Egy szellemi konzervkészítő kisiparos vallomása

Jókai Anna a főiskolán

A napokban Beregszász vendége volt Jókai Anna, a kortárs magyar próza kiemelkedő alakja. Mint méltatói írják róla, Németh Lászlóhoz hasonlóan íróként is "megmaradt tanárnak": gyakran ír pedagógusokról, a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémáiról. Műveiben mindenekelőtt az alapvető emberi értékekről, a szeretetről, a spiritualitásról vall.

- Igen érzékletes, ugyanakkor meglehetősen sötét képet festett beregszászi előadásában napjainkról. Úgy érzi, válság van?

- Mindenki érzi, hogy válság van, de elsősorban nem a gazdasági, hanem a lelki krízis okoz gondot. Ugyanazon válság jelei, hogy az ember nem tudja, nem ismeri fel a maga helyét a világban, hogy szabadság helyett szabadosságban él. Mindez nem történhetett volna meg, ha tisztábban és okosabban gondolkodnánk, de úgy vagyunk ezzel, mint például a fenyegető ökológia katasztrófa rémével, amelyet időről időre föl-fölvázolnak: meg sem biccenti a fejét a világ. Az ember általában arra gondol, hogy amíg ő él, úgysem fog bekövetkezni a katasztrófa. De ha valaki spirituálisan gondolkodik, akkor már tudja, hogy nem maradhat közömbös. Az én különleges hitem szerint a leendő világ a mi világunk is lesz. Én ugyanis az antropozófiai filozófia alapjain állok, amely egyebek mellett azt feltételezi, hogy mindig különböző személyiségekben megjelenve, de ugyanaz az őslélek jön a világba vissza.

- Jól érzékeltük, hogy van Önben egy nagy adag elégedetlenség a mai értelmiséggel szemben?

- Tisztelet a kivételnek, de azt gondolom, hogy többségükben félreértik a dolgukat, a küldetésüket, mert nem abban az irányban befolyásolják a világot, ami előrevisz, hanem vagy a saját világukba, vagy a materiális szemléletbe ragadnak bele. Ez jól látható nyilatkozataikból.

- Mi az Ön írói felelőssége ebben a helyzetben?

- Az a felelősségem, hogy mindezt elmondjam, hogy minden fórumon - márpedig sokfelé hívnak - képviseljem, amit igaznak vélek. Ezt igyekszem tenni a könyveimmel, a személyes magatartásomon keresztül is. Magyarországon például ismert, hogy az egyik legkonzekvensebb ellenzéke vagyok a most regnáló kormányzatnak.

- Mit jelent az Ön számára az írás?

- Olyan ez nekem, mintha elindulnék a földről egy léghajóval, amely tele van homokzsákokkal. Valahányszor megírok valami fontosat, kidobok egy homokzsákot a gondolából. Ez tehát egy megkönnyebbedési folyamat, mintegy legöngyölítem magamról mindazt, amit feleslegesnek érzek. Ily módon az írás számomra egy öntisztítási folyamat is. Hamvas Béla, egyik volt szellemi mentorom írta egy helyen, hogy az írás tulajdonképpen nem más, mint a halálkészültség egy magasabb foka. Tehát állandóan készül az ember valamire. Arra is törekszünk, hogy még életünkben beteljesítsük azt, amiért a földre jöttünk. Ehhez persze hinni kell abban, hogy valamilyen céllal jöttünk erre a világra. Márpedig én ebben hiszek, mert e nélkül értelmetlen volna az életem.

- Ezért tartja magát - mint fogalmazott - "szellemi konzervkészítő kisiparosnak" is?

- Manapság sokan tartják bizonyos értékek következetes vállalását konzervatív szemléletnek, méghozzá úgy, mintha ez egyenlő lenne a butasággal, holott ez távolról sem igaz. A konzervatív a szó nemes értelmében nem csökött, nem buta. Az ilyen embert természetesen érdekli, hogy miért érkezik a világba, ugyanakkor tudja, hogy vannak örök értékek, s ezeket nem adja oda, hanem megőrzi, konzerválja. Ezért mondtam itt, Beregszászban a beszédemben is, hogy én és a hozzám hasonlók szellemi konzervkészítő kisiparosok vagyunk. Ez a fényűzésünk: bedobjuk a létóceánba ezeket az általunk a jövőnek készített dobozkákat, s bízunk abban, hogy két-háromszáz év múlva is fogyaszthatók lesznek.

- Milyen konzerveket készítenek?

- Mindenképpen olyanokat, amelyekben benne vannak azok az örök értékek, amelyeket ma ki szeretnének passzírozni a világból mint idejemúltakat. E tekintetben igen fontos a transzcendencia, hogy a dolgoknak a függőleges irányba vezető vonalait is lássuk meg. Ezenkívül számomra nagyon fontos a szolidaritás, a szeretet, valamint a hazugság elutasítása is, és az a természetes igény ebben a pénzközpontú világban, hogy mindenkinek legyen annyija, amiből tisztességesen megélhet. Ugyanakkor ne legyen egy élet központi vágya az, amit manapság láthatunk: mindig minél többet szerezni. Ezt a mai bank- és pénzvilágot nem lehet értéknek tekinteni. Gondolom, ha szeretik a könyveimet, akkor éppen azért szeretik, mert sok ember gondolkodik így, de nincs mindenkinek módja rá, hogy kifejtse a gondolatait, és nagy nyilvánosság előtt beszéljen. Ahhoz is kell egy kis kegyelem, hogy engem hagynak működni. Nem tudom, mi az oka, de nem akadályozzák a munkámat, és én ezt bizony ki is használom.

hk