjú szavai alkotják. A nyafogásra, siránkozásra, nyűgösködésre érkezik meg ugyanis a varjú és vele együtt a zsörtölődés. A sokat látott varjú morogva, korholva szól rá a sopánkodókra. És nagy bölcsen kimondja, hogy egyszer úgyis vége lesz a télnek.

Ami viszont a legfurcsább, hogy a felnőttek arcára is mosolyt tud csalni e költemény. Például kimondottan bájosnak lehet látni a „meddig kell még di-”, vagy az „annyit ne sopán-” öt szótagú sorokat. Vagy az erre felelő „deregnünk”, és „kodjatok” három szótagos egységeket. Valamiért azonnal átvesszük a szerző játékosságát, és meglátjuk, mennyire gyengébb művészi megoldás lett volna, ha nyolc szótagú sorokba szedi a szavait. Ha négyszer négy soros e költemény, szegényebbek lennénk egy „deregnünk” és egy „kodjatok” sorral…

Penckófer János