Versajánló

Oravecz Imre: Látogatók

Este volt,

és éppen kártyáztunk,

a Szabad Európán volt a rádió,

és híreket sugárzott,

nekem éppen három hetesem volt

meg egy ászom,

én tettem volna utolsónak,

és elvittem volna az összes zsírt,

mikor hirtelen kivágódott az ajtó,

Sinka István: Fohász

Kihoztál bennünket

Uram, Ázsiából,

s százszor azóta az

ellenség szájából.

Adtál itt e tájon

eddig ezer évet –

igaz, hogy másoknak

kaszáltuk a rétet.

Igaz, hogy idegen

ispánokat adtál,

Babits Mihály: Kakasviadal

Kiáltsa szám, üzenje versem,

amit legjobban fáj üzenni,

hogy mennyire senki és semmi

vagyunk:

kakasviadal, bolhaverseny.

Mert céltalan csak, törpe szolgák,

mi, akik ölünk harag nélkül

s halunk haszonnak hite nélkül,

küzdünk

Petőfi Sándor: A huszár

Szegény legény vagyok,

Nincs semmi vagyonom;

Szívem sem az enyém,

Rég bírja galambom.

Életemet pedig

Hazám, te szent hazám,

Kész áldozat gyanánt

Tenéked áldozám.

Ami még megmaradt:

Te szűz becsületem,

Szabó Lőrinc: Mihály bácsi

Vakációtájt, évről-évre, már

régóta, s szinte mint biztos szabály,

jött a meghívás Mihály bácsihoz,

Tiszabecsre. Ez a sáros-poros

nagy falu s a városi Debrecen

volt hosszú esztendőkig életem

kettős kerete. S ahogy nézem, úgy

Szepesi Attila: Béla, Béla

Egy kurta évig a Széchényi Könyvtár Hírlaptárában dolgoztam

érettségi után,

mert első nekifutásra nem vettek fel a szegedi főiskolára.

Gyakran betoppant az olvasóterembe

egy kopasz öregember, akit idősebb kollégáim

Nagy Gáspár: Három megjegyzés: egy válasz

Én együtt látom őket
egy dalban és
egy mondatban
amíg csak itt magyar van
kiadhatatlan versben
megvágott filmszalagon
eldobott hangszalagon
s e század néz rájok
lesütött szemmel – vakon.

*

Csoóri Sándor: Az ábeli füst

Most a földön vagyok,

                a sárban,

                a holtak mellett,

elázott újságpapír a szám előtt

és kibelezett, karácsonyi gyertyák.

Ha rúgni akartok rajtam, most rúgjatok,

sötét a délelőtt is, nem látni át az égen,

Lao-ce: Tao Te King (50.)

A világra jönni annyi, mint a halál küszöbéhez jutni.

Életnek, halálnak tizenhárom csatlósa van.

Az ember alighogy megszületik, már ez a tizenhárom

csatlós viszi a halál felé.

Miért van ez?

Mert az ember a maga életét túlságosan vágyakban éli le.

Fáy Ferenc: Rabság

Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab

a kővé-dermedt álmok ketrecében,

hol üszkös karmod meghasad

s gubancos szőröd lombja zeng a szélben.

Fogára tűz az éj és fojt a nap,

s amíg szemedben fészket rak a szégyen,