2011. február 25.

Húshagyó vasárnap

Keresztény értelmezésben a vasárnap lett az a nap, melyet meg kell szentelnünk, amelyen egyrészt emlékezünk Jézus feltámadására, másrészt teljesítjük az Istentől kapott parancsot, harmadrészt pedig megszenteljük azzal, ha elmegyünk családunkkal a templomba. A vasárnap azonban nemcsak a pihenés napja, hanem a valahonnan való elindulás és a valahová való megérkezés. Az Úr napja a hét csúcsa, amelyben vissza kell tekintenünk a múltunkra és egyben már előre tekintenünk a jövőnkbe. Mindezt a jelenben tesszük, amelyben élünk.

Az evangélium tanúsága szerint az utolsó ítéletet senki sem kerülheti el. Mindenkinek része lesz benne. Az ítélet gyakran félelmet ébreszt bennünk. Mi lesz ott? Mi fog velünk történni? Mennyire vegyem komolyan? Jézus Krisztus példabeszédében világosan elmondja, hogy "...amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje mind a nemzetek, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől." (Mt 25, 31) A példabeszéd nem megfélemlíteni akar bennünket, hanem fölkészíteni. Olyan élethelyzeteket állít elénk, amelyekkel többször találkozunk, amelyeket mindennap gyakorolhatunk. Életünk egy ingoványos talajjá válik, ha nincs a középpontjában az utolsó ítéletnek a gondolata.

Legyen a nagyböjtünk olyan készülődés, amelyben benne van az utolsó ítélet gondolata. Tudatosítani magunkban azt, hogy a példabeszédben szereplő élethelyzetek megtanítanak a jóra és elvezetnek az örök életre. Ha az irgalmasság eme cselekedeteit megtartjuk, akkor az utolsó ítéletkor nekünk is ezt fogják mondani: "Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta."

Pősze Roland