Kárpátalja

Gondok az Eurocarnál

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Több mint egy hete kénytelen szüneteltetni a személygépkocsik összeszerelését a Csap határában működő Eurocar Rt. üzeme, mivel nem kapja meg külföldről a szükséges részegységeket.

Tovább »

Élete példa hazaszeretetből, hűségből, emberségből

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Mikes Kelemennek, II. Rákóczi Ferenc hűséges szolgálójának állítottak szobrot Salánkon, a helyi emlékparkban. Az ünnepélyes avatóünnepségre múlt vasárnap került sor a helyi községi tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Salánki Alapszervezetének közös rendezésében.

Tovább »

Megvan Antibiotikum

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Letartóztatták Viktor Ruszint, a kárpátaljai megyei belügyi főosztály korábbi második emberét. Ruszint, akit alvilági körökben Antibiotikum néven emlegetnek, azzal gyanúsítják, hogy bűncselekményeket követett el a 2004-es botrányos munkácsi polgármester-választások során.

Tovább »

Klasszikus filmek a főiskolán

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Idén is meghirdették a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által tavaly életre hívott filmtörténeti szakkollégiumot.

Tovább »

A főügyészség dönt a Rizak-ügyről

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Jurij Benca megyei főügyész, áttekintve a Rizak ellen indított bűnvádi eljárás aktáit, jóváhagyta a vádpontokat és átadta az ügyet a bíróságnak. Később azonban a Kárpátaljai Megyei Ügyészség visszakérette az Ungvári Járási-Városi Bíróságról az aktákat.

Tovább »

Találkozó a KMKSZ székházában

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Október másodikán Ungváron találkozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőivel Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarok ügyeiért felelős politikai államtitkára.

Tovább »

A KMKSZ nyilatkozata

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

A Magyar Köztársaság Kormányának határon túli ügyekre vonatkozó kezdeményezéseiről

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatja azon törekvéseket, amelyek azt célozzák, hogy a határon túl élő magyarsággal kapcsolatos kérdések az azokat megillető súllyal szerepeljenek a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló törvényben.Tovább »

"Itt együtt kell élni a kárpátaljaiakkal"

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Sziklavári Vilmos személyében július óta új főkonzul irányítja a Magyar Köztársaság ungvári diplomáciai képviseletét.

Tovább »

Összetépik a "fekete" Kárpáti Igaz Szót

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

A nagyszőlősi járási Feketepatak lakói közül sokan évek óta előfizetői a Kárpáti Igaz Szónak. Az utóbbi időben azt tapasztalták, hogy az előfizetett újságot késve, nem egyszer összetépve, hiányosan kézbesítik számukra.

Tovább »

Pedagógusok köszöntése

2005. október 7., 10:00 , 247. szám

Az elmúlt hét vége a pedagógusnap méltatása jegyében telt. Beregszászban ünnepi gyűlésen köszöntötték a járás legjobb pedagógusait.

Tovább »

Oldalak