1074. szám

Munkácsi bravúr idegenben, kiütéses ungvári vereség Krivij Rihben

2021. szeptember 18., 11:27 , 1074. szám

Labdarúgásunk második vonalában továbbra sem megy a mezőnyben egyedüliként győzelem nélkül álló Ungvári FC-nek.

Tovább »

A natúr sajt és brindza több vevőre vár

2021. szeptember 15., 19:21 , 1074. szám

Kárpátalján – és pláne a magyarlakta vidékeken – az utóbbi évtizedek során nagyon megcsappant a juhállomány. Községeinkben olyan ritkának számít a báránytartó gazda, mint a fehér holló, s e „fehér hollók” közé tartozik a salánki Ormán Joszip és felesége, Klára, akik az ugocsai falu fölé magasodó Helmec-hegy lábainál elterülő legelőjükön tartott juhaik (és kisebb mértékben kecskéik) termékeiből próbálnak megélni, ám mivel a koronavírus-járvány által okozott megannyi gazdasági probléma miatt potenciális vásárlóik elszegényedtek, és az ő helyzetük is nehezebbre fordult.

Tovább »

Free Guy

2021. szeptember 14., 22:05 , 1074. szám

Aki kellőképpen jártas a filmek világában, valószínűleg már hallott arról a tényről, hogy videójáték alapján jó filmet egyszerűen lehetetlen vagy legalábbis rettentően nehéz elkészíteni. Hiszen miként ültetsz át egy 10-20-30 órás vagy akár még annál is hosszabb időtartamú játékmenettel rendelkező videójátékot a vászonra úgy, hogy megfelelően sikerüljön elmesélni a történetet, bemutatni és kibontani a karaktereket, nem beszélve a játék tipikus elemeinek a filmbe való átültetéséről, persze téve mindezt két órában és fogyasztható módon?

Tovább »

Amit az autós elsősegélykészletről és a tűzoltó készülékről tudni kell

2021. szeptember 14., 21:10 , 1074. szám

 „Rövid időn belül kétszer is belém kötött a rendőr, amiért állítólag nem megfelelő az elsősegélykészlet és a tűzoltó készülék az autómban, pedig mindkettőt a boltban vásároltam, méghozzá viszonylag nem olyan régen. Mit kell tudni róluk?”

Tovább »

A gyomok elleni biológiai védekezés lehetőségei: bogarak, libák, növényi kivonatok

2021. szeptember 14., 20:30 , 1074. szám

A gyomszabályozás nagyon kényes feladat a biológiai termesztésben, a több tucat lehetőség közül az egyik költséges, a másik problémás, a harmadiknak pedig még kiforratlan a technológiája. De ne csüggedjen a termelő, évről évre egyre több lehetőség és gyakorlat bizonyítja, hogy az ültetvény tisztán tartható vegyszermentesen is.

Tovább »

Élelmiszerárak: Drága ősz, még drágább tél?

2021. szeptember 14., 19:07 , 1074. szám

Az idei ősz Ukrajnában az élelmiszerárak várható emelkedésének jegyében köszöntött be. Az infláció és a külföldi kereslet alakulása egyaránt a drágulás irányába hathat.

Tovább »

Petőfi Sándor: A bokor a viharhoz

2021. szeptember 14., 17:08 , 1074. szám

Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd!

Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár,

És ezen oltárnak papja a kis csalogány.

Tovább »

Egészségügy: Szuprun álma megvalósul?

2021. szeptember 14., 12:06 , 1074. szám

Az ukrán egészségügy még javában küzd a koronavírus-járvánnyal, de a hatalom máris azon töri a fejét, hogyan lehetne folytatni az ágazat Uljana Szuprun volt egészségügyi miniszter által elkezdett, azóta sokat bírált reformját. Legalábbis erre vall, hogy a Legfelső Tanácsnak minap benyújtották az Ukrajna egyes jogszabályainak módosításáról az egészségügy irányítási rendszerének tökéletesítésével és a lakosság egészségügyi ellátásával kapcsolatban című törvényjavaslatot.

Tovább »

Arahamija szerint az emberek nem akarnak miniszterek lenni

2021. szeptember 13., 20:16 , 1074. szám

David Arahamija, a kormányzó Nép Szolgája párt parlamenti frakciójának vezetője közölte, hogy új minisztert kívánnak kinevezni néhány tárca élére.

Tovább »

Decentralizáció vagy szeparatizmus?

2021. szeptember 12., 19:52 , 1074. szám

Az őszi politikai szezon kezdetén egyre több szó esik a decentralizációról. Legutóbb Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnökének első helyettese osztotta meg gondolatait e tárgyban az RBK – Ukrajinának adott interjújában.

Tovább »

Amerikai–ukrán csúcs: siker vagy blama?

2021. szeptember 12., 15:02 , 1074. szám

Megadok bármit, amit kér, ha nem olyasmi, amit nem akarok megadni – mondja az amerikai elnök a brit miniszterelnöknek Richard Curtis Igazából szerelem című filmjében. Ezt a klasszikussá vált mondatot akár az „igazi” amerikai elnök, Joe Biden is mondhatta volna, amikor múlt héten fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a washingtoni Fehér Házban.

Tovább »

Véget ért a munkácsiak rossz sorozata

2021. szeptember 8., 19:32 , 1074. szám

Az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban továbbra sem megy az eddig nyeretlen Ungvári FC-nek, egy osztállyal lejjebb viszont Munkács végre győzni tudott.

Tovább »

A Magyar Állami Népi Együttes előadása a megyeszékhelyen

2021. szeptember 8., 17:50 , 1074. szám

Ünnepélyes keretek között adták át Ungváron a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színház színpadát szeptember 5-én, mely jelentős magyar támogatással újult meg. Az eseményen Orbán Balázs miniszterhelyettes elmondta: „Ez a projekt jól szimbolizálja azt a tényt, hogy a Kárpát-medencében élő nemzeteknek a múltja, jelene és jövője is közös.”

Tovább »

Nemzetközi jazzfővárossá alakult Beregszász

2021. szeptember 8., 16:26 , 1074. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a visegrádi négyek közös szervezésében jött létre az I. Beregszászi Nemzetközi Jazzfesztivál szeptember 3–4-én annak tiszteletére, hogy idén nyártól Magyarország vette át a visegrádi négyek elnöki tisztét.

Tovább »

Koronavírus: Újra itt a karantén

2021. szeptember 8., 15:07 , 1074. szám

Rövidesen bevezethetik Ukrajnában a járványveszély sárga fokozatát – jelentette ki Ihor Kuzin országos közegészségügyi főorvos az 1+1 tévécsatorna hétfő reggeli magazinműsorában.

Tovább »

Ülést tartott a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács

2021. szeptember 8., 14:12 , 1074. szám

Szeptember 6-án megtartották a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács nyolcadik közgyűlését, melyen – ahogy várható volt – ismét tapintható volt a feszültség a KMKSZ-frakció és koalíciós partnere, illetve az önkormányzat vezetősége között, a tiszaújlaki volt sóház jövője kérdésében pedig a tanácsvezetőség álláspontja egy tapodtat sem közeledett a KMKSZ-frakciójáéhoz.

Tovább »

A református líceumok közös tanévnyitója Nagyberegen

2021. szeptember 8., 13:43 , 1074. szám

Az eredeti, gótikus stílusjegyei közül sokat megőrzött, pompás keresztboltozatos volt szentélyrésszel ékes, beregi szőttesekkel díszített gyönyörű nagyberegi református templomban került sor szeptember 5-én a kárpátaljai református líceumok közös tanévnyitó ünnepségére.

Tovább »

Soós Kálmán-ösztöndíjprogram a 2021/2022-es tanévre

2021. szeptember 8., 12:22 , 1074. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által biztosított támogatásból a 2021/2022-es tanévre ismét meghirdeti a Soós Kálmán ösztöndíjprogramot.

Tovább »

KMKSZ-közgyűlés Tiszaásványban

2021. szeptember 8., 09:57 , 1074. szám

A KMKSZ Tiszaásványi Alapszervezete szeptember 2-án tartotta éves közgyűlését. A helyi kultúrházban megjelent tagoknak Orbán István alapszervezeti elnök számolt be az elmúlt időszakban történtekről.

Tovább »

Kárpátaljai Magyar Polgári Szalon vendége volt Orbán Balázs

2021. szeptember 7., 10:13 , 1074. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ifjúsági Szövetsége és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) második alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Polgári Szalonnak keresztelt rendezvényét, amellyel vidékünkön élő, a közélet és a politika iránt érdeklődő fiatalok számára szeretnének találkozásra és közös gondolkodásra lehetőséget biztosítani. Továbbá céljuk, hogy ezzel is összetartsák az MCC első Kárpátaljai Magyar Közéleti Vezetőképzőjét elvégző alumni közösséget. Az ezúttal Ungváron megrendezett szalon vendége volt Orbán Balázs, Magyarország Miniszterelnökségének miniszterhelyettese, valamint a két Kárpátaljára akkreditált magyar főkonzul.

Tovább »

Tanévnyitó ünnepség a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában

2021. szeptember 7., 09:35 , 1074. szám

118 elsős diákkal nyitotta meg az új tanévet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Szakgimnáziuma. Az intézmény nyolcadik tanévnyitó ünnepségét szeptember 6-án tartották a beregszászi római katolikus templomban.

Tovább »

Kárpátalján járt Orbán Balázs miniszterhelyettes

2021. szeptember 6., 19:16 , 1074. szám

Dr. Orbán Balázs, Magyarország Miniszterelnökségének miniszterhelyettese és egyben a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézményét fenntartó Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumi elnöke szeptember 5-én egynapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára. A miniszterhelyettes felkereste az MCC beregszászi központját, ahol találkozott a beregszászi Fiatal Tehetség Programba (FIT) felvételiző fiatalokkal, bejárta a már Munkácsi Magyar Házként működő, a magyar állam által megvásárolt és felújított banképületet Munkács központjában, átadta Olekszij Petrovval, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével a Magyarország által, 60 ezer dollár ráfordításával korszerűsített Kárpátaljai Megyei Állami Ukrán Zenés-Drámai Színház új színpadát és színpadtechnikai berendezéseit, majd megtekintették a Magyar Állami Népi Együttes előadását.

Tovább »

Átadták a megújult Fornosi Kultúrház épületét

2021. szeptember 6., 12:04 , 1074. szám

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma pénzügyi támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMF JA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével a Keleti Partnerség Ukrajna 2020 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján nemzetközi fejlesztési projekt keretében felújított kultúrházat adtak át szeptember 5-én Fornoson. A beruházás értéke 1 754 278 hrivnya.

Tovább »

Beregszászban ülésezett a KMKSZ Választmánya

2021. szeptember 6., 09:20 , 1074. szám

 „A KMKSZ az üldöztetések ellenére él és működik, megpróbálja teljesíteni hivatását, ami nem más, mint a kárpátaljai magyarság érdekeinek a védelme…” – hangsúlyozta Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szeptember 4-én, Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában megtartott választmányi ülésén.

Tovább »

Kárpátaljai magyar iskolák központi tanévnyitó ünnepsége

2021. szeptember 5., 16:13 , 1074. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) az eddigi évek hagyományához híven idén is megtartotta a kárpátaljai magyar iskolák ünnepélyes tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Esztergom termében szeptember 4-én.

Tovább »

Évadnyitó premier a beregszászi magyar színházban

2021. szeptember 5., 13:47 , 1074. szám

Ismét premier előadást láthattunk a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színpadán. Ezúttal egy jól ismert magyar népmesét dolgozott színpadra a társulat, mégpedig A csillagszemű juhász történetét. A családi és gyermekelőadás bemutatójára szeptember 3-án került sor.

Tovább »

55 új diákkal kezdődött meg a tanév a Sztojka-líceumban

2021. szeptember 1., 20:07 , 1074. szám

A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban a tanév hivatalosan már augusztus 31-én elkezdődött. A szentliturgiával egybekötött ünnepségre a helyi görögkatolikus templomban került sor.

Tovább »

Bemutatták Ungváron a Kárpátalja mozgásban c. kötetet

2021. szeptember 1., 16:04 , 1074. szám

A Kárpátalja mozgásban: társadalmi változások és interetnikus viszonyok az Euromajdan után c. kötet még tavaly megjelent, ám a koronavírus-járvány miatt mostanáig nem volt lehetőség a kárpátaljai bemutatására. A rendezvénynek augusztus 31-én délután az ungvári Váralja múzeum-kávézó adott otthont, ahol lehetőség nyílt találkozni a szerzőkkel. A tartalmas és jó hangulatú beszélgetést Hidi Tünde újságíró moderálta.

Tovább »