Versajánló

András Sándor: Az ASAK beadványa az ENSZ-hez

Én, András Sándor Autonóm Köztársaság

kérem, hogy vegyenek fel a hatalmak körébe,

mert megcsalt mind, ki eddig képviselt,

s én magamat akarom képviselni végre.

Faképnél hagytam minden hatalmi tömböt,

mely harsogta, hogy életem érte boldogan adom,

Boldog Batthyány-Strattmann: László napi imája

Imádlak, végtelen Fönség,

aki nekem az orvosi hivatást jelölted ki,

s megadod a lehetőséget ahhoz is,

hogy kórházat tartsak fenn

a testvéri szeretet gyakorlására.

Mennyei Atyám,

áldj meg minden hozzám forduló

és kórházamban fekvő beteget.

Mezey Katalin: Születésnapi labdarózsák

– Dögöljön meg az ember,

ha már valakire rászorul – mondta anyám.

– Nekem egy pohár víz se kellett

soha senkitől. Lehetett háború,

jöhettek a németek, oroszok,

én soha nem szorultam senkire.

Úgy szégyellte a ragaszkodást,

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz

Forr a világ bús tengere, ó magyar!

Ádáz Erynnis lelke uralkodik,

   S a föld lakóit vérbe mártott

      Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,

A balti partot s Ádria öbleit

Ferenczes István: Marosszentimrei templom, 2002

Az ajtón mázsás lakat, gályarab bilincs.

Tízen, kilencen, nyolcan sem vagyunk,

gyülekezet, szolga, pap – senki sincs.

Legnagyobb hiányzó maga az Úr.

Áll még egy sírkő, zuzmóval takart.

Kézdiszentkereszti Lázár Vilmos

üzeni föld alól a tört magyart –

Nagy Gáspár: Isten költeménye

A vége felé járva

rendelt ösvényeiden

néha utadon

túl ámulatokon

és túl már hívságokon is!

hirtelen rájössz

vagy csöndben belátod:

Isten hatalmas verse

a teremtett Világ.

De azért mind jobban érdekel

Serfőző Simon: A sötéttel vaklál

Az én anyám

ez a faluhatár,

gátoldal,

ez a faluvég már.

Az ő vérerei az árkok,

kanyarulatok.

Tüdeje falomb.

Leng haja a szélben:

fű, bokor.

Tócsák üvegén át néz ki

a mélyből,

mint régen a tanyaablakon.

Léka Géza: A bakfis

Ani, szőrös-e má? – tört ki belőlem a csikócsődör,

s már trappoltam is a patakhíd alá. Mert láss csudát:

ott guggolt karikára hajló gerinccel a bakfis,

pucér fara alól csak úgy pattantak az ázott kavicsok.

Mutasd no! Selymesebb-e, mint a nyúlé? – léptem

Oláh János: Szabadság

Saláta tankönyvek lapjai közt raboskodott

szeptembertől júniusig

Sztálin és Rákosi idézetekbe zárva.

Mindenki róla beszélt, de nekem fogalmam se volt, ki az,

s végképp nem tudtam, minek nevezzem,

ha egyszer – fennállt a veszélye ennek is –

Utassy József: Kipusztulóban

Inog, recseg az agg családfa,

többé nem hajt levelet, ágat.

Utolsó gyümölcse én valék,

s velem kihal a vén Vadász-had.

Mi még hadakba rendeződtünk,

s hosszú-hosszú századokon át

ha egy Vadász-fiú megnősült: