Versajánló

Dsida Jenő: Egyszerű vers a kegyelemről

Csodákat próbáltam:

arannyal, ezüsttel
hívtam a népeket,
jöjjenek énhozzám!
Hiába, hiába,
az arany nem kellett,
az ezüst nem kellett,
nem jöttek énhozzám.

Nagy Gábor: Nagy Gáspár-apokrif

Az elv-nélküliekkel,

parolis elvtársi parolákkal,

a piedesztál paprikajancsijaival,

a hovatovább páncélos lovagjaival,

a hűbele-tamáskodókkal,

a permanens immanens

szövegfolyam szörföseivel

és, mi tagadás,

saját kisszerűségeinkkel is

Weöres Sándor: Ifjak és vének szépsége

Az ifjú arc,

váltakozó vidám és szomorú

tündéreivel: mozgalmas,

szikrázó, örvénylő, csábító szépség.

Az öreg arc,

szilárd formáival, a ráncok

egyenletes hálózatával:

nem csábító, önmagában-való,

fenséges, nyugodt szépség.

Szigeti Lajos: Üdv

Jókedvében teremt az Isten

lélekzendítő szépet

– remekművet a Mester.

Ott a boldogság,

ahol te vagy –

kíván testem-lelkem.

Kányádi Sándor: Arany Jánosra gondolva

kenyerem javát már megettem

útjaim nagyját már megjártam

útfélen fekszem őszi fának

egyre gyérülő árnyékában

fogam között egy szál vadrózsával

szememben a tündöklő éggel

kévém-bekötni majd az isten

mellemre térdel

Illyés Gyula: Dugovicsok

Nem érdekelnek, csak az öregek:

a csatárlánc a tunya had előtt;
az ellenséggel összegomolyultak, ők,
a kényszer-hősök, veszni kérkedők;

Buda Ferenc: Forgácsok

Ki vagy? Mi vagy? Sors martaléka?

Múlt és jövő közt víg staféta?

Vak űrben kószáló kométa?

Folyamkanyarban uszadékfa?

*

Hibáztam egy-két számvetésben,

hajójáratokról lekéstem,

de „profi” lévén hírverésben,

Ágh István: Hollóvá lett rokonság

Külön csapat áll ünneplőben,

a legnagyobb dologidőben

a temetőnél, az akácfa

útszélre vetett árnyékában,

eseményre érkeztek, nyilván,

valamiképpen mégis furcsán

tétovák, mint a menekültek,

nem tudni, honnan, s mivel jöttek,

Kosztolányi Dezső: Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok

Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok,

És nagyapám, a régi katona
hallgatja mosolyogva, boldogan,
sebforradástól lángol homloka
s én térde közt, hadarva szavalok,
hogy győznek mindenütt a magyarok.

Csukás István: Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.