A kábítószerfüggők kényszerkezeléséről

„Az utcánkban él egy kábítószerfüggő férfi, aki viselkedése, életmódja, illetve a barátai révén rossz hatással van a környéken élő gyerekekre és fiatalokra. Többször járt már nála a rendőrség, de minden maradt a régiben. Hallottunk róla, hogy a hozzá hasonló függőségben élőket be lehet utaltatni kényszerkezelésre. Ki és hogyan teheti ezt meg?”

– Mindenekelőtt meg kell bizonyosodni róla, hogy valóban kábítószerfüggő-e a szóban forgó személy. Ennek megállapítására csak szakorvos jogosult. A kábítószerek, pszichotróp anyagok és prekurzorok törvénytelen forgalma elleni fellépéssel összefüggő intézkedésekről törvény 13. cikkelyének 1. bekezdése értelmében a rendőrségnek családtagjai, rokonai jelzésére, esetleg lakossági bejelentés nyomán jogában áll beutalni a kábítószer-fogyasztót orvosi vizsgálatra, amennyiben annak viselkedése, esetleg más tények, körülmények is alátámasztják ezt a bejelentést. Ha az adott személy vonakodik eleget tenni a beutalónak, a rendőrségnek jogában áll őt előállítani a vizsgálat elvégzésére az addiktológiai (narkológiai) szakrendelőbe.

Amennyiben a kivizsgálás eredményeként bizonyítást nyer a kábítószer-függőség, s megállapítják, hogy a kábítószert fogyasztó személy kórházi kezelésre szorul, a szakorvosnak kötelessége felajánlani számára az önkéntes gyógykezelést. A fentebb idézett törvény 16. cikkelyének 1. és 2. bekezdése értelmében az a személy, akit kábítószerfüggőnek nyilvánítottak, de nem veti alá magát önként a kezelésnek, vagy a kezelés után továbbra is kábítószert fogyaszt orvosi rendelvény nélkül, és akinek veszélyes magatartása miatt közeli rokonai vagy más személyek a belügyi szervekhez vagy az ügyészséghez fordultak, a bíróság döntése alapján beutalható a kábítószerfüggés elleni kezelésre az egészségügy szakosított intézményeibe. Ugyanakkor nem utalhatók kényszerkezelésre a súlyos mentális zavarban vagy egyéb olyan betegségben szenvedők, amelyek akadályai lehetnek az ilyen intézményekben történő elhelyezésüknek. Nem irányíthatók kényszerkezelésre az I. és II. kategóriás rokkantak, a terhes nők és kisgyermekes anyák, valamint a 60 évesnél idősebb férfiak és az 55 évesnél idősebb nők sem.

A kényszerkezelés elrendeléséről kizárólag a bíróság dönthet. A nemzeti rendőrség feladata, hogy a rászorulók kényszerkezelését indítványozza a bíróságon, s előkészítse, majd benyújtsa az ehhez szükséges dokumentumokat. Ugyancsak az ő feladatuk előállítani a kényszerkezelésre szorulókat, ha azok nem jelennek meg a bíróság idézésére.

A bírónak a dokumentumok benyújtásától számított legfeljebb 20 napon belül, nyílt bírósági tárgyaláson kell határoznia a kényszerkezelésre vonatkozó indítványról, az érintett személy vagy törvényes képviselője, illetve – kívánságuk esetén – a védő jelenlétében. A bíróság a tárgyaláson megvizsgálja a kényszerkezelésre vonatkozó orvosi javallat megalapozottságát, illetve az intézkedés szükségessége mellett vagy ellen szóló egyéb tényeket, körülményeket. A tárgyalásra beidézhetik a kényszerkezelés elrendeléséről döntő orvosi bizottság tagjait, valamint a kényszerkezelés elrendelését kezdeményező személyeket. A bíró a rendelkezésére bocsátott anyagok, illetve – amennyiben részt vesznek az ügyben – az ügyész és a védő álláspontjának meghallgatása után határoz arról, hogy helyt ad-e vagy sem a kényszerkezelés elrendelésére vonatkozó indítványnak. Határozata megfellebbezhető.

A kényszerkezelést elrendelő bírósági határozat végrehajtása a belügyi szervek feladata. A kényszerkezelés időtartama szükség esetén – ugyancsak a bíróság határozata alapján – meghosszabbítható, de összességében nem haladhatja meg a 12 hónapot.

hk