Versajánló

Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar

Hagyom megráncosodni

szépen ezt az arcot,

ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét

s nem taposták le durva póklábak közönyösen.

Hadd lásson, aki látni akar

a gesztenyelombok emlékezetéből

kikopni csöndben

s ebből a városból is,

Baka István: Vörösmarty-töredékek

     1.

A koporsóra föld zuhog

A földre októberi zápor

Kocsmájából kitántorog

Az Úr a részeges sírásó

Vak gödrünk mint pezsgőskehely

Már megtelt habzó szennyes árral

S a sírt hol nemzet süllyed el

Kaffka Margit: Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva

Tarlott gallyon, barnás levél alatt.

Sápadt falombok halovány árnyéka

Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.

A fán már útrakészült száz madár.

Reményik Sándor: A legizgatóbb film

Ha egyszer minden láthatóvá lenne,

Ha filmre vetődnék minden titok,

Minden, mi huszonnégy óra alatt

Egy ember lelkén általkavarog:

A tisztátlanság minden ördöge,

A bűn-csírák, a kárhozat-magok, –

Akkor látnók csak, mily sötét az ember,

Csokonai Vitéz Mihály: A kétszínűség

Vélnéd, hogy a nyalkán pirosló Szodoma

     A legjobb gyümölcsök szép paradicsoma:

Pedig ha skarlátja szádban ketté válik,

     Várt gyönyörűséged mind hamuvá válik.

Radnóti Miklós: À la recherche...

Régi, szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!

Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott

tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?

Hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot

ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?

Ady Endre: A Szajna partján

A Szajna partján él a Másik,

Az is én vagyok, én vagyok,

Két életet él két alakban

Egy halott.

A Duna partján

Démonok űznek csúfot velem,

A Szajna partján álmokba von be

Százféle, szűz szerelem.

Weöres Sándor: Kodály Zoltán

Örvendj, Pannónia, szökkenj virágba:

ezentúl én vagyok a te mosolygó lelked,

én állok kicsinyeid ágya mellett,

lépteiket az én dalom fogadja,

és csalogatja folyton magasabbra,

mint sziklán vérnyom a vadászt. Ki engem

Nagy Gáspár: A fény megérkezik

Itt vagyunk

és most már ez lesz az otthonunk

ez a berendezetten is ideiglenes világ

ahol

tapintható a föld a víz a nád

és a hegy

és a hegy tövén a kőkereszt

amint tapintja ízleli csókolja a fény

Márai Sándor: Hitvallás

S így lassan mégis elmaradtam

És gombjaim is leszakadnak.

Poros és kócos rendbe raktam

Emlékét a régi szavaknak.

Lehet, hogy egy hibát csináltam,

Üzentek, s éppen lusta voltam.

Autóztam tán, vagy udvaroltam,