Versajánló

Oravecz Imre: Új-Szajla

Most a nyárikonyhából lett kis ház megtartása,

most a megmaradt telekrész bekerítése,

most egy kuvasz beszerzése a berni pásztor mellé,

most a disznóól, a tyúkól, a szénapajta, a fészer lebontása,

most kutyaétel-főzőhely kialakítása,

Vajda János: Őszi tájék

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.

Suhogva a parton hajlong a sikár.

Csóválja fejét hegyélen a makkfa:

hogy oda megint az örömteli nyár!

Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.

A cinege fázik a tüskebokorba’.

A kerti haraszton zokogja a szél:

Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

A Nagy Imre-festmény hátára

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.

A szavakat is. Egyetlen szó,

egy tájszó se maradjon kint.

Semmi sem fölösleges.

Suhoghat akár negyvenezer nap

és negyvenezer éjjel, ha egy

Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban

Fejünkre por hull, régi vakolat,

így énekeljük a drága Siont;

egér futkározik a pad alatt

s odvából egy-egy vén kuvik kiront.

Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,

a tizenegyedik maga a pap,

de énekelünk mi százak helyett,

Illyés Gyula: A szil és a szél

Rezzent a vén szil: szisszent, jött a szél;

villám rándult, mint megrándult kötél;

egy percnyi csönd. És bömbölő haragra

fakadt a vihar százezer harangja.

Kapkodta fejét a szilfa, az agg,

vallatott rab a pofonok alatt;

Dsida Jenő: Templomablak

Szent-Iványi Sándornak

Kik csak az utcán

járnak-kelnek,

szépséget rajta

nem igen lelnek,

kiváncsi szemmel

rá nem tapadnak:

csak egy karika,

szürke karika,

ólomkarika,

vén templomablak.

Kosztolányi Dezső: Üllői úti fák

Az ég legyen tivéletek,

    Üllői úti fák.

Borítsa lombos fejetek

szagos, virágos fergeteg,

    ezer fehér virág.

Ti adtatok kedvet, tusát,

ti voltatok az ifjuság,

    Üllői úti fák.

Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,

de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?

Arany János: Toldi (Első ének)

1

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,

Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;

Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,

Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.

   Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga

Dsida Jenő: Istenem, ki járt itt?

Jövök szívemmel a havas hegyekből.

A görbe hold zöld-sárga sugara

befényli halk, magányos házamat.

S előtte, íme, titkos lábnyomok.

Rozsdás kulcsom nyiszogva sír a zárban,

de a meszelt fal ünnepi fehér,