A magyar kultúra napját méltatták

„Közös a felelősségünk, hogy milyen lesz a jövő magyarsága”

Bátyú

A KMKSZ helyi alapszervezetének rendezésében január 20-án a magyar kultúra napja alkalmából nagyszabású rendezvényre került sor Bátyúban, idén immár negyedik alkalommal. A „legfiatalabb ünnepünket” méltató eseménynek a helyi középiskola adott otthont.

A magyar kultúra napja valóban a legfiatalabb ünnepünk, hisz mindössze 24 esztendeje ünnepeljük január 22-én, vagyis a Himnusz megírásának napján.

A rendezvényt, melyet jelenlétével megtisztelt Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Farkasné Bőcs Judit, beregszászi konzul, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, Kacsó Géza, a Bátyúi Református Gyülekezet lelkésze is, nemzeti imánk eléneklése után Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke nyitotta meg:

„A kultúra napja nem piros betűs nap, de mégis jelentős ünnepünk. Ez az ünnepnap a humán kultúra fontosságára emlékeztet elgépiesedett világunkban. Gyökereink életerősek, szívósak. Táplálkozzunk hát belőlük, hogy megőrizhessük emberi mivoltunkat, magyarságunkat… Hagyományainkra, nemzeti tudatunkat megerősítő múltunkra emlékeztetnek bennünket Petőfi, Arany, Ady versei, Liszt, Bartók, Kodály zeneművei, Csontváry, Munkácsy képei. Ezek a művészek azért alkottak örök emberértéket, mert gyökereik magyar nemzeti talajból táplálkoztak. A művészetnek nemzetmegtartó ereje van. A nemzet felemelkedésének mérföldköve az anyanyelv, amely lélektől lélekig hatva erősíti a nemzettudatot, az összetartozás érzését magyar és magyar között itthon és a nagyvilágon mindenütt. Mindannyian egy nyelv, egy kultúra, egy emlékezet, egy történelem részesei vagyunk. Közös a felelősségünk, hogy milyen lesz a jövő magyarsága.”

„Szatmárcseke, ahol a Himnusz megszületett, az ország legeldugottabb helye – folytatta beszédét Szántó Edit. – Ennek a ténynek is jelképes üzenete van. Szellemi értelemben nincs az országnak lebecsülhető helye sem határon innen, sem határon túl. A kultúra ugyanis embereket összekötő szellemi erő, és nemcsak a költészet, a művészet vagy a tudomány tartozik bele, hanem a parasztember tudása a földről, a munkások tudása bármely kétkezi munkáról. Kultúra nélkül nemcsak magyarok nem vagyunk, hanem emberek sem. A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha felelősséget vállalunk és felelősséggel bánunk a ránk hagyott kulturális örökséggel. Meg kell őriznünk ezt az örökséget és át kell adnunk az utánunk következő nemzedékeknek.”

A nagyszámú néző a továbbiakban a magyar kultúra legjavából csemegézhetett. Fellépett a bátyúi, Balogh Mária vezette, Együtt Nyugdíjasklub, melynek tagjai ismert írók, költők gondolatait s szívet melengető, szülőföldről, hazáról szóló magyar dalokat adtak elő. A fellépők között voltak még Bihari István, helyi költő kedvenc verseivel, a Bátyúi Művészeti Iskola diákjai, valamint az Ember Orsolya vezette Újbátyúi-Bátyúi Református Vegyeskar is. A rendezvény utolsó fellépőjeként pedig a Kokas Banda zenés-táncos előadása következett, s jóvoltukból a rendezvény zárásaként táncházra is sor került, mely fiatalokat és időseket egyaránt megmozgatott.

Átadásra került továbbá a KMKSZ ajándéka, egy könyvcsomag is az iskola javára, melyet Ilnicki Gizella szervezőpedagógus vett át.

Tiszacsoma

Január 22. 1989 óta a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Tiszacsomán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete e jeles esemény előtt két nappal, január 20-án méltatta a magyar kultúra napját.

Az ünneplők a helyi középiskolában gyűltek össze. Őket a szervezők nevében Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke köszöntötte.

Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének ügyvezető alelnöke, a kulturális szövetség beregszászi városi szervezetének elnöke, városi tanácsi képviselő Kölcsey Ferenc munkásságát méltatta. Rámutatott arra: ifjúként Kölcsey jogásznak készült, ám perek és paragrafusok helyett jobban érdekelte őt a magyarság sorsa. Követelte a jogot a magyar földművesnek, és anyanyelvünk hivatalos rangra emelését is. Kölcsey egész politikai és irodalmi tevékenységéről sugárzik az aggodalom nemzete sorsa iránt. […] „Vajon elmondhatjuk-e, hogy méltó utódai vagyunk nagyjainknak itt, a magyar nyelvterület északkeleti részén, ahol – Kölcseynek hála – azt a nyelvjárást beszéljük még ma is, amelyből a magyar irodalmi nyelv kivirágzott? – tette fel a kérdést a szónok. Vajon elmondhatjuk-e, hogy mindent megteszünk azért, hogy a magyar kultúra, nyelv és iskolarendszer megmaradjon, fennmaradjon? A múlt kötelez, még a mai nehéz helyzetben is. Ha veszni hagyjuk iskolarendszerünket, nyelvünket, kultúránkat, csak idő kérdése, és megszűnünk közösségnek lenni. Márpedig azért, hogy ez be ne következzen, mindnyájunknak tennünk kell.”

Az ünnepségen Jakab Erikának, a KMKSZ nagymuzsalyi alapszervezeti elnökének vezetésével kisebb muzsalyi küldöttség is részt vett. „Kölcsey Ferencnek az Erkel Ferenc által megzenésített művét először 1844. június 10-én, az első gőzhajó vízre bocsátásakor énekelték el, de hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először – mondta el Jakab Erika. Rámutatott arra, hogy Kölcsey Himnuszával a magyarság számára nemcsak egy nemzeti imádság született meg, hanem egy minden magyar számára egységes összetartó kapocs is: bárhol is éljünk magyarként a világban, ezt énekelve tudjuk, hogy összetartozunk. A nagymuzsalyi KMKSZ-alapszervezet elnöke felhívta a figyelmet arra is: nagyon fontos, hogy a pedagógusok törekedjenek tanítványaikkal megtaníttatni nemzeti imádságunkat.

Jakab Dániel, a Beregszászi Magyar Gimnázium diákja Ady Endre A tűz márciusa c. versét szavalta el, majd a Csomai Községi Könyvtár ifjúsági olvasócsoportja – felkészítőjük Mészáros Erzsébet könyvtáros – adott elő tematikus irodalmi műsort.

Tiszacsomán hagyomány, hogy a magyar kultúra napján oklevéllel és ajándékkal köszöntik azon helyi lakosokat, akik a kultúra terén sokat tettek a településért. Idén a 83 éves Jakab Béla vehette át Rácz Jánostól az alapszervezet kitüntető ajándékát: ő korábban Tiszacsomán 33 évet dolgozott kultúrvezetőként.

A Rákóczi-főiskola

A Pro Cultura Sub­car­pathica civil szervezet rendezésében január 22-én a magyar kultúra napját méltató rendezvényre került sor a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A rendezvényen elsőként Gál Natália, beregszászi színésznő színjátszó csoportja lépett fel, melynek tagjai arról szóltak, mit is jelent magyarnak lenni, majd elszavalták az épp 190. születésnapját „ünneplő” nemzeti imánkat, Kölcsey Ferenc Himnuszát.

Ezt követően Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója emlékeztetett minket, mit is jelent a magyarok számára e jeles nap.

A továbbiakban Farkasné Bőcs Judit beregszászi konzul szólt az ünneplőkhöz.

„A magyar kultúra napján joggal beszélhetünk érzelmekről, hazaszeretetről. Kölcsey Ferenc Himnusza nem egyszerűen a magyar irodalom kiemelkedő teljesítménye. A Himnusz összefogja a magyarságot, annak egyik legszebb szimbóluma, hazaszeretetünk elválaszthatatlan része… Kölcseynek sok-sok csalódása között a hazaszeretet jelentett biztos menedéket, megnyugvást…”

A konzul asszony beszédében kiemelte: „Ez a főiskola a kultúra háza, a kárpátaljai magyar kultúra fellegvára. Értékes kulturális rendezvények sokaságának ad otthont. Neveli a magyar értelmiséget, felkarolja a fiatal tehetségeket, helyet és teret biztosít a művészeti kezdeményezéseknek, óvja a kulturális hagyományokat. Mindezeknek köszönhetően nemcsak Beregszász, de egész Kárpátalja egyik meghatározó kultúraszervező intézménye.”

A rendezvényen a továbbiakban a Beregszászi Művészeti Iskola tanárai és növendékei léptek fel, akik hangszeres és énekes előadásukban szívhez szóló dallamokat, Liszt és Erkel műveit, gyönyörű magyar dalokat adtak elő, s mutatták be zeneművészetünk csodáit, melyre méltóan büszkék lehetünk.

A rendezvényen megjelent dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, illetve Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének elnöke is.

Nagyszőlős

A Tisza-menti városban a KMKSZ középszintű és városi szervezete közös székházában, a két szervezet rendezésében január 22-én ünnepelték a magyar kultúra napját.

A rendezvény nyitányaként Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnöke üdvözölte a székház előadótermét zsúfolásig megtöltő közönséget, s leszögezte: kultúránk nemzetünk egyik óriási kincsesbányája, melynek értékeit a középszintű és a városi szervezet közkinccsé akarja tenni. Az a céljuk, hogy a székház szellemi központ is legyen, ahol különböző előadások során betekintést nyújtsanak a magyar kultúrába. Majd átadta a szót Kész Barnabásnak, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelemtanárának, a Pro Cultura Subcarpathica társadalmi szervezet irodavezetőjének, aki Kultúrtörténeti kalandozások Ugocsában címmel tartott előadást.

A felszólaló kifejtette, hogy a vidék már a kőkorszakban lakott volt, Királyháza mellett tárták fel területünk legrégebbi, több mint félmillió éves emberi telephelyét, s rézkori, illetve bronzkori leletek is napvilágra kerültek Ugocsa területén. Ismertette a terület honfoglalás utáni történetét. Többek között felidézte, hogy a hagyomány szerint a XVI. század elején a török által fenyegetett Délvidékről a nagyszőlősi Ugocsa vár melletti egykori ferences rendi kolostorba menekítették a nándorfehérvári diadalban jelentős szerepet játszó Kapisztrán János földi maradványait, melyeket a kolostor lerombolása után a vár hajdani kútjába szórták. Bemutatta a köznemesség jogait a főurak ellenében védő, verbőci születésű Werbőczi István királyi ítélőmestert, aki a magyar feudális szokásjogot rendszerezte Tripartium (Hármaskönyv) c. munkájában. Szólt Komjáti Benedekről, illetve a híres énekmondóról, Ilosvai Selymes Péterről, aki ugyancsak a királyházai Nyalábvárban írta meg Toldi Miklósról szóló históriás énekét, mely nélkül Arany János Toldi-trilógiája sem születhetett volna meg. Méltatta báró Perényi Zsigmondot, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc mártírját. Megemlítette, hogy Nagyszőlősön nyugszik a fiatal Bartók Bélát felkaroló hajdani tanfelügyelő, Aczél László, illetve a neves magyar festőművész, Révész Imre.

Bemutatta Ugocsa építészeti örökségét, a várromokat, a kastélyokat, a templomokat, köztük Kárpátalja egyik legrégebbi szentegyházát, a tiszabökényi református templomot. Kitért a népi építészet értékeire, a tiszapéterfalvai skanzenre, valamint a jellegzetes nagypaládi kapura. Ismertette a II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos gazdag mondakincset, s megemlítette, hogy a Tiszabökény és Tiszaújlak határában álló Turul-emlékmű alapzatául szolgáló mesterséges halom létrehozásához a történelmi Magyarország mind a 64 vármegyéjéből hordták össze a földet.

Kudron Katalin, a székház irodavezetője felidézte Himnuszunk történetét. Mint elmondta, a költemény alcíme – A magyar nép zivataros évszázadaiból – arra utal, hogy a mű átöleli történelmünk meghatározó eseményeit, s az elmúlt korszakokról szólva üzen saját korának. A Himnusz először 1828-ban, az Aurora almanachban látott napvilágot. Erkel Ferenc 1844-ben komponálta meg dallamát, állami ünnepségen elsőként 1848. augusztus 20-án csendült fel, a szabadságharc leverése után azonban – akárcsak a forradalom előtt – ismét a Habsburg császári himnuszt akarták ráerőszakolni a nemzetre, s csak 1903-ban vált törvényileg elfogadott himnusszá. Az 1950-es évek első felében csak szöveg nélkül hangozhatott el, 1956-ban viszont szinte az új szabadságharc zenei jelképévé vált. A mű 1989 őszén jogszabályi védelem alá került, s a Magyar Alkotmány része lett a Himnuszra való utalás.

Az ünnepség végén a megjelentek ajkán felcsendült nemzeti imádságunk. Felemelő érzés volt hallgatni az áhítattal, könnyektől csillogó szemekkel elénekelt Himnuszt, s szinte a falak is zengték annak csodálatos szövegét és dallamát.

E. M., F.Zs., L.M.