Versajánló

Dsida Jenő: Olvadó jégvirág

Valami nagy, elérhetetlen szerelem

ködlik a mezők felett,

elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás

a boldogság után.

Kicsi galambok kimerészkednek

fehérlő szárnyaikkal

a feslő márciusba s lábuk elé

olvadt patakok csörgedeznek.

Arany János: De gustibus

Magyar Miska olyan ember,

Hogy a könyvet nem szereti,

Csak azt hányja, csak azt veti:

Minek a könyv? kell is neki.

Egyszer mégis, (ha nem lopott),

Ajándékba könyvet kapott,

És, így levén az állapot,

Olvasni kezde egy lapot.

Radnóti Miklós: Tajtékos ég

Tajtékos égen ring a hold,

csodálkozom, hogy élek.

Szorgos halál kutatja ezt a kort,

s akikre rálel, mind olyan fehérek.

Körülnéz néha s felsikolt az év,

körülnéz, aztán elalél.

Micsoda ősz lapul mögöttem újra

Dsida Jenő: Krisztus

Krisztusom,

én leveszem képedet falamról. Torz

hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase

tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.

Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan

derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen

Babits Mihály: Téli dal

melyben a költő magát és társait

bányászokhoz hasonlítja.

Esik a hó, a dal ma megered,

esik a hó,

a kályha szíve halkan dobbanó,

a dal ma szép lesz, mély lesz és enyém,

szimbólumokkal teljes költemény.

Kosztolányi Dezső: Közéleti kitűnőség

Évente elmegy tíz-húsz temetésre

s harminc bankettre. Részvétlevelet,

üdvözlősürgönyt diktál gyorsírásba

kisasszonyának vagy a diktafonba.

A gazdasági válság „őt se hagyja

közönyösen”. Sopánkodik miatta.

Közben meghízik és fölös kilóit

Vajda János: Utóirat

Bezárom én is már a boltot.

Napomnak vége; kész a mérleg:

Nem maradok, hazám, adósod.

Mi tőlem telt, megtettem érted.

És te nekem nem adtál semmit.

Bár csak szívem volt minden kincsem,

De azt odaadtam kicsinyenként,

Baka István: Zsoltár

Nem kértelek s nem kérnélek ma sem

Oly félszeg voltam véled Istenem

Csak vártam míg aktáid tologattad

Hogy föltekints és észrevégy de nem

Tóth Árpád: Hímzés

Szólongatom olykor magam: be szépek

A föld csudái, látod, bús nomád?

Miért hát mindig bánat a komád,

És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?

Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,

S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.