Versajánló

Nemes Nagy Ágnes: Január

Hová jutottam? Nem tudom.

Szeretni, nem szeretni: vétek.

Ha volna még akáclevél,

azon számlálnám érverésed.

A magamét is számolom,

a csontok közti félsötétet

fél-éjszakán át szaggatom –

ha volna még akáclevél,

Babits Mihály: Hegytetőn

Fürtjeinket a magas égbe mártjuk

s a csillagok egész közelre jönnek,

mint színésznők egy nagy fekete bársony
függöny mögül; vagy mint kezes madárkák.

Forog a Föld: ma elhiszed! ma látod!
Szinte kifordul alólunk; de nem baj.

Petőfi Sándor: A kutyák dala

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

Nemes Nagy Ágnes: Patak

Én Istenem, te szép, híves patak,

Hová futottál, szökdeltél előlem?

Hol csillapítsam buzgó szomjamat?

S hogy bocsássak meg néked eltűnőben?

Zegzugos csermely! Éppen ott apadsz,

Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,

S idegen-légiónyi kín fakaszt

Tóthárpád Ferenc: Karácsonyra

Angyal szólt: „Ha megszületik,

Jézus legyen neve,

s áradjon az emberekre

minden szeretete!

Szegénység lesz gazdagsága,

szerénység: hatalma.

Felsír, s három bölcs siet majd,

hogy megvigasztalja.”

Kosztolányi Dezső: Fényes koszorú

Megsértették az én édesanyámat,

azt mondják róla, hogy már öregasszony,

ráncos a homloka, napja múlóban,

s ily korba bizony látása homályos.

Ó jaj, be megértik a bölcsek a végzet

otromba parancsát, ó jaj, beh tudósok.

Lao-ce: Tao Te King

(Visszatérés az eredethez)

Aki a vágyaktól mentes,

az állandóan megőrzi lelke nyugalmát.

A dolgok keletkeznek és elmúlnak,

elérik kifejlődésüket, aztán visszatérnek eredetükbe.

Az eredethez visszatérni, annyi, mint megnyugodni.

Kosztolányi Dezső: Ideges rímek

Reménytelen,

ki él, az mind reménytelen,
csak könnye van, teménytelen.

Ezt dúdolom,
egy téli éjjel dúdolom
s szorítom ájult homlokom.

Mit sírjak én?
E vad kornak mit sírjak én?
Mit jajgassak, mit írjak én?

Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról

avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

holtvágányra döcögött végül
a kopott vörös villamos
kalauz és vezető nélkül
döcögött holtvágányra végül
a kopott vörös villamos

Dsida Jenő: Halottak napján

Szellemek, őszi szelek, sóhajok,

elköltözött testvérek, boldog árnyak!

Üljetek ma ti halottak-napját,

gyászünnepet értünk.

Országotoknak nincsenek határai,

nincsenek dimenziói, fájdalmai se;

mi vagyunk egyetlen rossz érzésetek,