Versajánló

Lászlóffy Aladár: Nagyobb baj is lehet, mint tűrni

Megáll az ész: a jogon innen

s a jogon túl játszik veled,

eleve ellened szól minden:

tovább pusztít a gyűlölet.

A természet se hagyja abba,

s az ember öli önmagát;

két ilyen front közé szakadva

dühöng és harcol a világ.

Takáts Gyula: Zsombék között

Planéták vagy

költők magánya,

– tűnődik Csu –

melyik nagyobb?...

És amíg a nádason

magány suhog és rettenet,

felütve hirtelen,

füzetjébe valamit ír!

Csu Fu valakinek izen.

A régi pásztornak talán?

Tóth Erzsébet: Égi ólomból

„húsz év múlva”

Nem múlik el, amit az ifjúság

egyszer beragyogott.

Ahogy nem múlik Ady, Németh László.

A haza szikrázó örökmondatai:

állnak az időben.

Hidd el, még nem késő.

Kassák Lajos: Honvágy

Életem, szabad hajó a tengeren

hej, be sokan szánnak és irígyelnek téged

kinek árnyat vetsz, kinek meg fényt hozol

és szállsz tova az ég zaklatott felhőivel.

Nyelvem csupa dal s a szemem csupa fény

ó, Művészet, akivel eljegyeztem magam

Vasadi Péter: Kancsal szózat

de unom már, hogy mindent

jobban tudnak

esti mérgecskét adagolva

városoknak, faluknak

szakad a test, lobog a tűz a képen

halottaktól kusza az árok;

előbb-utóbb te jössz

írják belém a sarlatánok

Németh László: Élet árvája

Kit a hét szent mirígy élni ajzott

S elröpített a sors vad íjja,

Boldogok a vasfejű, szálló nyilak

A víg messze csókra híjja

S löki az ösztön, a bús akarnok.

Formált az Isten, de egyik ujja

Hozzám se ért és most már nézhet,

Csoóri Sándor: Idegszálaival a szél

Itt kékül meg a kezed

s cintányér-arcod itt csattan a földhöz.

Nincs másik idő, mely befogadna,

másik ország, mely nevet adna:

ideköt

idegszálaival a szél,

pamutszálaival a köd

s végső türelem is ideötvöz.

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra

hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

Kányádi Sándor: Jön Január

Porka havak esedeznek,

sopánkodnak a verebek.

Jegenyefán ócsárolják

Januárt a zajgó csókák.

De Január rá se ránt a

fákon csárogó csókákra,

sem a tetőn dideregve

siránkozó verebekre.

Azért van a csűrön cserép,

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma...

Falu végén kurta kocsma,

Oda rúg ki a Szamosra,

Meg is látná magát benne,

Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,

A világ lecsendesedik,

Pihen a komp, kikötötték,

Benne hallgat a sötétség.