Mukachevo.net: Máris 200 eurót követelnek a külföldre tartó kárpátaljai munkavállalóktól a hadkiegészítő parancsnokság igazolásáért

2015. február 4., 20:21

A portál azt írja, a vámosok és a határőrök meg sem várták, hogy a Legfelsőbb Tanács hivatalosan is kötelezővé tegye a besorozandók számára a hadkiegészítő parancsnokságok igazolását a határátlépéshez, máris megállapították a saját „tarifáikat”.

A cikkíró meg nem nevezett beszélgetőtársa elmondta, hogy az embereket, mindenekelőtt a vidékieket, akik nincsenek kellően informálva a mozgósításról, szó szerint bolonddá teszik és zsarolják a hadkiegészítő parancsnokságok igazolását követelve. Érthetően senki sem tud felmutatni ilyen igazolást, ezért 200 eurót követelnek tőlük fejenként – 100-at a vámosnak, százat a határőrnek.

Ez a „korrupciós szisztéma” a cikkíró forrása szerint már több napja működik „kivétel nélkül valamennyi poszton”.

Ily módon még az intézkedés hivatalos bevezetése előtt meggyőződhetünk arról, mivel fenyeget a vezérkari főnökségnek és a Védelmi Minisztériumnak a besorozandók helyváltoztatásának korlátozására vonatkozó kezdeményezése – írja a portál hozzátéve: újabb módozata lesz ez „az állami reketnek és korrupciónak”.

(mukachevo.net/Kárpátalja)