Versajánló

Garay János: A költő-katona

Komoly napokra készül,

Csatára a magyar;

Fegyverzörej s dobszóra

Feszűl a férfikar.

A pöröly és a vésű

Fegyverré lettenek,

A városok polgári

Puskákat töltenek.

Szántóföldét elhagyja

A békés földmives,

Szepesi Zsuzsanna: Nagyanyám, hol vagy?

Apró tenyereden megkövült

a múló idő,

ujjadra bütyköt font az élet,

hajad ezüst sátora fénylett.

Mégis, szíved oly tisztán örült!

Kifosztott életem

utánad vágyik,

egy érintésedért

sóvárog bőröm,

hadd járja át szívem

Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt,

láttad-e ott, hogy kel fel a nap?

Hallgattad-e a szélben, hogy susog a nád,

ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit.

Se nádirigót, se kócsagot,

se a vadrécék kéktükrű szárnyát,

Szelestey László Sándor: Bor mellett

Bolondnak a’ fapénz is jó,

Azt gondolja a’ világ,

Midőn a’ sors egy-két embert

Üres zsákkal hátba vág. –

Teringette faszekere,

Hol a’ pohár? ide vele!

Kiiszom bár mekkora:

Éljen az érzés kora!

Körmönfont az egész világ,

Tóthárpád Ferenc: Beszélhetnék az őszről

Beszélhetnék az őszről,

a búcsúzkodó nyárról,

a készülődő télről,

a lélek magányáról...

Ha elpihen a szó már,

s a tinta tollba szárad,

ha összezár a függöny,

s a gondolat is fárad,

te akkor is maradsz még

Juhász Miklós A madár

fóliázott üvegnek repült

teteme alant hever

döglegyek lárvái

növekednek benne

a mű tér tréfálta meg

kicsiny tudatát

alighogy

repkedni lett kedve

banálisan befejezte

a föld elnyeli majd porát

Tamkó Sirató Károly: Tengerecki hazaszáll

Szil,

szál,

szalmaszál!

Merre járt a Pál?

Merre járt a

messzivágyó,

jéghegyjáró,

felhőszálló

Tengerecki Pál?

Ment, amerre

szeme látott...

Bebolyongta

a világot

– s belefáradt

már.

Sárközi György: Esőcseppek

Eljön a nap, hogy többet nem leszek,

a könyvespolcon kis kötet leszek.

Mi életem volt: öröm, szenvedés,

sötét sorok örök csendjébe vész.

Sík Sándor: Szent István-himnusz

István király ünnepének

Örvendezzünk, keresztények.

Isten adta e napot,

Fel a szívvel magyarok:

Szent királyunk, árva néped

Hódolattal jő elébed.

Légy velünk, légy velünk!

Országodról el ne vedd

A te áldott jobb kezed.

Fáy András: A’ Hazához

Most – midőn Hazám’ bús egének

Bíztatva nyílik szép hajnala,

Oszol a’ sűrű köd, melly hegyének

Szent bérczein mélyen fekszik vala;

A’ komor éj’ setéte szétterűl,

Rózsás szürkület váltja fel azt,

A’ vak homály nyájas fényre derűl,