Versajánló

Lászlóffy Aladár: Járó harangok

Vajon kiért harangoznak?

Egyet hoznak? százat hoznak?

Gárdonyi Gáza: Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,

Csend borul a fűre, fára.

Szeged alatt a szigetnél

áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán

halászlegény ül magában:

ül magában s furulyál;

furulyál az éjszakában.

Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag

sírásra görbült a szánk

mikor a legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm

ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében

az embert megkeresni

a jóságot még ma

el kéne kezdeni

Nagy László: Karácsony, fekete glória

Léleknek nem hozol békét

ó busa isteni angyal!

Vér-illatos a karácsonyfa,

            – glória –

aggatva iszonyattal.

Foszforos tüzek emléke

perzsel, mint új pokolkör,

forog a város lángrózsában,

            – glória –

Mécs László: Fényt hagyni magunk után

Az élet örök búcsúzás,

ó bárcsak tudnánk távozáskor
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Beleszeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Weöres Sándor: Öröklét

A föld, hol az élet terem,

a mindent elnyelő sírverem,

a síkság, hegy, tenger, folyó

öröknek látszik és múló.

Világűr és mennyboltozat,

sok forgó égi kapcsolat,

a milliárdnyi tűzgolyó

öröknek látszik és múló.

Csukás István: Dér

Könnyű sóhajként száll a dér.

Nézem az ablakon át: minden fehér.

Fagy köszörüli a fák ágait,

vén varjú tócsát lékel, rebbenti szárnyait.

Szabó Lőrinc: Rossz férj panasza

Elég! Elég már ez a sok panasz,

ott kint a harc, itt a könny és a dac,

hat ember eszi a kenyeremet,

minden áldott nap átkos ütközet,

háromszázhatvanöt átok az év,

tizenöt éve dolgozom… Elég!

Mit tudjátok ti, mit kínlódom én?

Erdélyi József: Örök élet

Azért szeretem a telet,

mert követi a kikelet.
Életben is csak az maraszt,
hogy úgy szeretem a tavaszt.

Kedvemből jut is, marad is,
szeretem én a nyarat is.
Túl aratáson, szüreten,
az őszt, az őszt is szeretem.

Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt.

Őbelőle táplálkozunk.

Óh különös, szent, nagy titok!

Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon

ették-itták királyaik

húsát-vérét, hogy óriás

halott királyok ereje