Versajánló

Kerék Imre: Sziszüphosz

útszéli bölcsek, intelmeitek

körüldongják a fülemet naponta:

hogy nehéz a kő s túl magas a hegy,

hogy hiába tolom fel, úgyis vissza-

hengerül, s jó, ha nem lapít agyon,

hogy szándék, erőfeszítés hiába,

hogy belegebedek, ha nem hagyom

Oravecz Imre: Örömóda

Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,

a fénynek, mely reggel beárad a házba,

az ablaknak, melyen át kinézek,

a levegőnek, melyet belélegzek,

az ételnek, melyet magamhoz veszek,

a víznek, mellyel szomjam oltom,

Petőfi Sándor: Megint beszélünk s csak beszélünk...

Megint beszélünk s csak beszélünk,

A nyelv mozog s a kéz pihen;

Azt akarják, hogy Magyarország

Inkább kofa, mint hős legyen.

Dicsőségünknek kardja! Csak most

Készültél s már a rozsda esz.

Meglássátok, maholnap minden

Csoóri Sándor: A földből ilyenkor

Ha friss szél jön

és szíven legyint,

megélénkülök, mint a kő,

amelyet épp magasba dobtak.

A földből ilyenkor

himnikus vizek törnek elő,

és cseppjeiket

a magasból is megszámolom.

Fennkölt és gőgös akadémiák

Tőzsér Árpád: Asszonyok

A kenderrel mindig az asszonyok dolgoztak,

ők nyőtték, kötözték, áztatták, szárították,

tilolták, fonták, s a belőle szőtt vásznat

viselték is – részben. Az áztatás

abból állt, hogy a kévékbe kötött kendert

a békanyálas mocsolyákba rakták,

Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

József Attila: Fagy

Töprengett ősszel szilajon,

havazna gondolkodva most

s kemény fagy tiszta ablakán

dobol az ingerült idő.

Bankárok és tábornokok

ideje ez, jelen idő,

ez a kovácsolt hideg,

e villanó, e kés-idő.

Ady Endre: Üdvözlet a győzőnek

Ne tapossatok rajta nagyon,

Ne tiporjatok rajta nagyon,

Vér-vesztes, szegény szép szivünkön,

Ki, íme száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar.

Forradalomban élt s ránk hozták

Gyógyítónak a Háborút, a Rémet

László Ernő: Befagyott tavon

Északi fényre dől a kertünk.

Téli csillagot vetettünk,

hóharmatra keltünk.

Kányádi Sándor: Tél derekán

Összenőtt a föld az éggel,

csupa fehér, csupa szürke.

Ég és föld közt oszlopokként

feszül a kémények füstje.