Versajánló

Kosztolányi Dezső: Halottak

Volt emberek.

Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.

Nem téve semmit, nem akarva semmit,

hatnak tovább.

Futók között titokzatos megállók.

A mély sötét vizekbe néma, lassú

hálók.

Képek,

már megmeredtek és örökre

szépek.

Csokonai Vitéz Mihály: A szerencse változó

Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,

      Bár feléd forduljon tarka golyóbisa,

Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,

      S páva módra fénylő szárnyára emelni,

Bár jöjjön kincsekkel talpig betakarva,

Wittner Mária: Tóth Ilonkának

Már nem szól a száj,

a szemek sem néznek vádlón.

Csak csupasz koponyád vádol

ott a földben lenn.

Gyilkosként kapartak el,

a sírod névtelen,

de dübörög, mozog a föld

holttested felett.

Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar

Hagyom megráncosodni

szépen ezt az arcot,

ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét

s nem taposták le durva póklábak közönyösen.

Hadd lásson, aki látni akar

a gesztenyelombok emlékezetéből

kikopni csöndben

s ebből a városból is,

Baka István: Vörösmarty-töredékek

     1.

A koporsóra föld zuhog

A földre októberi zápor

Kocsmájából kitántorog

Az Úr a részeges sírásó

Vak gödrünk mint pezsgőskehely

Már megtelt habzó szennyes árral

S a sírt hol nemzet süllyed el

Kaffka Margit: Nem hiszek

Egy fáradt pille ringott haldokolva

Tarlott gallyon, barnás levél alatt.

Sápadt falombok halovány árnyéka

Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.

A fán már útrakészült száz madár.

Reményik Sándor: A legizgatóbb film

Ha egyszer minden láthatóvá lenne,

Ha filmre vetődnék minden titok,

Minden, mi huszonnégy óra alatt

Egy ember lelkén általkavarog:

A tisztátlanság minden ördöge,

A bűn-csírák, a kárhozat-magok, –

Akkor látnók csak, mily sötét az ember,

Csokonai Vitéz Mihály: A kétszínűség

Vélnéd, hogy a nyalkán pirosló Szodoma

     A legjobb gyümölcsök szép paradicsoma:

Pedig ha skarlátja szádban ketté válik,

     Várt gyönyörűséged mind hamuvá válik.

Radnóti Miklós: À la recherche...

Régi, szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!

Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott

tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?

Hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot

ittak a fürge barátok a szépszemű karcsú pohárból?

Ady Endre: A Szajna partján

A Szajna partján él a Másik,

Az is én vagyok, én vagyok,

Két életet él két alakban

Egy halott.

A Duna partján

Démonok űznek csúfot velem,

A Szajna partján álmokba von be

Százféle, szűz szerelem.