Miért tűnt el a neandervölgyi ember?

200-250 ezer évvel ezelőtt egy ősi embercsoport jelent meg a Földön, mely az Ibériai-félszigettől a mai Üzbegisztán keleti részéig, Palesztinától a hol előretörő, hol visszahúzódó északi jégmezőkig népesítette be Európa, illetve Ázsia jelentős területeit. Ám zömük 39–41 ezer évvel ezelőtt (míg utolsó csoportjuk 24 ezer éve) letűnt az élet színpadáról. Ők voltak a neandervölgyi emberek, eltűnésük pedig az őstörténet egyik legnagyobb rejtélye.

E csoport tagjai a mai ember kihalt alfaját alkották, létük utolsó évezredeiben pedig együtt éltek az Afrikából – a Közel-Keleten keresztül – Európába vándorló modern emberrel. Őseink ugyanis 80–120 ezer éve megvetették lábukat a Közel-Keleten, ahonnan egy részük északnyugat felé vándorolt, s a Dél-Európában előkerült, 42-43 ezer éves leletek tanúsága szerint ekkor már bizonyítottan jelen voltak a „vén földrészen” is. És mivel a neandervölgyiek a modern ember felbukkanása után tűntek el, a kutatók jelentős része őseinket tette/teszi felelőssé ezért.

Hosszú ideig úgy vélték: a neandervölgyi ember sokkal primitívebb volt, mint mi, az újabb vizsgálatok azonban árnyaltabbá tették ezt a képet. Egy súlyosan fogyatékos neandervölgyi ember csontvázának felfedezése arra utal, hogy gondoskodtak elesett társaikról, begyógyult sérüléseik – esetenként komoly sérülésekről van szó – azt bizonyítják, hogy nem hagyták magukra, hanem gyógyítani igyekeztek beteg, munkaképtelen társaikat, akárcsak az öregeket is. Halottjaiknak pedig megadták a végtisztességet. S mindez az összetett társadalmi kapcsolatok meglétét igazolja. Ügyes szerszámkészítők is voltak, lándzsahegyeiket pedig olyan erős, növényi eredetű ragasztóval rögzítették a lándzsanyelekhez, mely ragasztót csak egy bonyolult művelet eredményeként tudták előállítani, tehát képesek voltak a kísérletezésekre, új dolgok feltalálására.

Miként szoríthatták hát le őseink az élet színpadáról nem is olyan primitív rokonainkat? Már ha csakugyan a modern ember a felelős az eltűnésükért… „Közvetetten, a forrásokért folyó versenyben szorítottuk ki, vagy közvetlenül, konfliktusokban irtottuk ki a neandervölgyi embert” – véli Ian Tattersall, a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum paleoantropológusa. Vajon jobb volt a mai ember vadásztechnikája, mint a neandervölgyieké? Az utóbbiak csak döfésre használták lándzsáikat, és közelharcban terítették le zsákmányaikat, míg a Homo sapiens sapiens hajítódárdával vadászott. A vélemények megoszlanak abban a kérdésben, hogy a hajítódárda hatékonyabb fegyver volt-e, mint a döfő lándzsa, ám elképzelhető, hogy őseink jobban együttműködtek vadászataik során, és így fölénybe kerültek.

Csakugyan a forrásokért folyó versenyben buktak el a neandervölgyiek? Vagy őseink kiirtották őket? Különböző embercsoportok találkozásai során természetesen kialakulhatnak konfliktushelyzetek, s a modern és a neandervölgyi emberek között is lehettek összetűzések. Nem találtak viszont tömeges kivégzési helyeket, s ez a tény nem támasztja alá a kiirtási elméletet. Milford Wolpoff, a Michigani Egyetem paleoantropológusa szerint őseink inkább magukba olvasztották a neandervölgyieket. A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói 2010-ben, három neandervölgyi csont vizsgálatával feltérképezték a neandervölgyi ember genomjának (génkészletének) kétharmadát, és megállapították, hogy bár egyes mai emberek különböző neandervölgyi géneket hordoznak – nagy részünkben 1–4 (más forrás szerint 1,5–2) százalékot tesz ki ezek aránya –, összességében a modern emberben megtalálható a neandervölgyi genom 30 százaléka. Például az europid rassz fehér bőrszíne, az europid és a mongoloid rasszban megtalálható egyenes szálú haj a neandervölgyiektől származik. Tehát kétségtelenül keveredtünk velük. De magunkba is olvasztottuk őket? Vagy más ok miatt tűntek el?

Negyvenezer éve hatalmas kitörést produkált a Nápolytól északnyugatra fekvő Flegrei szupervulkán. Erejét jelzi, hogy összeomlásakor 18 km átmérőjű kaldera képződött, és mintegy 500 köbkilométernyi vulkanikus anyag robbant a felszínre, az uralkodó szelek által sodort hamufelhője pedig belepte Közép- és Kelet-Európa nagy részét. A szupervulkán-kitörések a legpusztítóbb természeti csapások közé tartoznak, óriási pusztítást végezhetett hát a neandervölgyiek élőhelyeit érintő Flegrei-kitörés is. Ha akkor már modern emberek is éltek ezeken a vidékeken, természetesen körükben ugyancsak hatalmas volt a pusztulás mértéke. Ám délebbre, délkeletebbre fekvő területekről újabb rajaik érkezhettek később az érintett területekre, míg a neandervölgyiek veszteségei pótolhatatlanok voltak. Fennmaradt, de kis létszámú és elszigetelt közösségeik lassan kihaltak vagy beolvadtak.

Lajos Mihály