Hitélet

Hálaadó harangszentelő istentisztelet a Munkácsi Református Egyházközségben

2023. június 6., 09:27 , 1162. szám

„Amikor felzendültek a harsonák, a cintányérok és a hangszerek, és dicsérték az Urat, mert ő jó, és örökké tart szeretete…” – 2Krón 5,13b

Tovább »

Pünkösdi családi nap Tiszacsomán az összetartozás jegyében

2023. május 31., 17:08 , 1162. szám

A gyermeknap ünneplése a beregszászi járási Tiszacsomán már több mint húszéves múltra nyúlik vissza. A háború kitörése előtt alig ezer főt számláló településen mindig nagy hangsúlyt fektettek a közösséget összekötő, építő programokra.

Tovább »

Felmérés: Az ukránok többsége nem kötődik vallási közösséghez

2023. május 28., 13:15

A Razumkov Központ által ez év április–májusában végzett felmérés azt mutatja, hogy az Istenbe vetett hit növekszik és erősödik Ukrajnában – írja a vizsgálatot megrendelő zn.ua.

Tovább »

A nehéz időkben is együtt dobban a szív

2023. május 24., 16:30

„Bajban ismerszik meg a barát” – mondja a jól ismert bibliai mondás. Mostani interjúnkból olyan embereket és civil közösségi összefogást ismerhetünk meg, akik számára a több ezer km-es távolság és a háború sem elrettentő ok, hogy autóba üljenek és ellátogassanak Kárpátaljára.

Tovább »

Ferenc pápa Magyarországra látogatott

2023. május 2., 16:52 , 1157. szám

Ferenc pápa eddigi 40 külföldi útján a világ 60 országába látogatott el. 41. útja 2023. április 28–30. között Magyarországra vezetett, az első olyan országba, amelyet immár másodszor látogat meg pápasága idején.

Tovább »

KRISZ ifjúsági hétvége a Bereg Campben

2023. május 2., 11:50 , 1157. szám

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) 21 éve azt tűzték ki célul, hogy Kárpátalja ifjúságát szeretnék Istenhez vezetni, hogy a fiatalok megismerjék Őt és az Ő üdvözítő kegyelmét.

Tovább »

A pápa magyarországi látogatását az ukrajnai béke „előmozdítására” szeretné felhasználni

2023. április 27., 09:28 , 1156. szám

Ferenc pápa e heti magyarországi látogatása során többek között fel kíván szólítani a békére Ukrajnában – közölte Pietro Parolin bíboros, a Szentszék államtitkára, akit a Jevropejszka Pravda (JP) idéz az ANSA nyomán.

Tovább »

Római katolikus templomszentelés Palágykomorócon

2023. április 12., 09:42 , 1155. szám

Szent Józsefről elnevezett római katolikus templomot szentelt fel az ungvári járási Palágykomorócon Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke április 11-én, kedden.

Tovább »

A katonáknak szánt több mint 8 000 pászkát szenteltek meg Ungváron

2023. április 11., 16:27

Azonnal a harcvonalba küldték a megszentelt pászkákat, hogy az otthonuktól távol lévő védők megünnepelhessék a húsvétot, érezhessék a hátország támogatását.

Tovább »

Újra felöltötte egykori pompáját a beregszászi római katolikus plébániatemplom

2023. április 10., 13:15 , 1154. szám

A templomok mint a vallásgyakorlás kiemelt helyei tárgyi és eszmei örökségük révén jelentős szerepet töltenek be Európa kulturális életében.

Tovább »

Oldalak