Móricz Zsigmond: A Leviathan
Százados álmából ébredez
s kitátja száját,
ásít és mérges gőzt fúj likain
A Leviathan:
Még nesze sincs, senkise hallja
horkoló, hördülő moraját
s már az iszonyú vég veri
az emberi lelkeket.
Guruló, repülő átokmadárraj
rebben föl és dögevő csőrét
belevágja eleven húsba:
a szívbe: a Pénz.
Lihegő, tajtékos, buja vihajjal,
kábító; csiklandós lidérckonda
fulladó, röfögő, láb között rohan:
a szívbe, a Kéj.
S tajtékzó, ugató, vinnyogó vadak
robbannak fel a börtön fenekén,
láncolt, iszonyú gyűlölet hadak:
a szívből, a Kard.
Százados álmából még meg sem ébredt,
csak mérges gőzét párologja,
hogy él: emberek: él: reszkessetek!
a Leviathan!
Ahogy csak rápillant az ember a névre és a mű címére, azonnal fölmerül egy kérdés: hát Móricz Zsigmond költeményt is írt? Teljesen jogos a csodálkozás, mert szerzőnkről leginkább a Légy jó mindhalálig, a Pillangó, az Árvácska vagy mondjuk lenyűgöző történelmi nagyregénye, az Erdély-trilógia – Tündérkert, A nagy fejedelem, A nap árnyéka – jut eszünkbe.
Vagy ha nem a regényei, akkor a családfája. A kárpátaljai olvasók-irodalomrajongók körében nyilvántartott tény, hogy anyja, Pallagi Erzsébet Csetfalván született, anyai nagyapja pedig beregújfalui református lelkész volt.
Ha pedig ezen a kellemes fennakadáson túl vagyunk, ott a cím. Nem jut ugyanis eszünkbe mindjárt minden részlet a Leviatánnal kapcsolatosan. Föl kell idézni, hogy egy bibliai vízi szörnyről van szó, tekergő óriáskígyóról, amely átminősült formájában nem más, mint életpusztító szellem; és hogy ez teljesen áthatja ma is az ember érvényesülését a társadalomban.
A fenyegető pusztításnak pont erről a jelenlétéről szól Móricz Zsigmond verse. Hogy ez az életölő, garázdálkodó szellem mélyen beleivódott az emberbe. Az ember szívébe. Mindig a szív körött forog, a szívben ébred föl, ahogyan erről a három középső versszak is tudósít. Így lesz a Pénz, a Kéj és a Kard három olyan társadalmi-hatalmi – és mélyen emberi – élettényező, amely alól kivonni magunkat (szinte) lehetetlen...
Penckófer János
