Versajánló

Petőfi Sándor: Szörnyű idő...

Szörnyű idő, szörnyű idő!

S a szörnyűség mindegyre nő.

Talán az ég

Megesküvék,

Hogy a magyart kiirtja.

Minden tagunkból vérezünk,

Hogy is ne? Villog ellenünk

A fél világnak kardja.

Ady Endre: Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.

Nadányi Zoltán, Újévi köszöntõ

Még negyvenöt naptári év –

és akkor kétezer.

Te még megéred, angyalom,

még odaérkezel,

de akkorára már, bizony,

öreganyó leszel.

Szerencse, hogy nem szaporán

számolsz negyvenötig,

csak évenként eggyel tovább –

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőbe száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sürű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsürű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

Gyurkovics Tibor: Széchenyi-szobor a bokorban

A bokrok között bujdokolsz mint régi-régi dal

csak Kossuth mondta hogy te vagy a legnagyobb magyar

azt hiszem azt is gúnyosan de bizonyítani

ezt nem lehet így megmaradt a rang az isteni

Itt vetted el Crescenciát a templomok tövén

Erdélyi József: Őszikéim

Ne féljetek őszikéim a téltől:

ragyogóbbak a téli csillagok

a nyáriaknál; felleg, éjhomály

nem oltja el, csak rejti a napot.

Ne féljetek a téltől, őszikék, –

az új év első kiskakasai

és jércéi, – pávakakasok, jércék,

Nadányi Zoltán: Elsõ hó

Sűrű pelyhekben kezdett esni tegnap,

azóta folytonfolyvást hull a hó.

A kert, a széles udvar tiszta tejhab,

hullámos friss, harapni volna jó.

Földig hajolnak a fehér tehertől

a bokrok és a boglya szinte eldől

és minden élő élet hó alá hal.

Farkas Árpád: Hol az eső összeér a havazással

E monoton esőben esdekelve,

hány ezer éve csörtetek nyomotokban?

Telebeszéltem már a földet riadozó

állatokkal, hogy ti ne féljetek.

Didergő erdőkkel, hogy megmelegedjetek,

s a fogalmak felhagyott tisztásain,

mögöttünk messze,

Karinthy Frigyes: Martinovics

Először Sigrayt vezették köztük el,

Szolárcsik felbukott a lépcsőhöz közel.

Szentmarjay vadul ellökte a papot.

Hajnóczy sírva ment. őz Pál viaskodott.

Martinovics, így szólnak a régi krónikák,

Ájult volt, midőn a padra hurcolák;

Pilinszky János: Panasz

Elevenen a csillagok alá,

az éjszakák sarában eltemetve,

hallod a némaságomat?

Mintha egy égbolt madár közeledne.

Így hívogatlak szótalan:

az örök hallgatásból,

idegen egeid alól

valaha is kiásol?