Versajánló

Nagy Gáspár: Három megjegyzés: egy válasz

Én együtt látom őket
egy dalban és
egy mondatban
amíg csak itt magyar van
kiadhatatlan versben
megvágott filmszalagon
eldobott hangszalagon
s e század néz rájok
lesütött szemmel – vakon.

*

Csoóri Sándor: Az ábeli füst

Most a földön vagyok,

                a sárban,

                a holtak mellett,

elázott újságpapír a szám előtt

és kibelezett, karácsonyi gyertyák.

Ha rúgni akartok rajtam, most rúgjatok,

sötét a délelőtt is, nem látni át az égen,

Lao-ce: Tao Te King (50.)

A világra jönni annyi, mint a halál küszöbéhez jutni.

Életnek, halálnak tizenhárom csatlósa van.

Az ember alighogy megszületik, már ez a tizenhárom

csatlós viszi a halál felé.

Miért van ez?

Mert az ember a maga életét túlságosan vágyakban éli le.

Fáy Ferenc: Rabság

Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab

a kővé-dermedt álmok ketrecében,

hol üszkös karmod meghasad

s gubancos szőröd lombja zeng a szélben.

Fogára tűz az éj és fojt a nap,

s amíg szemedben fészket rak a szégyen,

Márai Sándor: A pók

Az idő hidegebb lesz. Mind meghaltak,

Kiket szerettél. Köd fedi a holdat,

Kutyád öreg már, rekedten csaholgat.

Halott fekszik a hóban. Vére alvadt.

A szó csak szó, a hús csak hús, az álom

Köd és zavar. A puszta földre ülj le.

Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus

Uram, ki vagy te?

Szigorú nemző atyám,
Vagy szerető anyám,
kinek méhében ez a világmindenség
megfogamzott?

Osvát Erzsébet: Aranyszárnyú nyár

Igaza van Osvát Erzsébetnek… Elmondani valamit, bármi érdemlegeset a nyárról – hitelesen megidézni ezt a földtől elemelkedett csodánkat –, csakis gyermeknyelven érdemes. Mert a gyermeknyelv és gyermekvers korántsem gügyögés és lapos frázisok pufogtatása, korántsem értelmetlenségbe hajló kis bolondozás.

Vajda János: Ruházat

„Fejedet hidegen, lábadat melegen”

Régi szabály, mégis vannak ám elegen,
Akik viselkednek éppen megfordítva,
Aztán kettesével áll elő a hiba.

Babits Mihály: Korán ébredtem

Korán ébredtem. Ablakom még

ki nem nyitotta a szemét,

s a Csönd nem hagyta abba a zenét,

örök zenéjét, melyet minden éjjel

elkezd és folytat, míg a durva ember

ki nem üti kezéből hegedűjét.

Egy vékony résből a falon

fény ömlik egy kis vonalon.

Áprily Lajos: Ha élne

Ha élne, este csöndesen döcögve

kiállana a vén, kopott küszöbre,

s kemény kezembe lankadt jobbot adva

érdeklődő vidámsággal fogadna:

„Zivatarfelhők nem jártak felétek?

A pisztrángoknak jó volt a csalétek?

A hátizsákod nem sértette vállad?