Júniusban lassult a GDP növekedése
Idén júniusban Ukrajna bruttó hazai termékének (GDP) növekedése 1,1%-ra lassult 2023 júniusához képest. Ennek eredményeként 2024 első félévében 4,1 százalékosra becsülik az ukrán gazdaság növekedését az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva – jelentette az RBK – Ukrajina a Gazdasági Minisztérium tájékoztatására hivatkozva július 12-én, pénteken.
A gazdaság növekedési ütemét lassító fő tényező a villamos energia hiánya miatti áramszünetek – áll a közleményben.
Mint Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter megjegyezte, júniusban a gazdaság az áramszünetek miatt nehéz körülmények között működött, ami gyengítette mind a vállalkozások, mind a fogyasztók gazdasági tevékenységét.
Jelezte, a 2024. első félévi 4,1 százalékos gazdaságnövekedési dinamika jelenleg megfelel a frissített kormányzati előrejelzésnek, amely szerint 2024-ben 3,5 százalékos reál-GDP-növekedés várható.
Az RBK – Ukrajina emlékeztet, az Állami Statisztikai Szolgálat adatai szerint 2024 első negyedévében Ukrajna gazdasága 6,5%-kal nőtt.
(rbc.ua/Kárpátalja)