„Szekér érkezik német katonákkal és vidám lövöldözés kezdődik…” Így indul a Karpatszkij Objektív (KO) félig-meddig tréfás, ám mindenképpen tanulságos helyszíni beszámolója a legutóbbi alsókalocsai (Kolocsava) múltidéző népünnepélyről.
A karomon helyenként kipirosodott a bőr, majd fehéres-sárgás kiütések jelentek meg ott, melyek igen viszketnek. Milyen betegséget kaphattam el, és hogyan szabadulhatnék meg tőle? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy szernyei olvasónk.Tovább »
A fagylalt tejből vagy tejporból, cukorból, különféle ízesítőkből (gyümölcsök vagy mesterséges ízesítőanyagok) és adalékanyagokból készült hideg édesség.
Az ukrán Premier Ligában a 7. fordulót rendezték a hétvégén. Az eddigi találkozókon mindössze 4 pontot szerzett Ungvári Hoverla az ugyancsak 4 pontos, de még nyeretlen Kárpáti Lvivhez látogatott.
A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság vasárnapi, 13. fordulójában elmaradt az első osztályban listavezető Badaló mezővári vendégszereplése. A találkozót várhatóan a héten pótolják majd.
Amolyan bajnoki főpróbának is beillett az Ungvári Kárpáti számára az immáron hagyományosan augusztus végén rendezendő Hecko Nyina nemzetközi női kézilabdatorna.
A papagájom az utóbbi időben rágcsálja, tépdesi a tollait, és félek, hogy tönkremegy a szép tollazata. Mi lehet a tolltépés oka, és mit lehet tenni azért, hogy felhagyjon vele? – érdeklődik levelében egy técsői olvasónk.
„A bíróság nekem adott igazat egy állami hivatallal kötött szerződés teljesítésével kapcsolatos perben, s a végrehajtási levelet is kiadták, amelynek alapján behajtható az engem megillető összeg a megrendelőtől, aki mostanáig nem akart fizetni a munkámért.
2013. augusztus 21–24. között Debrecenben került sor a Magyar Fizikus Vándorgyűlésre az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, az MTA Atommagkutató Intézet és a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének szervezésében. Tovább »
Államalapító királyunk szentté avatásának napján megszakítás nélkül idén 44. alkalommal szerveztek virágkarnevált Debrecenben. A mára már világhírűvé vált, nagyszabású fesztivál tizenhat virágkompozíciója közül egyet augusztus 23–24-én Ungvár központjában is megcsodálhattak az érdeklődők.Tovább »
A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, illetve a Sárosoroszi Alapszervezete „Mese, mese, mátka…” címmel népmesemondó versenyt szervez a Beregszászi járás általános iskolás korú tanulói számára 2013.
Néhány nappal a tanévkezdés előtt érkezett a jó hír Tiszapéterfalváról, hogy a helyi magyar középiskolában idén előreláthatóan nem indul ukrán tannyelvű első osztály.Tovább »
Helyi népszavazásokat kezdeményez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai régiókról, a lakossági aláírások gyűjtése várhatóan szeptember első felében kezdődik – mondta el az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Victor Ponta román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását – közölte múlt pénteken a Mediafax hírügynökség.
Augusztus 20-án Asztély magyarsága hagyományosan az Elek István fafaragó által készített Szent István-szobor előtt gyülekezett, hogy megemlékezzen nagy királyunkról.Tovább »
A Tisza ölelésében, Tiszabökény és Tivadarfalva szomszédságában, azokkal „összenőve” terül el az először 1220-ban Villa Petur néven említett Tiszapéterfalva. Neve a Péter személynév és a birtokos személyraggal ellátott ’falu’ főnévnek összetételéből alakult ki.
Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai illetékese facebook-bejegyzésében (amit több sajtóorgánum is átvett) rátámadt a KMKSZ-re azzal, hogy az akadályozza szervezetének rovásírásos helységnévtábla-akcióját.
Augusztus 25-én Mezőgecsében a helyi községi tanács, valamint a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete szervezésében immár hetedik alkalommal rendezték meg az évek során igen népszerűvé vált lekvárfőző fesztivált, melynek megrendezését a KMKSZ a kezdetektől támogatja.
Augusztus 25-én az ungvári járási Szürtében, a katolikus templom kertjében álló Szent István-szobornál tartotta a helyi KMKSZ-alapszervezet hagyományos Szent István-napi megemlékezését.
Azok, akik eredményes pályázatot nyújtottak be oktatás-nevelési támogatás iránt és már rendelkeznek az e célból kiadott OTP-s bankkártyával, előreláthatólag szeptember 2-tól vehetik fel a támogatást.
Magas állami kitüntetéseket adtak át múlt csütörtökön a magyar köztársasági elnök megbízásából a nemzeti ünnepünk alkalmából Magyarország Ungvári Főkonzulátusán megrendezett ünnepi fogadáson.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380505435317-es mobilszámon.