Dezső bácsival kapcsolatban megosztott a közvélemény. "A tisztesség mintaképe" - zengik egyesek. "Igazi balek" - vélekednek a másként gondolkodók. De a tényállás cáfolhatatlan: Dezső sohasem csalt, lopott, hazudott, mindig kiállt a maga és mások igaza mellett.
Kétéves korom óta több esztendőn át mindig eljött hozzánk a Mikulás. E felelősségteljes szerepet Pista - keresztanyám és egyben apai nagynéném férje - formálta meg nagy átéléssel, élethűen.
Két éve ment öregségi nyugdíjba és vonult vissza a városhoz közeli faluban álló öreg szülői házba, melyet kétszobás városi házának árából rendbe hozatott, kicsinosított. Elbabrálgatott a ház körül, a kis konyhakertben, a szőlőlugason.
Károly gépészmérnökként többfelé dolgozott. Két éve egy külföldi tőkével működő közös vállalatnál lett művezető. A mintegy száz dolgozót foglalkoztató alkatrészgyártó üzemben anyagilag is megtalálta a számítását.
Manapság, mondhatnánk, így kell, így is lehet vállalkozni. Mária kecskepásztor. Húsz válogatott és nemes, vagyis pedigrés, viszonylag igénytelen négylábút tart. Iparűzési engedéllyel.
Oleg Harkivban élt. Besurranó tolvaj volt. Bűntársaival lakásokat, kisebb boltokat, raktárakat rámolt ki. A bandában ő volt a "kulcsmester": a legfifikásabb zárszerkezetekkel is könnyen, szusszanásnyi idő alatt megbirkózott.
Mihály annak idején, még a szovjet érában, a villany- és gázhegesztő szakmát sajátította el. Nem tett rossz lóra. Több éven át volt a városi gázszolgáltató vállalat alkalmazásában.
Ljudmila és Oleg élettársak voltak. És tettestársak. Lopás és garázdaság miatt korábban mindketten kerültek már a vádlottak padjára, s hosszabb-rövidebb időre rács mögé is. De vérüket a börtönkoszt sem tudta vízzé változtatni. Ott folytatták, ahol abbahagyták. És összekerülve immár párosban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újraindítja jogsegélyvonalát!
Amennyiben magyarsága miatt bárkit atrocitás ér, segítséget kérhet a KMKSZ által újraindított jogsegélyvonalon minden hétköznap 8.00-tól 17.00 óráig (közép-európai idő szerint) a +380959192802-es mobilszámon.