Jubileumi Nemzetközi Ifjúsági Orgonafesztivál Ungváron

Szeptember 13. és 30. között a kárpátaljai megyeszékhely ad otthont a Natalija Viszics X. Nemzetközi Ifjúsági Orgonafesztiválnak. A mintegy két hét folyamán a Kárpátaljai Megyei Filharmónia nagytermében nyolc különböző koncertprogramot hallhat a nagyközönség külföldi és ukrajnai zenészek részvételével, akik Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából, valamint Odesszából, Luckból és Ungvárról érkeztek. A fesztiválon orgonán kívül szaxofon, klarinét és cselló is megszólal, a szólistákkal közösen úgyszintén fellép a megyei filharmónia szimfonikus és fúvós esztrádegyüttese.

A célközönség a fiataloktól az idősebbekig terjed, mindenki megtalálhatja a számára kedves előadókat, darabokat – fogalmazott Natalija Picur zenetörténész, műsorvezető a fesztivál kezdetén. Szeptember 13-án, csütörtökön Virágh András Gábor orgonaművész és Seleljo Erzsébet szaxofonművész estjével kezdődött a programsorozat. Mindketten Magyarországról érkeztek. Virtuóz előadásukban A. Vivaldi, Liszt Ferenc, César Franck, G. F. Händel műveket hallhattunk és természetesen Virágh András Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerző darabjait.

A neves fiatal fellépőket Gara Katalin, Magyarország ungvári vezető konzulja és Ivan Mikita, a filharmónia igazgatója is köszöntötte.

Seleljo Erzsébet Ungváron született, 10 éves koráig itt élt családjával, aztán szülei úgy döntöttek, hogy országot váltanak. Mindketten zenészek, édesanyja zongorista, édesapja klarinétművész, és tanítanak is.

– Én először édesanyámnál tanultam zongorázni, nem sok türelmem volt a gyakorláshoz, de azért évekig csináltam. Aztán amikor 13 éves voltam, egy alkalommal édesapám szaxofon­kvartettet akart alapítani, de mivel kicsi volt a város, ahol éltünk, csak két szaxofonos növendéke volt, plusz ő. A negyediket bennem találta meg, és akkor még nem gondolta, hogy egy ilyen húrt pendít meg bennem. Ez a hangszer teljesen magával ragadott, a zongora nem tudott annyit adni, hogy zenei pályára szánjam el magam, viszont a szaxofon az összes lehetőségével és kuriózumával abszolút megfogott – idézte fel az kezdeteket a művésznő.

Erzsébet felsőfokú tanulmányait Londonban a Royal College of Music és Bécsben a Konservatorium Wien Privatuniversität hallgatójaként végezte. Tanulmányai során világhírű szaxofonművészek mesterkurzusain vett részt. Akkoriban Magyarországon nem lehetett klasszikus szaxofont tanulni felsőoktatásban, de mindenképp otthon akarta kamatoztatni tudását, lassan 10 éve költözött vissza és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít. Ott fogják októberben doktorrá avatni, ami megint kuriózum, mert a Zeneakadémia szaxofonosnak még nem adományozott ilyen címet.

Virágh András Gáborral 2010-ben ismerkedtek meg egy régi ismerős ajánlására.

– A közös munka barátsággá formálódott, és több darabot komponált a kérésemre szaxofonra és zongorára, amelyet a húgommal játszunk. A hárfáskamarámnak is komponált. Pár évvel később jött az ötlet, hogy próbáljunk meg együtt játszani, mert a szaxofon-orgona páros adja magát, hisz a két fúvós hangszer egy hangszínt tud produkálni. Az elmúlt 6-7 évben vannak közös hangversenyeink, jó kamarapartner és azonos a zenei ízlésünk – meséli Erzsébet, aki egyébként néhány éve húgával koncertezett Ungváron a zeneművészeti szakiskolában, idén májusban az I. Sztepan Tomics Nemzetközi Ütős és Fúvós Verseny zsűritagja volt, és a nyitókoncerten játszott.

Virágh András Gábor előadóként Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Romániában, Svájcban, Szerbia-Montenegróban, Szlovákiában, Izraelben, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban lépett fel. Zeneszerzőként számos hazai, és külföldi hangversenyen, illetve fesztiválon hangzottak el művei. Eddigi szakmai tevékenységét több nemzetközi zeneszerzői versenygyőzelem fémjelzi. Ungváron, sőt a régióban is most járt először.

– Amikor este Erzsébettel végigsétáltunk az Ung folyó partján, olyan érzésem volt, mintha Magyarországon lennék, az első város, amelyik eszembe jutott, Esztergom volt, talán mert a Duna mentén fekszik. Arra hasonlított. Bizonyos helyeken érzem azt, hogy idegen. Itt viszont otthon éreztem magam. Rendkívül megtisztelő, hogy a X. orgonafesztivál nyitóhangversenyét játszhattunk közösen, és nagyon örülök, mert úgy láttam, hogy a közönség is másképp ment ki a teremből, mint ahogyan belépett, ebben naivan és tántoríthatatlanul hiszek, és remélem, kaphattak valami olyat, amiben ha nem jönnek el, nem részesültek volna. Jó volt itt játszani, a közönség és az egész légkör csodálatos volt – kezdte a beszélgetést a művész a koncertet követően.

Bevallása szerint nagyon egyszerű dolga volt, ugyanis a felmenői közül apai ágon 5 generáció óta mindenki az orgona és az egyházi zene szolgálatában állt. Soha senki nem kényszerítette, sőt, kis túlzással óva intették attól, hogy zenész legyen. Azt mondták, csak akkor válassza ezt, ha tényleg komolyan akarja.

–  Igazán nem volt mit átgondolnom, mert 6 éves korom óta zongoráztam, orgonán úgy lehet elkezdeni tanulni, ha már tud valaki zongorázni. A zene mellett döntöttem, mert ezt esett a legjobban csinálni – idézi fel gyermekkorát András, aki a Szent István-bazilika főorgonistája, előtte pedig 13 évesen már az általános iskola mellett templomi orgonistaként dolgozott a Budapest-Belvárosi Nagyboldog­asszony Főplébánia-templomban.

– Ott kezdtem el orgonát tanulni, ahol nagyapám, majd édesapám – akik egyben első tanáraim is – karnagyok voltak. Ott tanultam meg, hogyan kell kísérni egy kórust, ami nem egyszerű. Aztán az első zeneszerző tanárom volt az a Koloss István orgonaművész, zeneszerző, aki 47 évig szolgált a bazilikában. Amikor 13 éves voltam, és már elég sok hangjegyet firkáltam az ötvonalas lapra, fölmerült a kérdés, nézze már meg szakmai szemmel, érdemes-e erre ennyi energiát fordítani. Mert már tizenévesen is látványosan sok energiát fektettem a komponálásba. És Koloss István foglalkozott velem, aztán a hivatalos iskolákat kijártam, de a szakmai, emberi barátság megmaradt vele. 2009 nyarán elhívott egy beszélgetésre, elmondta, sok embert meghallgatott, és hosszú gondolkodás után azt javasolná a vezetőségnek, hogy én vegyem át a stafétabotot – meséli András, aki 2010. május 1-től a bazilika főzenésze, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít, és nagyon büszke feleségére, Kis Alexandra Enikő brácsaművészre.

Végezetül kifejtette, tanulmányok igazolják, hogy a zene által mindenki valamilyen pluszt kaphat, és nemcsak lelkiekben, hanem saját területén is jobban tudja fejleszteni a kreativitását, minden szempontból tud olyan érzékeket fejleszteni az emberben, amely a hasznára válik. Nos, bátran kijelenthetjük, aki részese lehetett Ungváron a nagyszerű nyitókoncertnek, vitathatatlanul gazdagodott.

Rehó Viktória