Versajánló

Faludy György: Kalkuttai Teréz

Hogy Krisztus szenvedését látja minden

haldoklóban, vagy csak az emberi

lét nyomorát, s a dogmák szövedéke

közt mint teremtett ilyen mennyei

rendet magában, titok; de csak így

tudta Káli kolera-sújtott papját

roskadó, öreg vállára felvenni

Oravecz Imre: Szomszédok

Mikor erdész nagyapám

orosz hadifogságban volt,

nagyanyám egyedül lakott

a gyerekekkel a Német-völgyi erdészházban,

és rendszeresen bejárt az egri piacra,

többnyire hízott libát vitt a hátán,

mindig éjfélkor indult,

és reggelre ért be,

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha Oláhország éke!

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,

Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről

Csodákat próbáltam:

arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Nagy Gábor: Nagy Gáspár-apokrif

Az elv-nélküliekkel,

parolis elvtársi parolákkal,

a piedesztál paprikajancsijaival,

a hovatovább páncélos lovagjaival,

a hűbele-tamáskodókkal,

a permanens immanens

szövegfolyam szörföseivel

és, mi tagadás,

saját kisszerűségeinkkel is

Weöres Sándor: Ifjak és vének szépsége

Az ifjú arc,

váltakozó vidám és szomorú

tündéreivel: mozgalmas,

szikrázó, örvénylő, csábító szépség.

Az öreg arc,

szilárd formáival, a ráncok

egyenletes hálózatával:

nem csábító, önmagában-való,

fenséges, nyugodt szépség.

Szigeti Lajos: Üdv

Jókedvében teremt az Isten

lélekzendítő szépet

– remekművet a Mester.

Ott a boldogság,

ahol te vagy –

kíván testem-lelkem.

Kányádi Sándor: Arany Jánosra gondolva

kenyerem javát már megettem

útjaim nagyját már megjártam

útfélen fekszem őszi fának

egyre gyérülő árnyékában

fogam között egy szál vadrózsával

szememben a tündöklő éggel

kévém-bekötni majd az isten

mellemre térdel

Illyés Gyula: Dugovicsok

Nem érdekelnek, csak az öregek:

a csatárlánc a tunya had előtt;
az ellenséggel összegomolyultak, ők,
a kényszer-hősök, veszni kérkedők;

Buda Ferenc: Forgácsok

Ki vagy? Mi vagy? Sors martaléka?

Múlt és jövő közt víg staféta?

Vak űrben kószáló kométa?

Folyamkanyarban uszadékfa?

*

Hibáztam egy-két számvetésben,

hajójáratokról lekéstem,

de „profi” lévén hírverésben,