Aki „asszony-Dávidként" szállt szembe a császári „Góliáttal"

„Rabság bilincseit kerülő magyarság:/Egy Munkács várába szorult a szabadság,/Kit egy Zrínyi szívű tartott meg, asszonyság,/Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság!" Egy tízéves kisfiú ezzel a verssel köszöntötte fel édesanyját annak névnapján, 1686. augusztus 18-án, Szent Ilona ünnepén. A gyermeket Rákóczi Ferencnek nevezték, az édesanyát pedig Zrínyi Ilonának, aki a Thököly-szabadságharc bukásakor, három éven át hősiesen védte vidékünk egyik legerősebb várát a Habsburg-csapatok ellenében, „asszony-Dávidként" szállva szembe a császári „Góliáttal".

Házasság a politika jegyében

Négy évszázaddal ezelőtt a Balaton délnyugati csücskétől az Adriai-tengerig húzódtak a Dunántúlon és a magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozó Horvátországban hatalmas politikai és gazdasági befolyással rendelkező Zrínyi család birtokai. E nagy múltú famíliából került ki a horvát báni címet szerzett Zrínyi Péter, aki a legjelentősebb magyar közjogi méltóságok és főurak sorában részt vett a nemzetünk sorsával mit sem törődő bécsi vezetés ellen 1664-ben kibontakozó, Wesselényi Ferenc nádor által vezetett, s róla elnevezett összeesküvésben. A szervezkedő főnemesek számítottak az erdélyi fejedelemmé választott, ám a belpolitikai harcok miatt Erdély elhagyására kényszerült, ugyanakkor a Felvidéken országrésznyi birtokokkal rendelkező I. Rákóczi Ferenc támogatására is. Ezért a bán a nagyúr megnyerése végett vele jegyeztette el legidősebb gyermekét, Ilonát, aki 1643-ban, a horvátországi Ozalj várában látta meg a napvilágot, s felnövekedvén, kissé erőteljes, enyhén telt, ám mégis kecses termetével tökéletesen megfelelt a XVII. század női ideáljának. Kortársai Magyarország legszebb lányának, majd asszonyának tartották, sőt a francia Napkirály, XIV. Lajos is titkos hódolói közé tartozott, s pompás ékszerekkel ajándékozta meg, noha sohasem kerültek kapcsolatba egymással.

Zrínyi Ilona I. Rákóczi Ferenc hitvese lett, s 1666. március 1-jén került sor menyegzőjükre, mely esküvőről – felismerve annak politikai jelentőségét – a század egyik jelentős költője, az 1629-ben vidékünkön, Radváncon született Gyöngyösi István költeményt is írt. Az ifjú pár a sárospataki várban rendezte be udvartartását, s a következő esztendőben világra jött első gyermekük, György, aki azonban még csecsemőkorában elhunyt, ahogy Wesselényi is elhagyta az élők világát, így Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc országbíró vezette tovább az összeesküvést, melyhez immár I. Rákóczi Ferenc is csatlakozott. A bécsi udvar azonban lecsapott, s bosszúja rettenetes volt: fővesztésre ítélték Nádasdy Ferencet, Zrínyi Pétert, valamint sógorát, az összeesküvésben ugyancsak részt vevő Frangepán Ferencet. Ilona öccsét, Jánost börtönbe vetették, noha részt sem vett a szervezkedésben, míg anyját, Frangepán Katalint kolostorba zárták, ahol megőrült, s két év múlva elhunyt. I. Rákóczi Ferenc pedig csak császárhű anyja, Báthori Zsófia közbenjárására, 400 ezer forintos váltságdíj kifizetésével kerülte el a kivégzést. 1672-ben Zrínyi Ilona világra hozta lányát, Juliannát, majd 1676 márciusában fiát, a leendő II. Rákóczi Ferencet. Ám az apa nem sokáig örülhetett gyermekeinek, mivel 1676. június 8-án eltávozott a földi világból.

Thököly oldalán

A hatalmas birtok irányítása az özvegy vállára szakadt, ám ő sikeresen megbirkózott a feladatával. Munkács várába költözött, de meggyűlt a baja az őt sohasem kedvelő anyósával, Báthori Zsófiával, aki az ellenreformáció fanatikus híveként üldözni kezdte a birtokain élő protestánsokat, az ugyancsak római katolikus vallású, ám a többi keresztyén felekezet iránt türelemmel és megértéssel viseltető fiatalasszony viszont védelmébe vette az evangélikusokat és a reformátusokat. Sőt beleszeretett az 1670-es évek végén kibontakozódó kuruc mozgalom vezetőjébe, a jó kiállású, lutheránus késmárki grófba, Thököly Imrébe. S bár a „kuruc király" tizennégy évvel volt fiatalabb Zrínyi Ilonánál, a fiatalember ugyancsak szerelemre gyúlt az ekkor már 37 éves, de még mindig ragyogó szépségű asszony iránt. Báthori Zsófia hallani sem akart a házasságukról, hisz' kétszeresen is gyűlölte a protestáns és Habsburg-ellenes fiatalembert, így menye titokban, a Munkácstól nem messze álló beregszentmiklósi Rákóczi-kastélyban találkozgatott kedvesével, míg csak az anyós el nem indult a minden élők útján, s 1682. június 15-én Zrínyi Ilona egybekelt a kuruc vezérrel. A második házasságában a boldogságot is megtaláló, s férjét egy Erzsébet névre keresztelt kislánnyal megajándékozó asszony – hatalmas vagyonával – jelentős támogatást nyújtott a két pogány közt egy hazáért küzdő szabadságharcosoknak. Az utóbbiak szövetségre léptek a pillanatnyilag a kisebbik rossznak számító Oszmán Birodalommal, török és tatár segédcsapatokkal a Felvidék jelentős részéről kiűzték a császári erőket, s Thököly erdélyi mintára, az oszmánoknak hűbéres, ám belső ügyeiben önálló fejedelemséget alakított ki a felszabadított területeken.

1683-ban azonban a német birodalmi csapatok és a velük szövetséges lengyel hadak megsemmisítő vereséget mértek a Bécset ostromló oszmán seregre, s ezt követően megkezdődött a török kiűzése Magyarországról. A hatalmas ellentámadás a törökbarát kuruc fejedelemséget is elsöpörte, végül Thököly visszaszorult felesége munkácsi várába, s látva, miként vonja birtokába Magyarországot a Habsburg Birodalom, keserűen jegyezte meg: „Rabságba veti országunkat a német, mihelyst felszabadítja.” Sajnos, igaza lett... Az oszmán hatalom a sorozatos vereségek után a „kuruc király” feláldozása árán akart békét kötni a császáriakkal, így 1685 októberében a nagyváradi pasa hamis ürüggyel székhelyére csalta és fogságba vetette Thökölyt, hogy kiadja a Habsburgoknak, azok viszont már nem fogadták el tárgyalási „ütőkártyának" a hatalmát vesztett fejedelmet. A szultán erre ismét kegyeibe fogadta a kuruc vezért, ám közben felesége szorongatott helyzetbe került.

Munkács védelme

1685 decemberében a császáriak ostromgyűrűbe fogták a Latorca mentén magasodó erősséget, ám Radics András várkapitánnyal együtt Zrínyi Ilona kiválóan megszervezte a védekezést, s ő vált a védelem lelkévé. Az erődítmény lövegei által eredményesen viszonzott ellenséges ágyútűz ellenére is kiállt a bástyákra, bátorítva az őrséget, s maga is kardot ragadva küzdött a falakon az azokra felhágni akaró németek ellen. Embereit rejtekutakon kiküldte a várból, a Napkirálytól kapott ékszereit eladva további lőszert vásárolt, amit – az élelmiszerek mellett – a környező falvak lakói juttattak be az erősségbe. 1686 elején a védők kétszer is sikeresen kicsaptak a várból, gyengítve az ostromló sereget, így Caprara tábornok, Felső-Magyarország császári parancsnoka személyesen jelent meg Munkács alatt, még hevesebb támadásokat indítva az erős kőfalak és a még erősebb szívű kurucok ellen, ám próbálkozásai sorra kudarcot vallottak, így áprilisban visszavonult az áttörhetetleneknek bizonyult bástyák alól, de hogy némi „sikerélménye" is legyen, „hősiesen" kifosztotta Munkács városát.

1686 végén azonban a legkíméletlenebb Habsburg-tábornok, az olasz származású Antonio Caraffa újraindította az ostromot, áttörhetetlen gyűrűt vonva a vár köré, ahonnan többé nem voltak képesek kitörni a védők, s Thököly Imre sem kapott annyi támogatást a szultántól, hogy felmentő sereggel siessen felesége megsegítésére. Zrínyi Ilona azonban még az egyre reménytelenebb helyzetben sem adta fel a harcot, még a kulcsokat és a gyertyatartókat is beolvaszttatta, hogy lövedékeket készítsenek belőlük, ám végül nagy ínség lett úrrá a várban. Az elszánt küzdelem eredményeként viszont I. Lipót tisztességes feltételeket kínált fel az erősség átadása fejében: minden védő amnesztiában részesült, a Rákóczi-gyermekek megtarthatták birtokaikat, ellenben Zrínyi Ilonának gyermekeivel együtt Bécsbe kellett költöznie. A feltételeket elfogadták, s az erődítmény tornyaira 1687. január 17-én felkúsztak a császári lobogók. Az ismert történelmi legenda szerint Radics András várkapitány és Absolon Dániel, Thököly titkára elárulták úrnőjüket, s a meglévőknél kisebbeknek tüntették fel a lőszer- és élelmiszerkészleteket, hogy Munkács feladására késztessék Zrínyi Ilonát, ám ez nem igaz.

Emigrációban

Az asszony és gyermekei 1687 márciusában értek a császárvárosba. A vár átadásáról született megállapodást megsértve, I. Lipót elszakította az anyától a fiát, akit a Neuhausi Jezsuita Kollégiumba kísértek, míg édesanyját lányaival együtt a bécsi Orsolya-rendi apácák klastromába zárták, ahol a kis Erzsébet rövidesen elhunyt. Zrínyi Ilonának azonban volt annyi mozgástere, hogy kapcsolatba lépjen azokkal a bécsi körökkel, akik megegyezést kerestek a kurucokat támogató Franciaországgal, s ennek kapcsán Magyarországnak is hajlandóak voltak bizonyos jogokat adni. Juliannát pedig az udvar tudta és beleegyezése nélkül összeházasította a franciabarát Aspremont tábornokkal. Közben 1690-ben Thököly betört Dél-Erdélybe, a zernyesti csatában legyőzte a császáriakat, de tisztában volt vele, hogy egyetlen diadallal nem változtathatja meg a háború kimenetelét, ezért csak azt kérte a Habsburgoktól, hogy az ütközetben foglyul ejtett tábornokok, Heissler és Doria szabadon bocsátása fejében engedjék el a feleségét. Az udvar kapott az alkalmon, hogy megszabadulhat Zrínyi Ilonától, így két év múltán elengedték Bécsből. A Habsburgok és az Oszmán Birodalom közötti háborút 1699-ben lezáró karlócai béke megkötése után a kis-ázsiai Nikomédiában (mai nevén: Izmitben) telepedtek le, ahol Munkács hősnője pár hónappal a Rákóczi-szabadságharc kitörése előtt, 1703. február 18-án hunyta le örökre szemeit. Hamvait – az ugyancsak törökországi emigrációban, Rodostóban elhunyt II. Rákóczi Ferenc földi maradványaival együtt – 1906-ban, a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték örök nyugalomra, míg az 1705-ben elhalálozott Thököly hamvai – szintén 1906 óta – a késmárki evangélikus templomban porladnak. A munkácsi várban pedig a Zichy Galéria által készíttetett domborműves emléktábla, valamint Matl Péter kárpátaljai képzőművész Zrínyi Ilonát és a fiatal II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobra őrzi a hős asszony emlékét.

Lajos Mihály