A fiúk a bányában dolgoz(ná)nak
Nem kelendő a só – kevés a munka
Aknaszlatinán a föld mélye kb. 1 milliárd tonnányi sót rejt – vélik a szakemberek –, ami 10 ezer évre elegendő tartalékot jelent az egész ország számára. Jelenleg két bányában folyik a sókitermelés, bár messze nem teljes kapacitással. Az ok egyszerű – nincs hova eladni a sót, nincs piaca. Ez maga után vonja a magas önköltséget, továbbá azt is, hogy a munkások kevesebb munkáért kevesebb fizetést vihetnek haza.
– Sajnos nagyon ki vagyunk szolgáltatva a piac alakulásának: ha nincs megrendelés, nincs munka – mondja Csonka Sándor, a 9-es bánya robbantási részlegének vezetőhelyettese. – A bánya fő profitját az ipari só kitermelése jelentené, a nyár beálltával azonban egyre csökken rá az igény. Télen sózzák az utakat, kell a só a kazánházakban is, most azonban nincs rá szükség. Az étkezési sóként értékesített készlet pedig csak kis töredéke a kitermelt mennyiségnek. A termelés persze nem állhat le, és ilyenkor csak csipve-csupva dolgozunk. A jövedelmezőség kárára megy az is, amikor értéktelen, szürke sóréteget vagyunk kénytelenek kitermelni, de csak ezen keresztül juthatunk el a hasznos fehér sóig.
– Pár éve alig vártuk, hogy egy szabadnaphoz jussunk, most viszont annak örülünk, ha végre egy egész műszakot végigdolgozhatunk – folytatja Flóra József bányász, aki fiatal kora ellenére szakmájában nagy tekintélynek örvend. – Mostanság a sókitermelés nem tartozik a jövedelmező ágazatokhoz. Nem is csoda, hogy a fiatalokat kevésbé vonzza a szakma, és a bányásztársadalomra leginkább az öregedés a jellemző. Akik jól bírják magukat, inkább külföldön vállalnak munkát, minthogy arra várjanak, mikor lesz ismét munkájukra szükség. Ma is vannak azonban, akik elkötelezettjei a bányászatnak, hisz ebben nőttek fel, családjuk számára generációkon keresztül ez jelentette a megélhetést. A legtöbben persze azért szállnak alá, mert koruknál fogva nincs más kereseti lehetőségük.
– Ez így van, a bányászok többsége vagy nyugdíjas, vagy közel jár a nyugdíjkorhatárhoz. Ha a fiatalok el is mennek, egy ötvenéves családapa ezt már nem teheti meg, így marad a sóbánya – ért egyet Csonka Sándor.
– Mit lehet tudni a lelőhelyről? – kérdezem Mészáros Miklóst, a 9. bánya igazgatóját.
– Az ilyen típusú sókészletek a régi, kiszáradt tengerek helyén képződnek. Ebben a térségben ún. kupola alakban egymilliárd köbméternyi só helyezkedik el a földfelszín alatt. Mélysége máig sem tisztázott, szélességét 80-85 kilométerre becsülik, és feltehetőleg Nagybocskótól Husztig húzódik. Aknaszlatinán található az említett kupola teteje, így évszázadok óta ide települtek a bányák, mindeddig összesen kilenc. Az első hét fokozatosan az édesvíz áldozatává vált, helyükön alakultak ki a most látható sós tavak.
– Évente mennyi sót kellene értékesíteniük ahhoz, hogy a bánya biztos profitot termeljen?
– A bánya gazdaságos működtetéséhez évi félmillió tonna sót kellene eladnunk, ezzel szemben ennek harmadára sem tudunk vevőt találni. Annak ellenére így van, hogy nemcsak belföldön kínáljuk, de Magyarországra és Szlovákiába is szállítjuk a szlatinai étkezési és ipari sót. Csak összehasonlításképpen: a hetvenes években napi 1500-2000 tonna só került a felszínre, ami évi 2 millió tonnát jelentett, az utóbbi években viszont ez a mennyiség évi 120-130 ezerre csökkent, ami napi bontásban már csak 7-800 tonna sót jelent. Érdekes adat, hogy mindezidáig a valaha működött bányák összesen 25-26 millió tonna sót termeltek ki.
A bányászok, némi rábeszélés után vállalják a „vendéglátó” szerepet, és csakhamar már az aknaliftre várunk, hogy „civilként” is betekintést nyerhessünk a felszíni halandó számára izgalmas és ismeretlen bányászvilágba. A 9-es bányába szállhatunk le, amelyben az Ukrán Allergológiai Kórház föld alatti szanatóriuma is működik 350 méter mélyen a tengerszint alatt. A termelő bánya negyedik szintje ugyanakkor már 450 méter mélyen helyezkedik el. Itt is járatok és kamrák váltják egymást, melyek a beavatatlanok számára igencsak szövevényes rendszert alkotnak.
A bányában teljes a csend, a sófejtő kombájn és a futószalag is áll, csakúgy, mint a sóval megrakott csillék. Idelenn minden fehér, vastag sóréteg borítja a hatalmas gépeket, de rövid időn belül bőrünket is bevonja a finom sópor. Rácsodálkozunk a kombájn hagyta különös nyomokra a falakon, illetve a mennyezetről itt is, ott is lelógó sárga sóvirágokra. A bányászok persze megmosolyogják tudatlanságunkat és ámulatunkat, hisz számukra egészen természetes ez a közeg. Egyedül a csenddel nincsenek kibékülve, mivel jobb szeretnék, ha teljes gőzzel folyhatna a munka, ami biztosítaná a település bányászcsaládjainak megélhetését.
-farkas-