Versajánló

Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad

Csoóri Sándor: Emlékezés 1956 novemberére

Ősz volt, ősz, napok, hetek,

vagy talán évek óta: karhatalmista ősz.

Szél igazoltatott minden hazátlanul

kószáló falevelet az utcasarkon,

minden rohamsisakos gesztenyét.

És szél igazoltatott engemet is.

Vékony, tavaszi felöltőben

Léka Géza: Legenda

Elment az egri kiskölyök, a régi,

a  szökőkútba szédült Pista gyerek,

ki hatvan évig viselte, ragyogta,

cseppenként osztva meg a történetet.

Hogy letérdepelt ott egy vénasszony is,

a káva mögé roskadt: Él-e? Jól van!

Reményik Sándor: Kétféle fájdalom

Én nem bánom a pöröly zuhanását,

Ha reá, mint a gránit, felelek,

Úgy felelek, hogy szikrákat vetek,

Szikrákat, mik lelkemből az égig

Szökkennek – és aztán ott maradnak,

Elmúlhatatlan fényű csillagoknak.

Én nem rettegek kegyetlen kezétől

Szabó Lőrinc: Tücsökzene

Tiszaújlak

Néha bementünk Újlakra, a kis

mezővárosba. Ott már vonat is

volt, s állomás, aszfalt és üzletek.

Gyalog mentünk, vagy, hogyha szekeret

kaptunk, Bökénynek, a vashídon át.

Révészek és komp szelte a Tiszát;

Kiss Benedek: Mit is szerettem?

Szerettem az őszi esőt. S a tavaszit.

S mikor a nyárban vadrózsa virít.

Szerettem a halált, ha nem halálos.

Szerettem a város fölverte káoszt.

Szerettem a rendet, a pohár ásványvizet.

Szerettem a bort, a sört, módjával mindegyiket.

Petőfi Sándor: Mit daloltok még ti, jámbor költők?

„Mit daloltok még ti, jámbor költők,

Ily időkben minek az a dal?

Úgysem hallgat a világ reátok,

Hangotok csaták zajába hal.

Félre mostan, jó fiúk, a lanttal,

Szép zenétek hasznot nem hozó,

Tudhatnátok azt, hogy elenyészik

Fecske Csaba: Balatoni reggel

Fénnyel megrakott szekerekkel

az éjszakából jön a reggel.

A tavon könnyű pára leng.

Játékos szél borzolja hajam,

majd meg- meglebbentve szárnyait

hová, ki tudja, elsuhan.

Mint lagúnák vize kék a csend.

Túlnan álmos templomtorony

Kányádi Sándor: Öreg iskola ünnepére

bennünk is vásnak a lépcsők

bennünk is öregednek-

újulnak a falak

halálunkig halljuk a csengőt

nyelvünk magányos

márvány-tenger partján

milliom rodostóban

zágont

dúlások

üszkös falak

karantén

Kiss Benedek: A 10-es körben

Hová is kerültem, én Istenem,

hatalmas meződön

felállítva a hatalmas céllap,

rendesen, egytől tízig osztva

körkörösen az égig érő teret,

arra célzol, arra lövöldözöl,

a cél mindig a tízes kör, melyben

ott tipródnak a legközelebbi