NATO: Ukrajna jövője a Szövetségben van

2024. július 17., 14:36 , 1219. szám

A NATO-tagállamok megerősítették, hogy Ukrajna jövője az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) van. Ez áll a Szövetség múlt heti washingtoni csúcstalálkozójának nyilatkozatában, amelyet az Észak-atlanti Tanács állam- és kormányfői szintű ülésén fogadtak el, és amelyet július 10-én ismertetett a DW.

„Teljes mértékben támogatjuk Ukrajna jogát, hogy maga választhassa meg biztonsági mechanizmusait, és maga dönthessen a jövőjéről, külső beavatkozástól mentesen. Ukrajna jövője a NATO-ban van. Ukrajna működésében egyre kompatibilisebb és politikailag egyre integráltabb a Szövetséggel” – áll a nyilatkozatban.

Emellett az aláírók üdvözölték a konkrét előrelépést, amelyet Ukrajna a vilniusi csúcs óta ért el a szükséges demokratikus, gazdasági és biztonsági reformok terén.

„Mivel Ukrajna folytatja ezt a létfontosságú munkát, továbbra is támogatni fogjuk a teljes euroatlanti integráció felé vezető visszafordíthatatlan útján, beleértve a NATO-tagságot is” – fogalmaztak a tagországok. Egyúttal megerősítették, hogy akkor kínálhatják fel Ukrajnának a meghívást a NATO-csatlakozásra, „ha a Szövetség tagjai beleegyeznek, és a feltételek teljesülnek”.

A csúcs nyilatkozata egyben hangsúlyozza, hogy Oroszországot terheli a kizárólagos felelősség az Ukrajna elleni agresszív háborúért, amely „a nemzetközi jog, ezen belül az ENSZ Alapokmányának kirívó megsértése”.

„A visszaélések és az emberi jogok megsértése, a háborús bűnök és a nemzetközi jogot ért egyéb sérelmek az orosz csapatok és tisztviselők részéről nem maradhatnak büntetlenül. Oroszország civilek ezreinek haláláért felelős, és jelentős károkat okozott a polgári infrastruktúrában” – olvasható a csúcstalálkozó nyilatkozatában.

Emellett a NATO-tagok elítélték az orosz hadsereg által Ukrajna ellen elkövetett támadásokat, köztük a július 8-i rakétatámadást, hangsúlyozták, hogy az Oroszországi Föderációnak haladéktalanul be kell szüntetnie ezt a háborút, és teljesen, feltétel nélkül ki kell vonnia minden csapatát Ukrajnából.

„Soha nem fogjuk elismerni Ukrajna területének, beleértve a Krímet is, Oroszország általi törvénytelen annektálását. Felszólítjuk továbbá Oroszországot, hogy vonja ki a Moldovai Köztársaságból és Grúziából minden csapatát, amelyeket a beleegyezésük nélkül telepítettek oda” – áll a dokumentumban.

(ntk/dw.com)