Versajánló

Ady Endre: Az eltévedt lovas

Vak ügetését hallani

Eltévedt, hajdani lovasnak,

Volt erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

Hol foltokban imitt-amott

Ős sűrűből bozót rekedt meg,

Most hirtelen téli mesék

Rémei kielevenednek.

Itt van a sűrű, a bozót,

Kölcsey Ferenc: Huszt

Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;

   Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott

   Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.

Kun Árpád: Krizantém

A krizantém erős virág, nincs is illata, csak növényszaga. Ez a szag már nem repül, ott marad a levelek között. Még szaga sincs a krizantémnak, csak nagyon sok szirma van. Anyám legombozta, sűrű bokrairól a fal tövében lecsippentette a bimbókat, hogy nagyobbra nőjenek a megmaradtak.

Oravecz Imre: Új-Szajla

Most a nyárikonyhából lett kis ház megtartása,

most a megmaradt telekrész bekerítése,

most egy kuvasz beszerzése a berni pásztor mellé,

most a disznóól, a tyúkól, a szénapajta, a fészer lebontása,

most kutyaétel-főzőhely kialakítása,

Vajda János: Őszi tájék

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.

Suhogva a parton hajlong a sikár.

Csóválja fejét hegyélen a makkfa:

hogy oda megint az örömteli nyár!

Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.

A cinege fázik a tüskebokorba’.

A kerti haraszton zokogja a szél:

Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

A Nagy Imre-festmény hátára

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.

A szavakat is. Egyetlen szó,

egy tájszó se maradjon kint.

Semmi sem fölösleges.

Suhoghat akár negyvenezer nap

és negyvenezer éjjel, ha egy

Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban

Fejünkre por hull, régi vakolat,

így énekeljük a drága Siont;

egér futkározik a pad alatt

s odvából egy-egy vén kuvik kiront.

Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,

a tizenegyedik maga a pap,

de énekelünk mi százak helyett,

Illyés Gyula: A szil és a szél

Rezzent a vén szil: szisszent, jött a szél;

villám rándult, mint megrándult kötél;

egy percnyi csönd. És bömbölő haragra

fakadt a vihar százezer harangja.

Kapkodta fejét a szilfa, az agg,

vallatott rab a pofonok alatt;

Dsida Jenő: Templomablak

Szent-Iványi Sándornak

Kik csak az utcán

járnak-kelnek,

szépséget rajta

nem igen lelnek,

kiváncsi szemmel

rá nem tapadnak:

csak egy karika,

szürke karika,

ólomkarika,

vén templomablak.

Kosztolányi Dezső: Üllői úti fák

Az ég legyen tivéletek,

    Üllői úti fák.

Borítsa lombos fejetek

szagos, virágos fergeteg,

    ezer fehér virág.

Ti adtatok kedvet, tusát,

ti voltatok az ifjuság,

    Üllői úti fák.