Bóvli

Egyik ismerősöm panaszolta a minap: a vadonatúj, 370 hrivnyás, boltban vásárolt mobiltelefonja másfél hónap alatt alkatrészeire hullott. Igaz, csak egy hét garanciát kapott rá(?!). A poén az, hogy amikor megpróbálták megcsináltatni, a szerelő csak megvonta a vállát:

- Uram, ez hamisítvány, én ezzel a világon semmit nem tudok csinálni. Dobja ki a kukába! - És kidobta.

Más. Lassan vége a nyárnak, be kell szerezni a téli holmikat. Erről eszembe jut tavalyi bevásárlókalandom. Csizmát kellett vásárolnunk a lányommal. A kirakatban szebbnél szebb lábbelik csábítottak. A végén megállapodtunk: én 250 hr-ért választottam, de a lányomnak csak a 310 hr-s tetszett. Egye fene - gondoltam, nem vesz az ember minden évben csizmát (ó, én naiv!). Kora ősz lévén - még eső sem volt! - párszor fölhúztam. Aztán csak annyit vettem észre, hogy egyszerűen beszakadt a csizma magasított talpa. Mivel alig telt el egy hét a vásárlás óta - visszavittem. Az eladó megismert, és mikor meglátta a csizmát, szó nélkül besüllyesztette a pult mögé és fölajánlotta, hogy válasszak másikat. No, a másik csizmára már nagyon vigyáztam. Elárulom a titkot: fölváltva hordtam a turkálóban évekkel ezelőtt fillérekért vásárolt csizmámmal, amin meg sem látszik az évjárat. Az nem bóvli.

A következő meglepetés akkor ért, mikor kislányom lábáról tél közepén egyszerűen leszakadt a drága, új csizma. Ismét vásárlás, kérem a csekket. Csakhogy mivel állítólag engedménnyel vesszük, nem adtak hozzá jótállást.

A poén ezután jön. Összetalálkozva egyik ismerősömmel, látom, hogy nagyon klassz kis lábbelije van. Rákérdeztem...

- Nem volt drága, egy százas összesen. A haverom ezekkel üzletel, és nekem beszerzési áron adta. - Nesze neked naiv ábrándok! Hogyha drágábbat veszel, akkor talán minőségi lesz?! Á, dehogy! Ugyanazt a bóvlit kapod, csak háromszoros áron.

Más. Fagyasztott zúzát vásároltam az ismerős árustól a piacon. Mint mindig, most is fölteszem a költői kérdést: "Friss?" - és természetesen érkezik a klasszikus válasz: "Ez? Most hozták."

Eljött a vasárnap, késésben voltam az ebéddel. Előszedem a zúzát és előre örülök, hogy a gyerekeim kedvencét főzhetem - mikor éktelen bűz csapja meg az orromat. Úristen, ez a zúza romlott! Természetesen visszavittem. Az eladó nem volt ott, másnál hagytam. Pár nap múlva mentem a pénzemért. Persze semmi bocsánatkérés.

- Nem emlékszel, mennyi is volt? Sebaj, ráteszem a mérlegre - és előveszi a zúzámat eredeti csomagolásban (én egy zacskóban vittem vissza!), ráteszi a mérlegre, és hajszálpontosan annyit nyom, amennyit nyomott. Elszörnyedtem: csak nem képes ezt a büdös vacakot ismét elnyomni valakinek?! Ilyen nincs és mégis van.

Mert nálunk minden megtörténhet. És miért? Mert mi "toleránsak" vagyunk egymással szemben. Mert hogyan is jelenteném fel az ismerős árust a büdös portékájával? Emberek vagyunk, nem lehetek ekkora szemét. Hogy majdnem megmérgezte a gyerekeimet? De csak majdnem!

Toleránsak vagyunk. Mindenkivel szemben: aki vacak minőségű árut sóz ránk többszázalékos haszonnal, aki az anyagi haszon reményében agyonnitrátozott zöldséggel mérgezi a gyerekeinket, aki lejárt szavatosságú élelmiszert árul... Sorolhatnám a végtelenségig, ki hogyan és hányszor vág át, mi pedig mosolyogva vagy bosszankodva - de tűrünk. Emberek vagyunk, nem balhézunk pár hrivnyáért.

Meddig leszünk még ilyen toleránsak azokkal szemben, akik egy fikarcnyit sem törődnek sem a pénztárcánkkal, sem az egészségünkkel? Remélem, hogy már nem sokáig... A saját érdekünkben! Mert egyszer csak azt vesszük észre, hogy se pénzünk, se egészségünk.

Paradox világban élünk: lassan minden családban lesz egy jogász, de még mindig nem ismerjük a jogainkat. Jogunk van a pénzünkért minőséget kapni - de legalább jótállást. És hogy az eladónak- aki tudatosan ver át! - felelőssége is legyen, ne csak haszna.

Göreiné Pap Ildikó

Ui.: A bóvli-sztori kapcsán egyik ismerősöm meséli a "toleranciáról": lakótelepi szomszédja - nagyon ügyes ember, mindent egyedül barkácsol - egy szép napon nagy bátran hozzáfogott, hogy gázbojlert szereljen fel ötödik emeleti lakásában. Természetesen egyedül, természetesen nem gondolva arra, hogy egy lakótömb életét veszélyezteti. Amikor ismerősöm ezért felelősségre vonta, az ezermester keresetlen szavakkal küldte el... Az ismerősöm persze nem jelentette fel, hisz mégiscsak szomszéd. Csak reménykedik, hogy mégsem repül a levegőbe egy szép napon családostul, szomszédostul...